Pálos Máté
L’art d’aimer – francia, 2011. Rendezte és írta: Emmanuel Mouret. Kép: Laurent Desmet. Szereplők: Emmanuel Mouret (Louis), Pascalle Arbillot (Zoé), Ariane Ascaride (Emmanuelle), François Cluzet (Achille), Julie Depardieu (Isabelle). Gyártó: Moby Dick Films / Partizan Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 86 perc.
A selyemsálas sármőrök és mosolygödröcskéik mögül fel-felpillantó könyvesbolti eladónők egy impresszionista tárlaton megejtett randevújával induló, majd a párkapcsolatok legbanálisabb konfliktusait vég nélküli párbeszédekben feloldó romantikus vígjáték-típus kliséi radikális „üzenetre” és kreatív formajátékokra adhatnak alkalmat, mint például Tykwer tavalyi furfangos ujjgyakorlatában, a Háromban, és egész életműveket lehet rájuk építeni, ahogy azt tette Woody Allen vagy Eric Rohmer. A meghatározó szerzői stílust nélkülöző, vasalás, netán barkácsolás közben is nézhető, kedves humorú műfaji filmek lényege az intellektualitás, az irónia és az erotikus utalások, helyzetek megfelelő arányában és a pergő, szellemes dialógokban rejlik. Ilyen ártalmatlan, az érdeklődést jobbára fenntartó film volt például a fél tucat romkomot maga mögött tudó színész-rendező-forgatókönyvíró Emmanuel Mouret 2009-es Csak egy csókja. A stílusában hasonló, de komolyabb hangvételű, népszerű francia színészeket szerepeltető és szélesebb közönségréteget célzó, fellengzős című A szerelem művészete azonban körülbelül annyira magabiztos, összeszedett, ötletes, ironikus és erotikus, mint egy fogszabályzós tinédzser az első házibuliján: a monomániásan a szex érzelmi következményeit boncolgató, semmitmondó idézetekkel elválasztott epizódokból kialakuló történetszálak teljesen véletlenszerűen találkoznak, vagy kerülik el egymást, a helyzetek pedig hol nem elég elrajzoltak egy komédiához, hol nem elég életszerűek a drámai hangütéshez. Így a filmben a szerelem művészete, mentesen minden erotikától, átgondolt dramaturgia és kidolgozott karakterek híján, a ropogós látványban, a felső középosztálybeli belvárosi, heteroszexuális harmincasok vacsoráiban, a vakító enteriőrök eleganciájában és a párizsi nevezetességek képeslap-romantikájában merül ki.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 59-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10979 |
