Mozi

Temetésem szervezem

Pápai Zsolt

Get Low – amerikai, 2009. Rendezte: Aaron Schneider. Írta: Chris Provenzano és C. Gaby Mitchell. Kép: David Boyd. Zene: Jan A.P. Katzmarek. Szereplők: Robert Duvall (Bush), Bill Murray (Quinn), Sissy Spacek (Mattie), Lucas Black (Buddy). Gyártó: Butcher’s Run Films / Zanuck Independent. Forgalmazó: ADSL. Feliratos. 100 perc.

Újabban egyre erősebb az amerikai független és fél-független szcéna másodvonala, szinte hétre-hét kiváló képességű fiatalok jelentkeznek izgalmas (első)filmekkel (Oren Moverman, Mike Cahill, Jonathan Levine). Az independentek népes csapata 2009-ben új taggal bővült, Aaron Schneiderrel, aki bemutatkozó rendezését megelőzően a fősodorban operatőrként foglalatoskodott.

Schneider nem akart sokat, csupán egyszerű eszközökkel előadni egy kezdetben szimplának tetsző, ámde a kifejlődésével párhuzamosan összetettebbé váló, és néminemű mélységeket is megnyitó történetet. Az 1930-as években játszódó mese középpontjában az emberöltőnyi idő óta a világtól remetemagányába vonult Felix Bush (Robert Duvall) áll, aki a halálát érezvén megbíz egy vállalkozót (Bill Murray), hogy szervezze meg a temetését. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy Bush még a maga életében szeretné a temetését megtartani, ahová a világ minden tájáról vár vendégeket. A terv eleinte csupán egy habókos öregember buggyant ötletének tűnik, pedig nem az: Bush-nak komoly – és egészen a zárlatig nem artikulált – oka van élve részt venni a saját temetésén.

A múlt fájdalmas titkait faggató film A nap végétől a Hervadó virágokig számos előképpel bír, ezért kevéssé eredeti, viszont megkapó a kivitelezése. Schneider direktor számos erényt csillogtat: a színészvezetésben fegyelmezett (például nem kívánja mindenáron Bill Murray komikusi képességeit érvényesíteni), a nosztalgikus múltidézésben mértéktartó, a drámai és a komikusabb jeleneteket imponáló ritmusérzékkel adagolja, továbbá jó ízléssel lop egy kevés suspense-t a sztoriba. A Get Low bizonyosan nem hoz paradigmaváltást a mozgókép történetében, de míves, szép film. A befejezése pedig annyira szívhez szóló, hogy a néző még a krimiszál – részleges – elvarratlanságáról is megfeledkezik.