Sepsi László
Oliver Stone kiemelt figyelemben részesíti Latin-Amerikát. Don Winslow mexikói kartell-történetét tökéletesen illik a sorba.
Az utóbbi években kevés veszedelmesebb fenyegetés érte az amerikai tömegfilm dolgos bűnözőit, mint a konfliktus valamelyik mexikói drogkartellel. A délről mindinkább az észak-amerikai kontinens szíve felé terjeszkedő szervezetek mellett az orosz maffia joviális úriemberek bingóklubjának tűnik, a mindig mindenkivel – egymással, a mexikói állammal, az USA rendfenntartó szerveivel – hadban álló kartellek megállíthatatlan és gyakorta arctalan ellenséges hatalmat képviselnek, amely egyszerre rendelkezik a helyi kiskirályok elsöprését és felvásárlását lehetővé tevő anyagi, illetve infrastrukturális túlerővel. Kérlelhetetlenségük, a drogháborúk összecsapásainak törzsi rituálékat idéző brutalitása egyenes úton vezetett a tömegmédiában a kartellek misztifikálásához, ám az amerikai filmipar egyelőre adós az ezredforduló utáni paradigmatikus kartell-mozival, annak ellenére, hogy a szervezetek egyre több produkcióban kapnak kiemelt szerepet. A téma értő feldolgozására így ki más lehetne a legalkalmasabb, mint a rendre aktuális tabuk és morális pánikok körül sündörgő Oliver Stone, aki az utóbbi években ráadásul kiemelt figyelemben részesítette a dél-amerikai kontinenst (lásd a Commandante és a South of the Border dokumentumfilmjeit), és már azelőtt lefoglalta Don Winslow vonatkozó regényét, hogy az megjelent volna. A Vadállatok éppúgy néhány (szám szerint kettő, plusz a nagybetűs Nő) az USA múlt századi történelmében gyökeredző archetipikus figurára épül, mint Stone számos korábbi munkája, legyen szó született gyilkosokról, bukott elnökökről vagy tőzsdecápákról. Chon (Taylor Kitsch) poszt-traumatikus stressztől sújtott afganisztáni veterán, Ben (Aaron Johnson) pedig pacifista neohippi és briliáns botanikus, akiknek 99% százalékban erőszakmentesen irányított üzletére szemet vet a visszautasíthatatlan ajánlattal előálló Baja kartell. A Vadállatok modellszerű kiindulópontja – az amerikai szentháromság a déli fenyegetés ellen – ugyan remek alapanyagot biztosíthatna a Stone-tól megszokott, moralizálással fűszerezett kinyilatkoztatáshoz (mint legutóbb a témaválasztása ellenére vérszegény Tőzsdecápák: A pénz nem alszik), az elkészült adaptáció mégis közelebb áll A kéz vagy a Halálkanyar műfaji ujjgyakorlataihoz, mint a közvélemény heccelésére épülő hírhedt Stone-opuszokhoz. Miközben a narrátorrá emelt hősnőtől és a szükségszerű egyszerűsítésektől eltekintve viszonylag hűen követi Winslow regényét, a Vadállatok csak szőrmentén érinti a kartell-téma és vele együtt az USA közelmúltjának érzékenyebb pontjait. Ennél meglepőbb, hogy bár Winslow könyve tekinthető a fragmentált Stone-stíl adekvát irodalmi megfelelőjének – pergő és rövidre vágott fejezetek, bennük különböző szövegtípusok intenzív halmozása –, a Vadállatok filmverziója nélkülözi a Született gyilkosok sodró dinamikáját vagy a Halálkanyar finom noir-szürrealizmusát, formai szempontból nagyrészt kifejezetten konvencionális darab. Winslow nyeglén odavetett félmondatokkal is képes volt érzékeltetni a kialakult helyzet ellentmondásait, kezdve az Államok XX. századi szerepvállalásával a dél-amerikai drogtermesztésben, ám Stone szokásával ellentétben ezúttal nem rendeli alá az elbeszélést direkt ideológiai üzenetnek, megelégszik a regényben is jelen lévő morális relativitás – kikre vonatkozik a cím? – diszkrét ábrázolásával. Bár egyes nyilatkozataiban a marihuána legalizálása melletti kiállásként értékeli filmjét, a Vadállatok ezen a téren talán még visszafogottabb. Ugyan az illegális fűterjesztés-termelés valóban az eldurvuló események legfontosabb katalizátora, a cselekmény előrehaladtával a zöld MacGuffinnál jóval hangsúlyosabb lesz a két bűnözőtársaság között kialakuló pszichológiai játszma, amely mind izgalmasabban exponálja a két berendezkedés (demokratikusan működő baráti fűbiznisz és a kartell szigorúan hierarchikus erőszakszervezete) közti hasonlóságokat és szerepcseréket. A két világ ütközésének kataklizmája végül feloldódik a kötelező zsánerelemek közt – ezzel megszűnik direkt üzenetként működni –, a többszörösen idézőjelbe tett végkifejlettel pedig nyilvánvalóvá válik: a kapukon belül és kívül is összegyűlt barbárok csatáinak nincs nyertese, az önmegvalósítás mítoszára építő gengszterromantika pedig már rég nem több egy túlkoros bakfis delíriumos álmánál. VADÁLLATOK (Savages) – amerikai, 2012, Rendezte: Oliver Stone. Írta: Don Winslow regényéből Shane Salerno és Oliver Stone. Kép: Daniel Mindel. Zene: Adam Peters. Szereplők: Aaron Taylor-Johnson (Ben), Taylor Kitsch (Chon), Blake Lively (O), Benicio del Toro (Lado), Salma Hayek (Elena), John Travolta (Dennis). Gyártó: Ixtlan / Relativity Media. Forgalmazó: UIP – Duna Film. Feliratos. 131 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 49-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11198 |
