Baski Sándor
A Dogma 95 mozgalom társalapítója a Születésnap antitézisének szánt új filmjével közel került első nagy sikeréhez.
A Születésnap emlékezetes jelenetében az Ulrich Thomsen által alakított Christian azzal köszönti fel apját, hogy elmeséli, miként erőszakolta meg a férfi őt és ikertestvérét kiskorukban. A filmnek mégsem ez a vallomás a legmeghökkentőbb pillanata, hanem a vacsoravendégek reakciója, akik a zavart csendet követően folytatják a mulatozást. Legfrissebb munkájában Thomas Vinterberg szintúgy a gyerekmolesztálás témájával foglalkozik, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy a Vadászatban a megvádolt férfi teljességgel ártatlan, és míg Christian köztiszteletben álló, dúsgazdag apjáról – eleinte – senki nem hiszi el, hogy bűnös lenne, addig az óvodában dolgozó, középosztálybeli Lucas-t azonnal közellenségnek kiálltja ki a kisváros népe.
Az alapötlet aligha újszerű, a Ne bántsátok a feketerigót!-tól a Szalmakutyákon át a Ha ölni kellig számtalan filmben kerül szembe a főhős az indulataik által elvakított, vérre szomjazó közösséggel. Maga Vinterberg a Dogville-hez hasonlította filmjét, pedig a párhuzam több szempontból is sántít. Lars von Trier drámájában a falu lakói alantas ösztöneiktől vezérelve teszik pokollá a kívülálló idegen életét, a Vadászat szereplőit ellenben jogosnak érzett felháborodásuk fűti – ők csak jót akarnak. Vinterberg történetét éppen ez az árnyaltság teszi izgalmassá: hiányzik belőle a különféle hátsó szándékok által motivált gonosz figurája; Lucasból (Mads Mikkelsen visszafogott, mégis intenzív alakítása) úgy válik pillanatok alatt pária, hogy a közösség minden tagja legjobb meggyőződése szerint cselekszik. Még a lavinát elindító ötéves kislány, Klara sem akar igazán ártani neki, csak megbántva érzi magát, amiért a férfi nem fogadja el az ajándékba adott szerelmi zálogot, ezért füllenti azt – bátyja pornómagazinja által ihletve –, hogy látta Lucas nemiszervét. Az óvoda vezetője csak azt teszi, amit ilyenkor hivatalból tennie kell: segítséget kér egy gyerekpszichológustól, aki irányított kérdéseivel akaratlanul is összezavarja a kislányt.
Vinterberg a történet relatív kiszámíthatóságát azzal kompenzálja, hogy a gyermeki füllentéstől az egész kisvárost megfertőző hisztéria kitöréséig terjedő folyamatot páratlan pszichológiai hiteleséggel prezentálja. Noha a Vadászat drámából egy pillanatra sem fordul át thrillerbe, a meggyőzően kifejtett tétel, mely szerint a körülmények szerencsétlen összejátszása révén bárkiből válhat a védekezés jogától megfosztott, gyűlölt közellenség, felér egy horrorfilmes szcenárióval. Lucas ráadásul nem egy társadalmon kívüli figura, aki saját különcségének köszönhetné, hogy ellene fordultak, a történet kezdetén épp olyan elfogadott tagja a közösségnek, mint legjobb barátja, aki történetesen Klara apja.
A hasonló témát feszegető dán Anklaget és az egyházi iskolában játszódó Kétely arra épít, hogy maga a néző sem lehet tisztában vele, bűnös-e vagy ártatlan a főszereplő, így ezek a filmek a közönséget önvizsgálatra késztető, morális krimiként is működnek. Vinterberg lemond erről a csábító lehetőségről, noha a drámai feszültség szempontjából nyilván előnyösebb lenne, ha az ártatlanul megvádolt főhőssel történő azonosulás helyett a néző ugyanabban a helyzetben találná magát, mint az aggódó és a teljes igazságot nem ismerő szülők. A Vadászat azonban kezdettől egyértelművé teszi, hogy Lucas nem követett el semmit, az igazság keresése helyett ezért a fő kérdés az, hogy a férfi környezetéből, ki miként reagál a vádakra. Amint az borítékolható, a többség – beleértve az ex-feleséget, a kollégákat és a legjobb barátot – „nem zörög a haraszt”-alapon egyből elhatárolódik az állítólagos pedofiltól, egyedül tinédzser fia és egy rokona áll ki mellette.
Vinterberg a végkifejletet illetően sem a látványosabb, de közhelyesebb megoldást választja, vagyis Lucasnak, a Szalmakutyák főhősével ellentétben, nem kell a végsőkig elmennie, hogy megvédje otthonát és testi épségét. A téli hónapokban játszódó, elégikus hangulatban fényképezett történetben karácsony éjszakája tartogat némi feloldozást a szereplőknek, a film központi metaforájára építő finálé ugyanakkor tökéletesen érzékelteti, hogy az efféle incidenseket nem lehet csak úgy, egyszer és mindenkorra lezárni; a képzelt vagy valós bűnök előbb-utóbb megbosszulják magukat. A Születésnaphoz, a Kedves Wendy!-hez vagy a Submarinóhoz hasonlóan így a Vadászat is determinista tanmesének bizonyul, amellyel Vinterberg, ha megismételni nem is tudta, de legalább megközelítette első nagy sikerét.
VADÁSZAT (Jagten) – dán, 2012. Rendezte: Thomas Vinterberg. Írta: Tobias Lindholm, Thomas Vinterberg. Kép: Charlotte Bruus Christensen. Zene: Nikolaj Egelund. Szereplők: Mads Mikkelsen (Lucas), Thomas Bo Larsen (Theo), Lasse Fogelstrom (Marcus), Alexandra Rapaport (Nadja), Anne Louise Hassing (Agnes). Gyártó: Zentropa. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 115 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 33-33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11253 |
