rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Latin-Amerika

Miguel Gomes: Tabu

A krokodil szelleme

Margitházi Beja

Portugál nosztalgiafilm a múltról, Afrikáról és a szerelemről – mindarról, ami elveszett.

Míg az ezüstösen ragyogóra vikszolt A némafilmes (2011) Oscar-kompatibilisen idézte meg a kora filmtörténeti aranykort, a szolid-morbid A tündér (2011) pedig gesztusaiban és humorában merített a börleszk-hagyományból, Miguel Gomes tavalyi Tabuja egy hányatott sorsú Murnau-film margóján beszél, illetve hallgat feketén-fehéren ismét egy – mi másról mint – szerelemről. Sőt, nem is egyről, és nem is egyszerűen, mivel a berlini díjas portugál film-triptichonban egymástól távol eső, és tragikus véget érő szerelmek története sejlik fel és szövődik össze, melyeket Gomes nem teljesen humormentesen, kevés eszközzel, enigmatikusan és mégis érzékien elevenít meg.

Friedrich Wilhelm Murnau több mint 80 éve Robert Flahertyvel közösen kezdett, de egyedül befejezett Tabuja (1931) a déltengeri Bora Bora szigetről megszökött, a törzsi törvényekkel szembeszegülő, tiltott szerelembe esett pár meneküléséről, majd elválásáról szól, főként bennszülött szereplők tolmácsolásában. Reri és Matahi egy közeli francia gyarmaton húzódnak meg, de a szigetet irányító fehérek között nem találnak végleges otthonra, és ha nem is a kezdeti felállásban, de útjuk végül visszavezet szülőfalujuk felé. Murnau filmjében az isteneknek kiszemelt lány érinthetetlen, ő maga a tabu, aminek érvényességét a fiú a szökéssel próbálja eltörölni, de a Paradicsomból elvezető út csak annak végleges elvesztését hozza magával. Gomes Tabujának főhősei talán valamikor éppen ekkor, a harmincas évek elején születhettek, de őket már az „Elveszett Paradicsom” korában, életük alkonyán ismerhetjük meg: Aurora (Murnau Virradat című, 1927-es némafilmjére nemcsak ez a név utal), a szenilis, paranoiás, víziókkal küszködő öregasszony éppen eljátszotta maradék vagyonát az egyik lisszaboni kaszinóban, gonosz boszorkánynak tartja fekete házvezetőnőjét, Santát, és panaszkodni jár át a szomszédban egyedül élő, középkorú, emberjogi aktivista Pilarhoz. A számozott, decemberi napok, a társas magányban töltött ünnepek és a közeledő évvége a Murnau-film inverz szerkezetét vetíti előre: Aurora váratlanul meghal, Pilar pedig felkutatja az idős Venturát, aki felidézi milyen volt – a Paradicsomban. A mese a gyarmati Afrikába, a fiktív Tabu hegység tövébe vezet, ahol a vad, öntörvényű és várandós Aurora ötven évvel korábban viszonylag boldogan éldegélt férjével a farmján, egészen addig, míg a csavargó zenész Venturával végzetes szerelembe nem bonyolódott.

Gomes filmjében jelen és múlt majdnem egyforma súllyal jutnak szóhoz: míg napjaink Lisszabonjában inkább a magányosan mozizó, időnként elfuserált festő barátjával találkozgató, tüntetéseken skandáló, mindenkivel jótékonykodó, mégis boldogtalan Pilarral számlálhatjuk a napokat a filmidő majd felében, a második részben minden a fiatal Aurora és Ventura körül forog. Miközben az ezredfordulót és a hatvanas éveket egyformán belengi valami szomorkás melankólia, a 35mm-ről 16 mm-re váltás, a narrátorhang megjelenése, a kísérőzene felértékelődése, a napokról a hónapokban való időszámításra való áttérés a gyarmati, magánéleti és filmtörténeti múlt nosztalgiafátylát vonja a második rész gigantikus flashbackjére, mely sok tekintetben némafilmként működik: eredeti dialógusok nélküli gesztusok, vágyak, veszekedések, szeretkezések elevenítik fel az uralhatatlan, szenvedélyes szerelem történetét, melyet helyenként környezeti zajok, kitartott csendek és emlékezetes Phil Spector-, illetve Ramones-slágerek kísérnek. Gomes az előtérben zajló melodráma mögé (és Santa ellentéteként) idézőjeles magától értetődőséggel komponálja oda a koloniális díszletet, a fehérek szerelméhez, majd a szüléshez is asszisztáló feketéket, és a gyilkossággal szinte egyidőben kirobbanó portugál gyarmati háborút, melynek következtében az egykori gyarmatosítókból emigránsok lesznek. Mindehhez az őrülethez a filmtörténet talán legcsöndesebb és legszomorúbb krokodilja – Gomes komikus allegóriája – asszisztál, akivel rögtön a 19. században játszódó prológusban megismerkedhetünk, és aki több mint 100 éven keresztül kísér(t)i a szomorú szerelmeseket.

 

Tabu – portugál, 2012. Rendezte: Miguel Gomes. Írta: Miguel Gomes és Mariana Ricardo. Kép: Rui Pocas. Szereplők: Teresa Madruga (Pilar), Ana Moreira (Aurora), Henrique Espírite Santo (idős Ventura), Carloto Cotta (fiatal Ventura). Gyártó: O Som é á Furia / Gullane Filmes / Shellac Sud. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 118 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11258

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1243 átlag: 5.42