Nemrég jelent meg Huszárik Zoltán Szindbád-filmje újabb DVD-kiadásban. Ám ez csak a jéghegy csúcsa; több mint húsz film készült Krúdy műveiből az elmúlt fél évszázad során.

Valamirevaló játékfilm-történeti kurzuson Huszárik alkotása kötelező „olvasmány”. Kíváncsian hallgatom vizsgázó huszonéves diákomat, mi jött át számára a negyvenéves, úgymond legszebb férfikorában járó mozi-átdolgozásból. Már vagy öt perce a velőscsont-ebédről beszél; gyorsítanám a mondókáját, mire kiderül, csak ezt látta belőle. Hogy hol? Hát a YouTube-on. Magamba roskadok: ennyi marad fenn az utókornak egy zseniális író és egy nagytehetségű rendező kultuszfilmjéből? Szindbád még a moziját is elveszítette a Szent István körúton, miért a névadó mozgókép élné túl a filmművészet bűnbeesését?

Persze nem ilyen rossz az összkép. A mellékelt táblázatban húszegynéhány átdolgozás sorakozik műfaji bőségben, a zenés játéktól az animációig. Tisztes tévéiparosok és klasszicizálódott (élő és holt) rendezőnagyságok (Makk Károlytól Erdély Miklósig) vállalkoztak, hogy felmutassanak valamit az írói életműből. Mikszáthtól Móriczig hány remekírónk örvendezne túlvilági felhőiken csücsülve, ha csak egy olyan ajándékot kaptak volna, mint a Szindbád! Huszárikék – a többes szám indoklása később – nyitották rá nemcsak a mozi-csinálók, hanem a kiadók és az olvasók szemét is annak az irodalmi kincsesbányának a gazdájára, akit a 20. század során különféle politikai kurzusok igyekeztek elhallgatni, jelentéktelennek feltüntetni, olykor meg lehazaárulózni. Az 1971-es mozi-premier sikerén okulva szinte kapkodtak a rendezők a Krúdy-prózák után; élen járt ebben Horváth Z. Gergely, aki ambíció dolgában már-már befogta Huszárikot – ha ez valamiféle verseny lett volna. Megnyíltak a szerkesztőségek ajtói, ‘73-ban kiadták a Szindbád-összest, és ‘76-ban új életmű-sorozata indult a megint, a harmadszor-negyedszer felfedezett szerzőnek.

A Szindbád-film előtörténete külön sztori, olykor negatív fordulatokkal, elegáns sértődésekkel, úriemberi hallgatással övezve. Huszárik 1967-ben adta be az akkori II. számú Stúdiónak a Szindbád szerelmei címen írt első változatot 169 gépelt A/4-es oldalon. Ma már egy kezdő szcenarista is tudja, hogy ez a terjedelem körülbelül másfélszerese egy átlagos hosszúságú filmnek. A tetejébe ez a verzió úgy hatott, mint egy hangjáték. Láncra fűzött Krúdy-novellarészletek sorakoztak benne. Okos dramaturg és előrelátó stúdióvezető legyen a talpán, aki erre azt mondta volna, menjen. Zsugán Istvánnak nyilatkozta a szerző (azaz a szerzők), hogy megalomániás, kusza és érthetetlen tervnek minősítették. Egy évre rá megszületett az újabb könyv, még hosszabb változatban, de már egy másik stúdió égisze alatt. 1968 forró nyarán, mikor párhuzamosan forgott a Fényes szelek meg Az egri csillagok, és a magyar kiskatonákat nemcsak nagy tömegigényű játékfilmek forgatásán vették igénybe, hanem legalább olyan statisztaszerepre kárhoztatva a Prágai Tavasz leverésére irányítva – ráütötték az elfogadás pecsétjét a Szindbád tervére. 12,8 milliós előzetesen tervezett költségvetéssel indulhattak, ami akkor majdnem három átlagos játékfilm pénzigényének felelt meg.

Tóth János még talán ma is fájó sebként őrzi, hogy nem ő fotografálta a Krúdy-filmet, a neve „csak” dramaturgként szerepel a főcímen. Szintén Zsugán Istvánnak nyilatkozta: „minden etikát nélkülöző, indokolatlan gesztussal kizártak a magam teremtette-álmodta univerzumból”. Nagyjából hét évig (!) dolgoztak Huszárikkal a különböző változatokon átment forgatókönyvön, a célba mégis Sára Sándor operatőr futott be, s fotografálta – nem kevésbé zseniálisan – Latinovitsot és a nőket, Krúdy álmát egy nem létező világról. Az 1990-ben megjelent Huszárik breviárium viszont Tornai Józsefet tünteti fel forgatókönyvíróként, holott az ő neve sehol sem szerepel a film főcímén. A költő-esszéista még meg is írta egy visszaemlékezésében (Leszálltam anyám öléből, Ister Kiadó, 2000), hogy ő vagdosta ki és ragasztotta össze a kiválogatott és legépelt Krúdy-mondatokat.

A film dialóglistája alapján visszakeresve tizenkilenc Szindbád-novella, másik négy elbeszélés és három regény párbeszéddarabjai kerültek bele a végső, leforgatott változatba. Mindvégig áhítat és már-már mágikus tisztelet koszorúzta a valóban különös – állítom, hogy csak egyszer használható – módszerrel előállított filmet. Magyarán: kultusz. Irodalmárok, tudósok, filmszakírók hajtották meg zászlajukat, ám nem lehet tagadni, hogy a legendaképződésben nagy szerepe volt a két Zoltán, a rendező és a címszereplő, korai és tragikus halálának.

Huszárik még a forgatás előtt megfogalmazta véleményét hőséről. „Mit akar Szindbád? […] Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jó ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjében. Az önalakítás sürgető igyekezete teremti meg tapasztalatainak tárházát, és állít paradox módon csapdát is egyúttal az igyekvőnek. Élni siet, és túlhajtja az érzést. Állandó hely- és helyzetváltoztatása a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy. Sajátos módon ezt a külön békét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.” (Szindbád kalandja, Filmkultúra, 1971/1.) A filmrendező tanulmányszerű eszmefuttatásából kiderül, hogy túllátott a mesén, a szövegek cselekményén, és a lényegest fürkészte ki az író történetdarabkáiból. Szétbontotta, szétszálazta Szindbád élettöredékeit, hogy filmje megújított nyelvtanának sehol sem létező szabályai szerint megteremtse a mozgóképeken még nem létező szindbádi világot. Sikerült is neki.

Kell azért lennie még valami másnak is benne, amiért szüntelen megújul az

érdeklődés, nem lanyhul a művészi hatás. Történetek jönnek-mennek, feltűnnek és felejtődnek. Unjuk már a blikkfangos sztorikat is – másnapra passzé a legújabb szenzáció. A Szindbád-film azonban nem a történetével hat. A dramaturgiai irodalomban és a filmgyártó gyakorlatban – még a sorozatok kapcsán is – állandósuló vita zajlik a történet-elvű és a karakter-elvű mesélési technikák között. A sztori vagy figura disputájában az utóbbi áll nyerésre moziban, képernyőkön. Bármily furán hangzik, Arisztotelész dramaturgiája ki lett takarítva a mesemondásból, egykori hazánkfiának, Egri Lajosnak az elmélete és tanulékony holdudvara áll nyerésre. Vegyél egy karaktert! – ez az első lecke a gyorstalpaló szcenárium-iskolákban. Hát Huszárikéknak akadt egy ilyen karakterük a Krúdy álmodta irodalmi figurában. Szindbád az a protagonista, akinek nincsenek különleges céljai. Mintha a modernista regények enervált alakjainak előfutára lett volna. Úgy sétál a nők és a söröskriglik között, mint aki már mindenen túl van. Antagonistája sincsen, akivel meg kellene küzdenie. Sehol egy Jágó, sehol egy Lucifer. Maga az élet, az őt körülvevő egész világ az ő antagonistája. Mint nekünk is manapság. Ezért szeretjük őt annyira.

Ifjak szívei védik, örök virágzás sorsa az övé – parafrazálhatjuk a költőt. Az ifjabb gárda (Kamondi, Zilahy, Mészáros Péter) is rendezett Krúdyt, de szinte csak dobbantó asztalnak használva prózáját. S most itt van újra egy felfrissített DVD-kiadás. Bőséges extrákkal körülágyazva a Szindbád-film és három rövid klasszikusa Huszáriknak (Elégia, A piacere, Tisztelet az öregasszonyoknak). Az utóbbi mű kétféle – választható – hanggal is nézhető, hallgatható. A MaNDA kiadásában megjelenő DVD-n található még két beszélgetés. A modern Szindbád címmel Gelencsér Gábor filmesztéta Gintli Tibor irodalomtörténésszel társalog, Jeney Zoltán zeneszerzővel, a Szindbád komponistájával pedig a kiadvány gondozó szerkesztője, Fazekas Eszter filmtörténész beszélget. S akinek ennyi jó kevés, grafikus háttérként Huszárik-rajzokat is láthat.