Létay Vera
A szerkesztőségi hosszúkás munkaasztal egyik sarkán az üvegkancsóban, amelyből máskor a forralóba öntjük a teavizet, egzotikus virágcsokor: fehér kálók, halovány rózsák, opál íriszek. Az asztal másik felén a szokásos rendetlenség, kéziratmásolatok, feltépett borítékok, fotók, meghívók, külföldi filmlapok.
Mindig föl kellett állni, ha Ági ki akart menni ügyeket intézni, vetítést szervezni, telefonálni, 45 kilós kis alakja sem fért el a szék mögött.
Most a másik szobában kucorgunk kábán, feldúlva, döbbenten. Mi idekint vagyunk, a virágcsokor magában odabent.
Aztán telnek a napok, be-bemerészkedünk egy kéziratért, egy fotóért; lexikonért, dossziéért. Teát nem iszunk, a virágcsokor lassan megroskad, szirmok sodródnak a papírfecnikre, a rendetlenség centiről centire kúszik arrafelé, visszafoglalva az ünnepélyes ürességet. Hét végére eltűnik a virág, az üvegkancsóba megint teavizet töltünk, a Sight and Sound, a Cahiers du Cinéma, a Positif-halom eléri az asztal túlsó szélét.
De Ági helye mindig üres marad.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/05 02. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1134 |
