Kovács Kata
Függetlenek, sokfélék, ötletesek – a budaörsi Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Fesztivál filmjei.
„A nevem Jason, a bátyám Breamis-nek szólít, Greensboróban nőttem fel, tervezőiskolába jártam és kísérleti animációból diplomáztam. A bérlő a legelső saját filmem. Korábban dolgoztam az animációs szakmában, a tévében, mások filmjeiben, vidámparkokban, múzeumokban és tanítottam – de ez az első önálló munkám.” – mutatkozik be egy interjú elején Jason Carpenter, a Primanima Nagydíjával jutalmazott A berlő rendezője. Szokatlanul egyszerű, természetes nyitás, és éppen attól megnyerő, hogy hiányzik belőle az interjúadás rutinja. Pontosan ugyanez a jó értelemben vett tapasztalatlanság igaz az első Primanima programjában bemutatott vizsga-, diploma- és debütfilmekre is.
Carpenter a szubjektívek erejét kiaknázó, személyes kisfilmje, A bérlő expresszíven jeleníti meg a főszereplő fiú nyomasztó szorongásokkal és fantáziaképekkel teli belső világát. A film központi eleme az a szűrő, melyet a gyermeki látásmód vetít az ismeretlen világra és annak idegen elemeire, és amelyen keresztül egy szótlanul dohányzó idegen misztikus főgonosszá, az ebédre tálalt kakas egyébként rutinszerű lenyakazása sokkoló vérfürdővé, a vidéki pótnagyinál eltöltött csendes, nyári délután pedig nyomasztó lidércnyomássá fajul.
Az argentin történelem drámai korszakára tekint vissza Afarin Eghbal Nagyanyák című, vegyes technikával készült, az élőszereplős filmet a dokumentarista found footage-al, tárgyanimációval és pixillációval is keverő diplomafilmje. Az 1976-1983 között, a katonai rezsim alatt „eltűnt” nők velük együtt elhurcolt kisgyerekeit az anyák kivégzése után idegen családoknak adták, ám az életben maradt, vér szerinti rokonok, a nagyanyák a mai napig keresik elveszett unokákat. A történelem privát szemszögön keresztül átvetített szekvenciáiban szépen megférnek egymás mellett a különböző vizuális rétegek, technikák és hangulati elemek, a tarka dél-amerikai minták és a híradóképek. A történelmi-társadalmi események absztraháltságát fokozza, hogy a nagyanya arcát egyszer sem látjuk a filmben, az elveszett, pusztán az emlékezetben megtartott utódok pedig épp csak megelevenedő, fekete-fehér arcképeken jelennek meg – így lesznek mindannyian a kollektív dráma arctalan, emlékekbe merevedett szereplői.
Képi megjelenítését tekintve talán kevésbé érett alkotás Osman Cerfon Balszerencse című debütfilmje, összetett és bizarr humora azonban mindenképp kiemeli a mezőnyből. Az abszurd balszerencse-sorozat furcsa karaktereivel és fordulataival olyan, mintha Alexei Alexeev addiktív gegjeit és Wes Anderson karaktereit némi könnyed kíméletlenséggel megbolondítva öltötték volna egy rövidfilmbe. Carpenter karizmatikus grafikussága vagy Eghbal hangulatteremtő ereje után ezúttal a könnyen befogadható poén- és ötletvezérelt dramaturgia sodor magával. A Balszerencse szinte kiált érte, hogy egy szürke péntek tizenharmadikán méltó helyére kerülve Facebook-vírusfilmmé válhasson.
A fesztivál közönségdíját kapta Hermán Árpád MoMÉ-n készített diplomafilmje, a különös bocsánatkérés történetét elbeszélő Sajnálom. Hermán 2007-es munkájához, a Büdöskéhez hasonlóan itt is kiemelt szerepe van a beszédnek: a film részben a két főszereplő hangját kölcsönző Scherer Péter és Fekete Ernő kiváló munkájának, és az animációhoz szellemesen passzoló szövegeknek (lásd a fényesen vágtázó szarvas „az élet szar” felkiáltását) köszönheti a sikerét. Nem kevésbé hangsúlyos a dialógus Egely Kati vizsgafilmjében, a Nézd a szememet! szövegrészlete ugyanis Hajdu Szabolcs Tamarájából származik. Az átvétel veszélyes vállalkozás ugyan, hiszen a filmet inkább vezeti, mint kíséri Hajdu karakteres (ugyan ezúttal csak hangi) világa, Török-Illyés Orsolya beszédmódja, de a Primanimán bemutatott másik Egely Kati-kisfilmmel, a Pygmalionnal együtt finoman reflektív, elsősorban képzőművészeti indíttatású alkotó kibontakozását ígéri.
Legyen szó rövid, vizsgafilmnek szánt vizuális tanulmányról vagy kiforrott, mondandóját tekintve is érett munkáról, a Primanima válogatásából szemezgetve hamar bebizonyosodik, hogy a fesztivál teljesíti vállalását: reprezentálja, milyen sokszínű és innovatív is az egyik leggyorsabban fejlődő filmiparág és legváltozatosabb művészeti forma, az animáció újgenerációs élmezőnye.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/01 45-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11306 |
