Tüske Zsuzsanna
Morten Tyldum Bukott angyalával 2008-ban már bizonyította zsánerfogékonyságát. A Fejvadászok is jóval több mint átlagthriller.
Úgy tűnik, ha bűn és bűnhődés témájának karcos realizmussal, olykor precízen időzített brutalitással és borzongatással fegyelmező műfaji feldolgozásairól van szó, manapság az éjsötét színekben pompázó skandináv filmek biztosítják a kívánt ridegtartást. Az élettől megtépázott, sokszor makulátlanságukból vesztett hősök legtöbb esetben egy-egy bűnregény oldalairól lépnek át a filmvászonra, legyen szó a svéd Stieg Larsson krimitrilógiájának viharvert teremtményéről, a tetovált lányként elhíresült Lisbeth Salanderről, vagy az izlandi bestseller-gyártó, Arnaldur Indridason hányattatott sorsú központi figurájáról, a filmvásznas adaptációban detektívdrámából borongós thrillerre áthangolt Vérvonal Erlendur nyomozójáról.
Hasonlóképp papíralapú háttérrel rendelkezik a legfrissebb skandináv bűnfilm, a Fejvadászok főhőse is, aki egyenesen a kortárs norvég krimik legsikeresebb szülőatyja, Jo Nesbø fejéből pattant elő, az arrogancia teljes fegyverzetében. Nesbø első moziadaptációjának főhősét nemcsak morális hiányosságai és tenyérbemászó karaktere különbözteti meg lágyabb szívű antihős társaitól, hanem teljes műfaji közege is. Roger Brown – komótos tempójú krimi helyett – bizarr elemekben bővelkedő thriller középpontjában áll, amit a filmkészítő mostohaapa, Morten Tyldum is jó érzékkel hasznosított (aki Gunnar Staalesen norvég Varg Veum-detektívsorozatából adaptált Bukott angyalával 2008-ban már sikeresen bizonyította zsánerfogékonyságát). A biztos siker eléréséhez a forgatókönyvíróknak, Lars Gudmestadnak és Ulf Rybergnek nem kellett túl nagy erőfeszítésekbe bocsátkozniuk, ehelyett bölcs döntéssel megtartották az eredeti mű cselekményelemeit, és némi suspense-szel kiegészítve nemcsak hajmeresztő, de már-már szorongatóan feszes tempójú filmadaptációt faragtak belőle. Az északi származású fekete gyémánt különlegessége azonban nem merül ki a morbid motívumok felsorakoztatásában, illetve az izgalomkeltés és borzongatás közti bravúros egyensúlyozásban. A film egyediségét az is erősíti, hogy tökéletesen antipatikus, már-már visszataszító figurát tesz meg főhőséül, aki a klasszikus, menekülő férfi thriller-dramaturgia szokatlan tortúrákkal kőkeményre szigorított változatában válik pondróból először a legmélyebb szánalomra méltó, végül a megváltás küszöbéig jutó figurává. A hősben bekövetkező változásokkal egyenes arányban a cselekmény is hasonló mértékű átalakuláson megy keresztül. A film első harmadában még steril, élére vasalt, jómódú polgári közegben zajlanak a dörzsölt, hazug mosolyok mögé rejtett ármánykodások, majd egy huszárvágással olyan vértől és mocsoktól bűzlő, elképesztő embervadászat veszi kezdetét, amely messze felülmúl minden északi thrillerhez fűzött várakozásunkat, abszurd morbiditásában pedig akár a Coen-testvérek vérfagyasztó húzásaival is felveszi a versenyt.
Természetesen, erényeiből adódóan a Fejvadászok nemcsak maradandó filmélményként, de amerikai remake-várományosként is funkcionálhat. Az álomgyár faragott arcú, tiszta szívű nehézfiúja, Mark Wahlberg már szemet is vetett rá. A szintén feszes, skandináv eredetiből (Reykjavík–Rotterdam) származó Csempészek levadászása után ez esetben sem elégszik meg a produceri székkel: mindjárt a főszerepre pályázik, ami personájából adódóan átértelmezhetné, vagy akár az enyészetnek adhatná át a norvég alkotás lényegét. Persze, nem szabad farkast kiáltani, de akárhogy is alakul az alapanyag további sorsa, egy olyan rendhagyó, kiváló érzékkel levezényelt thrillernek, amelyben a vér és a fekália megfelelő adagolása vezet megejtő katarzishoz, nehéz lesz egyhamar versenytársra találnia.
Fejvadászok (Hodejegerne) – norvég, 2011. Rendezte: Morten Tyldum. Írta: Jo Nebo regényéből Lars Gudmestad és Ulf Ryberg. Kép: John Andreas Andersen. Szereplők: Aksel Hennie (Brown), Nikolaj Coster-Waldau (Greve), Eivind Sander (Ove), Synnove Macody Lund (Diane), Julie Olgaard (Lotte). Gyártó: Friland / Yellow Bird Films / Nordisk Film. Forgalmazó: Vertigo Film Kft. Feliratos. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 49-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11072 |
