Roboz Gábor
Jonathan Safran Foer egyszerre bohókás és szomorkás regénye különleges családtörténet a 9/11-es tragédia ürügyén.
Jonathan Safran Foernek elég volt két regényt letennie az asztalra, és sikerült kialakítania könnyedén felismerhető írói karakterét: témaválasztása, formaérzékenysége, motívumai és mániái rövid idő alatt ismert és anyagilag is sikeres alkotóvá tették. Az izgága fantáziájú amerikai szerző kollektív traumákba kapaszkodva mesélt el rendkívül személyes történeteket, így még azzal sem kergette el az olvasókat és az adaptálni vágyó filmeseket, hogy extravagáns fogásokkal buherálta meg a szövegeit.
A kilenc éves Oskar Schell által előadott Rém hangosan és irtó közel (2005) rendhagyó családtörténet, amelynek ábrándozó narrátora elveszíti rajongva szeretett édesapját a szeptember 11-ei támadásnál, és a férfi által hátrahagyott nyomokat (egy kulcsot és a „Black” nevet) követve útnak indul, hogy válaszokat találjon a kérdéseire. Foer a Holokauszt-reflexiót is nyújtó Minden vilángol (2002) után ismét egy nyomozástörténetet tár elénk, míg azonban az előző kötet nyíltan múltkutatást vállalt (ott a Jonathan Safran Foer nevű írókarakter keresi egy tolmács segítségével a nagyapja életét megmentő nőt), addig a második regény látszólagos célja egy talány megfejtése, amelybe egészen máshogyan dolgozza bele a családsztorit.
Foer ezúttal is komplex narratív szerkezetre építi a regényét: három mesélő (Oskar, nagymamája és nagypapája) elbeszélésszálát fonja össze, és ezzel a megoldással több szempontból is sűrű szőttest alkot. Háromféle érzékenységet, gondolkodásmódot és stílust hoz közös platformra: a habókos ötletekre és képzettársításokra hajlamos Oskar, a megtörten és egyszerűen fogalmazó nagymama, illetve az érzelmi roncsként tudatfolyam-elbeszélést produkáló nagypapa teljesen eltérő világokba kalauzolja el az olvasót. Bár Foer fordulatos történetének mélyén kőkemény melodráma rejlik, különböző habitusú és állapotú mesélőivel a hangvételek között is ugrálhat, így – a Minden vilángolhoz hasonlóan – felváltva tud nevettetni és ríkatni. Mindemellett rugalmassá is teszi a prózát, hiszen hamar egyértelműsíti, hogy nem szabad meglepődnünk kommentár nélkül beiktatott levelek és önálló epizódok felbukkanásán. A fineszesen adagolt információknak köszönhetően ráadásul a kisfiú mellett az olvasó is kap feladványt, a folyamatosan lüktető szöveghalmazból ugyanis csak fokozatosan lehet kihámozni a különböző viszonyok és összefüggések magyarázatait. (Izgalmas kisszínes, hogy Foer feleségének, Nicole Krauss-nak regénye, A szerelem története – és valamelyest a Great House is – felfokozott szubjektivitása, figurái és reflexivitása okán párhuzamba állítható az író munkáival.)
Foer a Dezsényi Katalin kiváló fordításában megjelent regényeiben nem csak ide-oda dülöngél a különböző regiszterek között, illetve rögeszmésen reflektál a szavakra és magára az írásra, hanem magát a szövegképet is alaposan megdolgozza. Az egyszerre dilinyós és mélabús Minden vilángol vad metafikciójában talán durvábban roncsolta a szöveget (ott az első narrátor töri a nyelvet, számos párbeszéd egybefolyik, akadnak központozástól megfosztott szakaszok, illetve az egyik elbeszélő szerkeszti a másik szövegét), ugyanakkor a Rém hangosanban sem fogta vissza kísérletező kedvét: itt-ott pirossal karikázgat, színes tollakkal játszik, egy-egy sorra redukál vagy teljesen üresen hagy oldalakat, olvashatatlanná csúsztatja össze a sorokat, sőt az amerikai kiadás legvégén pörgethető képsort is találunk. A zabolátlan tipográfiai játék (Tree of Codes [2010] című harmadik regényét egyébként úgy alkotta meg, hogy kivagdosott szavakat Bruno Schulz A Krokodil utca című kötetéből, ami által új történet keletkezett) erősíti Foer könyvének „testességét”, ami a digitális kultúrában értékmentő törekvésként is felfogható.
Foer írói leleményességét nehéz lenne tagadni, a cinikus megközelítés azonban könnyen találhat fogást regénye tartalmán: a szeretet jelentőségének explicit taglalásával ingoványos talajon jár, az Oskarhoz kapcsolódó bájos ötletek, párbeszédek és epizódok halmozása keresettnek, a toronyomlás képének időnkénti sulykolása pedig hatásvadásznak is nevezhető. Ezzel együtt Foer különös érzékenységét és szellemességét dicséri, hogy képes sokak számára megnyitni a Rém hangosan és irtó közel (és előző könyve) szokatlan formai ötletekkel teletűzdelt, befelé forduló történetét.
Cartaphilus Kiadó, 2009.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/03 52-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10986 |
