Forgács Nóra Kinga
7 días en la Habana – francia-spanyol, 2012. Rendezte: Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero. Kép: Daniel Aranyo. Szereplők: Josh Hutcherson (Teddy), Melissa Rivera (Linda), Othello Rensoli (Remigio), Emir Kusturica, Daniel Bühl. Gyártó: Full House / Morena Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 129 perc.
Neves nemzetközi rendezőgárda vállalkozott Gaspar Noétől Elia Suleimanon át Benicio del Toróig arra, hogy a város-szkeccsek sorát gazdagítva bemutassák Kuba titokzatos fővárosát egy-egy rövidfilmen keresztül. A végeredmény rendkívül zavarba ejtő, mivel az egyes szegmensek rendre a vártnál rosszabbak, szinte amatőr-filmeknek hatnak, a stílustalanság és a giccs, a kifejtetlenség és a drámaiság halálát okozó önismétlés veszedelmei között hányódnak-vetődnek. A kisfilmekből összeálló egészestés vallomás pedig jóval hosszabb annál, mint amennyit bárki egy ültő helyében szívesen végignéz.
Azonban szemügyre véve Havanna, szeretlek! erényeit rájöhetünk, hogy valami füzetlapra jegyzetelős őszinteség, a turista-lét felelősségtől való mentessége, a mélyebb, emberszabású felelősségvállalás ethosza képes életre kelteni a jeleneteket. A film gyakran félrevezet, a visszatérő karakterek és motívumok összefésült egészet, egy állítást, egy kerek, Havannáról elmondott mondatot ígérnek, az összefüggések azonban koránt sem olyan rendszerszerűek, hogy ez létrejöjjön. Inkább afféle beszélgetést kezdeményező gesztusok: Neked is feltűnt, hogy a szegénység micsoda kettős életeket szül? A taxisofőr valójában mérnök vagy jazzmuzsikus, a pszichológus doktor pedig a főzésből él. Láttad, hogyan sérül az emberi méltóság? Észrevetted, hogy mit tesz a család, mit az okkult tradíció, mit a furcsa kereszténység? Látod, hogy valahol mégis csak az a legfontosabb, hogy emberként éljük meg a szélsőségeket? Ilyesfélékről társalog ez a szkeccs, és éppen ettől a hozzáállástól csúszik néha közelebb a dokumentumfilmezéshez, mint amennyire tiszteletben tartaná a fikciós filmkészítés hagyományát. És „amatőrizmusa” ellenére is szolgáltat bőven olyan alapanyagot, amiből az ember hazaviheti a saját élet-kérdéseit.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11222 |
