Mockler János
Gulliver a moziban.
Fogalmam sincs, hogy Don Johnson, amerikai tévé- és mozisztár a földtől milyen magas centiméterben, annyi bizonyos, hogy alacsonynak látszik. Ez jelenti filmünk egyetlen, ám felettébb kétes értékű izgalomforrását. Hm... egy erotikus bírósági thriller esetében nem is rossz. Szoríthatunk a casting directorért. Sikerül-e a film összes szerepére hősünknél apróbbat keríteni? A jók mindig győznek: sikerül. Nekünk pedig módunk nyílik egy liliputi vetélkedő, pontosabban bolhacirkusz gondos tanulmányozására.
Minek eredménye – a könnyen kiszámítható érdektelenség dacára – íme közkincs. A honi szerencsejáték-iparban az utóbbi időben divatba jött egy eléggé nem dicsérhető szokás. A tizenhárom plusz egy találat mellett nyer(het) a nulla találatos totószelvény is. Autót, hawaii utat, Calypso-zoknit, ezt-azt. Filmünknek is kijárna egy s más. Például Oscar-díj. Azt mondják, a nulla találathoz legalább akkora szerencsére van szükség, mint a telihez. Don Johnson kéményseprőt látott, vagy belelépett valamibe. A lassan telő két óra alatt még tévedésből sem, még véletlenül sem csúszik ki a száján, a kezéből egy épkézláb mondat, egy valahonnan nagyon távolról is, de természetesnek ható gesztus. Csoda hát, ha minden nő belészeret?
A legjobb mégis a megoldás. Sidney Lumet, miután teljesen belezavarodott a kis jóindulattal bárgyúnak is nevezhető meséjébe, berág, és lelöki hőseit (a két izgága hüvelyk matyit) egy balkonról. Igaza is van, úgy kell nekik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1101 |
