Alföldi Nóra
This is 40 – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Judd Apatow. Kép: Phedon Papamichael. Zene: Jon Brion. Szereplők: Paul Rudd (Pete), Leslie Mann (Debbie), Maude Apatow (Sadie), Iris Apatow (Charlotte), Jason Segel (Jason). Gyártó: Apatow Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.
Judd Apatow neve a kétezres évek vígjátékainak nemes védjegye, ám ahhoz képest, hogy manapság nincs kacagás nélküle (vagy mert évente legalább két filmet jegyez íróként/producerként, vagy mert vasárnaponként Adam Sandlerrel frizbizik a parkban és eközben pitchelnek néhány poént), eddig mindössze négy filmet jegyzett rendezőként.
Az Apatow-őrület mindenesetre jogos, hiszen ő volt az, aki a 2000-es években képes volt a vígjáték műfaját kiemelni az altáji humor ragacsos világából; megalázott, lépcsőn leeső kvázi-képregényhősök helyett, hátsó sorban ülő és szeretetre méltó hús-vér lúzereket tett meg filmjeinek főhősévé. Egy Apatow-figura ezer közül is megismerszik: érzelmileg naiv, felnőni képtelen, ráadásul egészen triviális jellemhibákkal megáldva téblábol a hétköznapokban, azaz egy számára idegen világban. Azonban Apatow legújabb rendezésében, a 40 és annyi-ban, a főhősöknek csupán az a problémájuk, hogy belépnek a negyedik X-be. A karaktereket az átlagosnál is átlagosabb hendikepek (öregedéstől való félelem, enyhe szplín, a szenvedély hiánya) sújtják, az életmód-magazinokból ellesett reform-törekvések (édesség, cukor és glutén, dugi-cigaretta és internet száműzése a családi fészekből) mintha csak tovább szítanák a feszültségeket, ámde ezek kevéssé töltik ki a családi drámához képest igen terjedelmes játékidőt. A film bár a „Felkoppintva spin-off”-ja cégérrel kérkedik a piacon, azonban csak néhány igazi szerzői motívum lelhető fel benne. Igaz, azok igen erősek, így például a parádés karakterkészlet és szereposztás, és a párkapcsolatok hétköznapiságának leplezetlensége (kezdve a túl bensőséges, vécén folytatott csevelyektől, folytatva az ordenáré hangon rikácsolásig a gyerekekkel). Nem marad el az infantilizmus-szál sem, valamint megmarad a lazán kifejtett, felemás happy ending is. A 40 és annyi azonban ízig-vérig családi melodráma, amiről képtelenség eldönteni, hogy mennyire veszi komolyan magát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11339 |
