Varró Attila
The Pirates! Band of Misfits – amerikai-brit, 2012. Rendezte: Peter Lord. Írta: Gideon Defoe. Kép: Charles Copping. Zene: Theodore Shapiro. Gyártó: Aardman Animations. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 87 perc.
Az Aardman bristoli animációs stúdió ötödik egészestés filmjében két előző munkájuk szintézise határozta meg a témát: míg a CGI-technika betörését a hagyományos gyurmaanimációba az Elvitte a víz képsorait elárasztó töméntelen (szenny)víz jelezte (ami a gyurmafilmnél nem szívesen látott őselem), a 3D bemutatkozása a korábbi stílus állathősös műfajparódiáit szorította ki a Karácsony Artúr szokványos családi mozijában. Az idei Kalózok! egyfelől újabb térhatású opusz, plusz a régigyúrású stoptrükköt kompjutergrafikával színesíti: ebből kifolyólag egyszerre épít emberhősökre, játszódik óceánnyi vízfelületeken és eleveníti fel a rendező Peter Lord szeretett zsánerlegelőjét – egyszóval kalózfilm-paródia, annak is az erősen önreflektív, abszurdba hajló Aardman-olvasatából.
Ami nehezen érthető, hogy mindehhez miért nyúltak – a stúdió történetében először – irodalmi alapanyaghoz, főleg ha csupán szórványos elemeiben adaptálták Gideon Defoe meseregény-sorozatának 2005-ös első kötetét. Túl azon, hogy az erősen szubverzív humorú Defoe-könyv alapsztorijában megfelel a fentebbi három követelménynek, Lord és az író mindössze Charles Darwint és kártyákkal kommunikáló majmát, a küldetés londoni helyszínét és néhány remek geget őriztek meg. Míg a mesében Darwin fivérét kell megmenteni egy álnok püspök fogságából, a film Kalózkapitány hőse az Év Kalóza díjhoz szükséges zsákmány érdekében egy tudóskonferencián lép fel rendhagyó házipapagájával, hogy aztán szembekerüljön a gonosz Viktória királynővel, aki minden áron magáénak akarja a ritka madárkát. A Kalózok! megközelítése humorban, bájban, technikában a régi, sőt történetében is a hagyományőrzést dicsőíti, szemben a modern 19. század díj- és pénzcentrikus kommerszitásával: erről szól Lordék Oscar-gálákat idéző kalóztrófea-jelenete, a Királynő gyűjtőszenvedélyének valódi mozgatórugója vagy a csípős kis utalások a Dreamworks karib-tengeri kalózaira. Ezredfordulós technikája ellenére az Aardman újra eredeti kézműves sármját hozza, életképessége szilárd a CGI-evolúcióban is, akár a meséjében szereplő utolsó dodómadáré – ami ezek után boldogan élt, míg ki nem halt.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11267 |
