Kolozsi László
Az Intim fejlövésben férfi-sztorikat láttunk, Szajki Péter új vígjátéka női melodrámákra épül.
Szajki Péter első nagyjátékfilmje az Intim fejlövés a költségvetés okozta korlátok miatt is lett vad és nyers. A négy sztori, négy férfi hiteles melodrámája ugyan nem kapaszkodott egymásba, mint más epizódfilmeknél azt megszokhattuk – mondjuk akár Robert Altman megtermékenyítő hatású Raymond Carver írásaira írt etűdjében –, véletlenszerű volt az epizódszereplők találkozása, ám mégis az a furcsa érzés keríthette a hatalmába a nézőt, hogy a szereplők akarva-akaratlan, puszta jelenlétükkel, hatással vannak a másikra.
Az Intim fejlövés párjának is mondható, a férfi-melodrámák helyett női-melodrámákból összeálló Nejem, nőm, csajom epizódjai nem keverednek: minden epizód önálló egész. Ha valami, akkor legfeljebb csak az köti őket össze, hogy minden történet a mai magyar valóságból sarjad. Bár mindegyik történet áttehető lenne egy másik európai országba is, mégis mindegyik speciálisan magyar: a hitoktató és felesége csak itt és most bonyolódhat, e mélyen megosztott, és frusztrált országban, ilyesféle bonyodalomba, mint a filmben, a tévés műsorvezetőnő és választottja sehol máshol nem lenne ennyire gátlásos, szorongó.
Gátlások, kétségek és félelmek gyötrik Szajki Péter hőseit, ezért nem tudnak sem normálisan élni, sem problémáikkal szembenézni. Az ifjú pár hölgytagja suttogja csak, hogy nem akar egy másik házaspárral együtt szexelni, ellentmondani nem igazán mer. Az anya nem meri férjét annak meddőségével szembesíteni: mintha tartana nem csak a férje természetétől, de a társadalom negatív ítéletétől is.
Ezeknek a mélyen frusztrált alakoknak szinte természetszerű, hogy robban a sorsa: Szajki Pétert e robbanáspont és a következmények érdeklik. Mindegyik története olyan, hogy akár Carver is írhatta volna. De sajnos, ha közelebbről nézzük, nagyon világosan látszik, hogy e történetekben, bár kiinduló pontjuk eltalált, és akár érdekes történet is kerekedhetne mindegyikből, nincs elég munka. A dramaturgiai hibák teszik nem egyszer abszurddá a szituációkat (például egy nőnek nem kell kimondania, hogy mennyire szeretne gyereket, és irigyli barátnőjét, mert annak már három van: a forgatókönyv, amiből ez nem derül ki, elhibázott, félkész) nem pedig a fordulatok. Az olyan ízléstelenül sematikus elemek, mint amikor kiderül, az egyik epizódban főszereplőnek tekinthető gyermek azért mutat tehetséget és festészetben, és azért játszik lányos játékokat, mert valódi apja meleg és festő, eltávolítják az RTL-sorozatoknál igényesebb látnivalókhoz szokott nézőket. És sajnos a színészi munka – mely erénye volt Szajki első filmjének – sem emeli fel az alkotást: egyedül Tompos Kátya érezte, élte meg igazán a szerepét, az ő szorongása tűnik valódinak.
Márpedig valódi szorongás, valódi félelmek nélkül ez a vígjáték, nem látszik működőképesnek. Ámbár nem is ez a film legnagyobb hibája, ha valamit igazán fel lehet róni az alkotóknak, akkor az az, hogy nem tudtak megteremteni egyetlen szimpatikus figurát sem: ezek a nők, akikről szó van, kivétel nélkül érdektelenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/01 17-17. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11300 |
