Pápai Zsolt
Harvey – amerikai, 1950. Rendezte: Henry Koster. Szereplők: James Stewart, Josephine Hull, Charles Drake. Forgalmazó: Universal. 105 perc.
Gondoljunk el olyan filmeket, amelyeken egyaránt érzékelhető a klasszikus noir és a screwball comedy hatása. Ilyen mozit elképzelni is nehéz, hát még megvalósítani, de Frank Caprának Az élet csodaszéppel (1946), majd négy évre rá Henry Kosternek a Barátom, Harveyvel mégis sikerült. Utóbbi különlegessége mindenekelőtt az, hogy a noirok férfihősét gyötrő problémák a Capra-tapintású screwball comedyk poéndramaturgiájával keresztezve jelennek meg benne.
A Németországból induló Koster már a harmincas években vígjátékok készítésével pallérozta elméjét (az évtized derekán Magyarországon is megfordult, ahol bedolgozott Gaál Béla A csúnya lány című munkájába), majd Hollywoodba távozott, és ott az Első szerelemmel, A püspök feleségével a komédia kismestere, afféle másodvonalbeli Frank Capra lett. Főműve – egyúttal a későklasszikus Hollywood egyik örökbecsűje – Mary Chase Pulitzer-díjas és a közönség előtt is extrasikeres Broadway-darabjának adaptációja.
A történet hőse a noirfigurákat idézően mentálisan defektes, pszichésen labilis, alkolholfüggő – mindazonáltal bűbájos és lehengerlő modorú –, negyvenes férfi, bizonyos Elwood P. Dowd, aki hermetikusan elkülönül a normálisnak mondott emberektől. Ki ugyan nem vonul a társadalomból, megmarad benne, de bezárul irracionális kisvilágába, olyanformán, hogy lélektársat, egy kétméteres nyulat (!) fantáziál magának, és vele rója hétköznapjait. A mások által természetesen láthatatlan Harvey – ő lenne a nyúl – Elwood állítása szerint az ír mitológiából ismert pajkos lény, úgynevezett „pooka”, akinek küldetése harmóniát vinni a világ zavaros viszonyai közé.
A film ereje abban áll, hogy ezt a – lássuk be – bárgyú mesét Koster direktornak sikerül maradéktalanul hitelesíteni, illetve a néző számára átélhetővé tenni. A főszerepben James Stewart a maga hosszú évek alatt kimunkált imágóját zsákmányolja ki és frissíti fel, amikor a naiv és megvezethetőnek tűnő, ámde az őt ért kihívásokkal szemben hatékony életrecepteket használó figurát megformálja, mégpedig úgy, hogy játékával könnyedén hozza a Lubitsch- és Capra-vígjátékok poénátlagát.
Kiváltképpen érdekes a film formanyelve. Koster hosszú snittekkel dolgozik, ráadásul sajátos képkomponálási technikákkal él, ugyanis a mindenkori hollywoodi parancsolatokkal szembeszegülve a kép centrális részét gyakran üresen hagyja, mintegy helyet biztosítva a – láthatatlan – címszereplőnek. Jóllehet a film nem minden ízében tökéletes (zavaró például, hogy Elwood életfelfogásában elválik egymástól intelligencia és szívjóság, és a kettő közti választás centrális problémaként jelenik meg), de a Barátom, Harvey ma is működőképes mozidarab. Mi több, a kortárs szcénára gyakorolt hatása sem lebecsülendő, elég csak arra utalni, hogy Richard Kelly méltán ünnepelt Donnie Darkójának nyúlfiguráját nyilvánvalóan rokoni kapcsolatok fűzik Koster opuszának címszereplőjéhez.
Lehet fanyalogni, hogy mennyire együgyű a sztori, mennyire lapos a film által közvetített életbölcsesség, mindazonáltal a Barátom, Harvey napjainkban talán még aktuálisabb, mint elkészültekor volt. Akárcsak a legkiválóbb Capra-művek: hatékony medicina cinizmus ellen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11271 |
