Vajda Judit
A drogháborús rémtörténet mélyén pusztítóan erős emberi érzelmek dolgoznak.
A 2010-es Barbár állatok Don Winslow-tól a szerző két korábbi könyvének legjobb tulajdonságait ötvözi. A 2005-ös Drogháború, egy megtörtént eseményeken alapuló, fikcionalizált tényregény 1975-től 2004-ig követi az Észak- és Dél-Amerikát behálózó mexikói drogkartellek, az őket üldözők és az üzelmeikbe véletlenül bekerülők tevékenységét – egy krónikaíró pontosságával (a mű megírását többéves kutatómunka előzte meg, Winslow összesen hat évig dolgozott a könyvön), emellett olyan szemléletesen, hogy szinte fáj olvasni. A Barbár állatok sztorija a Drogháborúból sarjadzik (a későbbi mű magyar kiadásának 63–64. oldalán röviden össze is foglalják a korábbi regény történetét), sőt egyik kulcsfigurája, a mexikói drogkirálynő a drogregény egyes figuráinak rokona, így akár laza spin-offjának is tekinthető, ugyanakkor az alkotás ezer szállal kapcsolódik a Winslow számára a nagy áttörést meghozó 1997-es Bobby Z halála és életéhez is. A Bobby Z (melyből a Barbár állatokhoz hasonlóan szintén készült mozgóképes adaptáció) cselekménye, karakterei és szerkesztése – a klasszikusabb Drogháborútól eltérően – leginkább egy őrült hajszafilmre emlékeztet, és ezt a jellegzetességet a szerző a tárgyalt műnél is megtartotta, sőt külön felhívja rá a figyelmet, saját maga is reflektál rá. A vágtató cselekmény és a plasztikus leírások, jellemzések miatt a Barbár állatok is rendkívül filmszerű, sőt akciófilmszerű. A könyv rövid, ütős mondatokkal és esetenként haiku hosszúságú fejezetekkel dolgozik, a filmszerűségre pedig még önreflexív módon rá is játszik, amikor jelzi a flashbacket vagy több alkalommal is (például a magyar kiadás 73–75. oldalán) több oldalon keresztül szabályos forgatókönyvbe vált át. A mű azonban nemcsak a művészeti ágak, hanem a műnemek között is ugrál, hiszen a hatás kedvéért nem egyszer szabadversbe fordul. És csakugyan költészet az, mit Winslow művel, annyira gyönyörű: a modern kori Butch Cassidy és Sundance kölyök párosként működő Ben és Chon, akik a saját maguk termesztette mesés marihuánával kereskednek Dél-Kaliforniában, szorult helyzetbe kerülnek, amikor a mexikói Baja Kartell közös nőjük életével zsarolja meg őket, amennyiben nem hódolnak be és nem lépnek be aprópénzért gürizni a dél-amerikai drogbirodalom kötelékébe. Habár eközben szó szerint is hullanak a fejek, az egész rémség mélyén pusztítóan erős emberi érzelmek dolgoznak. A Barbár állatokban csak úgy tombol a vadromantika – így lesz egy kis nihilista, naplopó csajból a hősök életének szerelme, akiért mindenre, bármire képesek, és így válik egy hármas szexjelenet leírása a legtisztább szerelem szimbólumává. Don Winslow-nak ráadásul nemcsak stílusa, elég markáns véleménye is van, és nem fél hangoztatni. Talán a tényregény tanulságai, pontosabban az előtanulmányok táplálták sarkos világlátását: túl jól megismerte a hátteret a kutatásai során ahhoz, hogy ne ábránduljon ki az egész rendszerből, és ennek minduntalan hangot is ad. Winslow minden, csak nem semleges narrátor: művét át- és átjárja a társadalomkritika – nemcsak a fogyasztói társadalomnak vagy a Narancsvidék született feleségeinek (lásd Upak alakját) mondogat oda, de a nagypolitika szereplőinek is (lásd: „Obama annyira alája rakott ezeknek az idiótáknak, hogy rémületükben egy dagadt drogos DJ, egy baromságokat összehordó északi MILF, meg egy tévés köcsög mögé sorakoztak fel, aki adrenalinmámorban égve az ötvenes években sikeres dumákat vág le, mint valami fitnessz edző a nemierőszak-tevők kiscsoportjában”; emellett az ifjabb George Bush-ra folyamatosan Zoknibábként hivatkozik, de olyan is van, hogy épp Obamának szól be), miközben állandóan kiszól az olvasónak. Egy alkalommal a jópofa kommentárok után konkrét moralizálásra is vetemedik (az „Egy rövid ideig volt egy civilizációnk, ami nagyon ragaszkodott egy vékony földdarabhoz az óceán és a sivatag között”-tel kezdődő monológban az egyén szabadságán és a civilizációs vívmányokon át eljut az önimádat vallásának ostorozásáig), ám érdekes módon ezzel nemhogy nem válik kínossá, de remekül megalapozza a hangulatot a végső nagy leszámolás jelenetéhez. Három, hazánkban is megjelent könyve tanulságai alapján tehát Don Winslow sosem hibázik. Ahogy az a Barbár állatokban szerepel: „A reklám szép nevet ad ocsmány dolgoknak. / A pornográfia meg ocsmány nevet ad szép dolgoknak.” – ehhez hasonlóan Winslow regénye is gyönyörű dolgokról szól. Csak mocskosan. Agave Kiadó, 2010. Fordította: Varga Bálint.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 48-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11199 |
