Vajda Judit
A film varázslatos kezdeteiről gyerekeknek – vagyis mindannyiunknak.
A leleményes Hugo Cabret az elsősorban (vagy legalábbis gyakrabban) mesekönyv-illusztrátorként tevékenykedő amerikai író, Brian Selznick legismertebb, 2007-es alkotása. Habár a mű alapvetően egy tizenkét éves árva kisfiú története, mégis ezer szállal kapcsolódik a mozihoz, a filmezés hőskorához (nem is csoda, hogy film készült belőle). Selznick munkájában – aki nem mellesleg a legendás producer, David O. Selznick távoli rokona – a film felől érkező ihlet direkt és finomabb utalások formájában is megtalálható. A mese egy pontján például a főhős látogatást tesz a francia Filmakadémia könyvtárában, de ami még ennél is fontosabb: a történet egyik központi figurája Georges Méliès (Utazás a Holdba, Az ördög 400 csapása) francia némafilmrendező – A leleményes Hugo Cabret az ő élete és munkássága előtti tisztelgésként is felfogható. De nem feledkezhetünk el arról az apróságról sem, hogy a cselekmény nagyrészt egy párizsi pályaudvaron bontakozik ki. Mivel a kötetben konkrétan is megemlítik, nem nehéz minderről A vonat érkezése című Lumière-ősfilmre asszociálni.
Az asszociációk sorának pedig ezzel nincs vége. „Sokan gondoltuk úgy, hogy [a mozi] a varázslat vadonatúj formája...” – olvasható a könyvben. Ennek megfelelően a mű tele van furmányos szerkezetekkel, bűvész- és kártyatrükkökkel, és kiemelt szerep jut egy varázslóköpenynek is, mely Mélièshez is szorosan kapcsolódik. Talán ennél is hangsúlyosabb részlet, hogy a Hugo írója a befogadás tekintetében is arra biztat minket, hogy mozgóképes alkotásként fogjuk fel könyvét („...szeretném, ha elképzelnéd magad, ahogy a sötétben ülsz, mint a moziban, egy film kezdete előtt. A vásznon hamarosan felkel majd a Nap, a kamera [...] közelíteni kezd egy pályaudvar épületére [...], és te vele együtt suhansz át az ajtókon [...]. Egyszer csak észreveszel egy fiút [...]. Kövesd, mert ő Hugo Cabret.”).
A filmes befogadásban pedig az is segíti az olvasót/nézőt, hogy A leleményes Hugo Cabret tele van rengeteg egész oldalt (sőt oldalpárt) betöltő, önállóan is működő, finom, részletes, fekete-fehér (!) grafikával. Ezek közül nem egy sorozat fázisonként mutat be egy-egy kulcsfontosságú történést, azaz mozgóképet imitál.
Ennek ellenére épp a slusszpoén, egy csodálatos önreflexív mozzanat az, amit – hihetetlen, de – a film verzió nem képes visszaadni. Selznick műve azonban végeredményben mégis a mozi varázslatos kezdeteiről beszél, mesés jellegénél fogva gyerekeknek – azaz mindannyiunknak, hisz mind újra gyerekké válunk, ha filmekről van szó.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 50-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10947 |
