Gelencsér Gábor
Az emberi szív térképe igen szövevényes tud lenni, főleg, ha egy film alkotói, hallgatva az idők (és a producerek) szavára, egzotikus környezetbe, az Északi-sarkra helyezik a cselekmény egy részét; ha az örök love storyt egy félig indián lánnyal és egy eszkimó fiúval játszatják el, s ha ezenközben falvédő-bölcsességeket mondatnak el velük a másságról, a fehér ember civilizációjához kényszerből vonzódó, az identitását kultúrájának elutasításával megnyerni vélő kisebbség lelki drámájáról; a szövevény még áttekinthetetlenebbé válik, ha az évtizedeket átívelő történetet a húszas és a hatvanas évek közé helyezik, tengelyében a második világháborúval, midőn a szerelmes férfiú vadászrepülő, a szerelmes leány a bombázók készítette légifelvételek analizálásával foglalkozik, s így magától értetődő módon ötletes (és felettébb kockázatos) légifelvételekkel üzengethetnek egymásnak; sőt, Drezda porig bombázása alkalmából még a pusztítás borzalma fölött is lehet moralizálni, háttérben az égő város dekoratív filmképével; s a szívtérkép szövevényét még kultúrsznob odakacsintás is fokozhatja, mondjuk Thomas Mannra (Varázshegy, Madame Chauchat, röntgenkép a szív fölött, tudjuk, köszönjük); az pedig már a szövevény szövevénye, hogy a film eredeti módon flash back-technikát követ, és a végén úgy nincs happy end, hogy mégis van. Szóval Az emberi szív térképe legalább olyan szövevényes, mint ez a mondat. S az értelme is pontosan ennyi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1102 |
