Forgács Nóra Kinga
Take This Waltz – amerikai, 2011. Rendezte és írta: Sarah Polley. Kép: Luc Montpellier. Zene: Jonathan Goldsmith. Szereplők: Michelle Williams (Margot), Seth Rogen (Lou), Luke Kirby (Daniel), Sarah Silverman (Geraldine), Jennifer Podemski (Karen). Gyártó: Joe’s Daughter. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 116 perc.
Sarah Polley legújabb filmjében azt firtatja, mi történik a szereplők sorsfonalával, ha a történet sima szövetén felfut egy szál. A szakítás érdekli. Azoknak a felnőtt döntési szituációknak és élethelyzeteknek próbálja felvázolni a storyboardját, megérteni érzelmi, kronológiai, logikai és etikai rendjét, amelyekben egy történetszál megszokott menetében zavar áll be, és belekavarodik az Új. Sarah Polley azonban nem tudós és nem is a narratív truvájok posztmodern zsonglőre, hanem – feltehetően – okos és érzelmes nő. Így aztán a melodrámához közel hajoló, független szerelmi drámát készített.
A film (Take This Waltz) a címét ugyan a Leonard Cohen-daltól kölcsönözte, egy másik, a filmben kétszer is hasznosított nóta sokkal közelebb áll a lényeghez: a The Buggles-től a Video Killed the Radio Star. Margot éppen nem író kanadai író, aki szakács férjével, Lou-val él összepárolt és a tűzhelyen felejtett verbális és fizikai boldogságban. Az ismétlődéseken alapuló hétköznapokba a hősöket megvezető véletlenek új szereplőt bonyolítanak, ez pedig a nem festő festő, Daniel (Luke Kirby). Lou a Radio Star, Daniel az új technológia, a Video. Margot az áldozat néző-hallgató, aki a rádió-videó váltás után megtapasztalja az új technológia könnyű kiismerhetőségét, a kiábrándultságot, és a múlt jelenvalóvá lett tehetetlenségét, a nosztalgiát. Polley iróniába csomagolja gondolatát, amit a Video Killed the Radio Star alatti jelenetekben fejez ki a legélesebben. Zene és fények – szemfényvesztés. Mikor azonban lekapcsolják a vurstlit, csak az üres háttér és a fémkarok maradnak. Ez nem tragédia, csak szellemesen fájdalmas megjegyzés, ahogyan a Take This Waltz alatti montázs is az. A végső számvetés mégis veszteséget könyvel el. Nincs út vissza.
A női verzió előttünk, nem is tökéletes darab, de megvan a maga kérdése: mi végre is zajlanak együtt maradások, összetartozások, elválások és találkozások. Mikor jelöl ki az élet minket ismeretleneknek, és mikor be, ismerősnek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/01 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11314 |
