Muhi Klára
A magyar film a rendszerváltás óta nem ment át ekkora átalakuláson. Az átszervezés lassan, nagy áldozatokkal, sokszor átláthatatlanul történt. Az új rendszert az elkészülő filmek fogják minősíteni.
A maratoni vizsgálatokkal, ideges nyilatkozatokkal, egyeztetésekkel, színfalak mögötti alkukkal, csődökkel, súlyos egzisztenciális drámákkal teli 18 hónap története valószínűleg a legizgalmasabb, legnézettebb magyar film lenne, ha egy új Gazdag Gyula történetesen forgatta volna. A legfontosabb eseményeknél azonban soha nincs egyetlen kamera sem. Csak a nyilvánosságra kerülő tények és utólagos interpretációk vannak.
Nézzük először a tényeket:
2012. január 1-én hatályba lépett az új filmtörvény, melynek nyomán a magyar filmipar csúcsszerve immár a Magyar Nemzeti Filmalap. A támogatás forrása a hatos lottó játékadójának 80 %-a. A normatív és strukturális pályázatok megszűnnek, mostantól csak egyedi filmek kaphatnak támogatást, függetlenül attól, hogy alkotójuk milyen jelentős fesztiválsikert vagy nézettséget ért el korábbi filmjével. A törvényben biztosított állami filmtámogatás célja 2004-hez képest egyébként mit sem változott: a megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítványhoz (MMKA) hasonlóan az új Filmalapnak is „a magyar film sokszínűségét, a különböző filmalkotó nemzedékek, műhelyek, irányzatok megszólaltatását” kell segítenie.
Az új filmtörvényhez vezető drámai folyamat állomásait is érdemes felidézni:
A filmpénzek zárolása után az MMKA filmtámogatási gyakorlatát alapos átvilágításnak vetették alá. A Közalapítvány pénzügyi hiányát az auditok és szakértők változatosan interpretálták körölbelül. 5 és 10 milliárd Ft között. A vizsgálat nyomán sok rendszerhibára, hiányosságra, szabálytalanságra derült fény, de törvénybe ütköző cselekedetre nem akadtak. Az MMKA tetemes – és számos film esetében több éve kiegyenlítetlen – adósságát a finanszírozó bankok felé halmozta fel, túlköltése magyar filmekbe áramlott. A keletkezett hiány egyensúlyba hozására az MMKA-nak 2013-ig érvényes szerződése volt az előző magyar kormánnyal.
Alkotói oldalon az állami pénzcsap elzárásának következménye: számos futó produkció – forgatás előtt, alatt, befejezési szakban lévő több tucatnyi nagyjátékfilm, köztük nemzetközi koprodukció, dokumentumfilm, animáció – elakadása, pénzügyi ellehetetlenülése. A produceri irodákat 2010. végére tűz alá vették a bankok és a kifizetetlen munkatársak.
Andy Vajna filmipari kormánybiztos 2011. február elején elfogadja a berlini Collegium Hungaricum meghívását egy nemzetközi mítingre, ahol jó pár magyar filmekkel kárvallott producer, illetve filmalap képviselője is ott van. Hazatérve elkezdi felépíteni az új kormány új típusú filmközpontját, s tavasszal meghirdeti annak – az eddigiektől merőben különböző – támogatási elveit.
A körvonalazódó Filmalap egy hollywoodi stúdió és egy szocialista hatóság kentaurja. A pályázó – amennyiben filmtervét az Alap elfogadja, teljes körű szolgáltatásban részesül, ríderek segítik a jobb forgatókönyv megszületését, szakmai és pénzügyi ellenőrök a gyártást, sales-menedzserek a film forgalmazását. Az utolsó vágás joga is az Alapé lesz. (Igaz, csak akkor, ha a pályázó, a 150 millió forintban maximált támogatásnál többet kér.)
A rendszer azonban egyablakos. Ha az egyébként kvalitásos szakemberekből álló kuratóriumnak nem tetszik a forgatókönyv, a produkciónak a piacról kell összeszedni a pénzt. Ez a gyakorlat egy pici országban, ahol a statisztikák szerint mindössze egyszer megy a polgár évente moziba, s az emberek mozgóképes ízlése az amerikai kasszasikereken és a kereskedelmi tévék műsorain pallérozódott, a kultúra magánmecenatúrájának pedig alig van hagyománya, nem sok reménnyel kecsegtet.
Márpedig a filmesek többsége azzal kell, hogy szembenézzen, hogy elutasítják a pályázatát. A tervezett évi 8-12 nagyjátékfilm nagyjából a fele lesz az eddigi volumennek. Ez a csökkenés feleannyi foglalkoztatott rendezőt, operatőrt, írót, színészt, vágót, jelmeztervezőt stb. jelent. A televíziós pályázatok kiírása is úgy alakul, hogy a megemelt pályázati összeg – dokumentumfilm esetében például az eddigi átlag 4 millió Ft-hoz képest lehet 6-10 milliót is kérni – végső soron jóval kevesebb filmet fog eredményezni. Aki eddig filmkultúrával foglalkozott, jobb, ha mostantól a piacon, leginkább külföldön próbálkozik, vagy keres más foglalkozást.
Az „egyablakért” egyébként – mely szükségszerűen kevésbé hatékonyan fogja szolgálni a törvény által említett sokszínűséget – a kormánybiztosnak házon belül is meg kellett küzdenie. Szőcs Géza a májusi szomorú, zavart, csonka Filmszemlén bejelenti, a Nefmi számos filmtervet szeretne támogatni. Többek közt Szabó István, Kenyeres Bálint, Szász János, Hajdú Szabolcs, Fliegauf Benedek nevét említi a díjkiosztón. Illusztris névsor. De Andy Vajna nem enged a centralizált filmkészítés elvéből. Szőtsöt pedig nem tartja kompetensnek. Májusban Cannes-ban végre személyesen is (!) találkoznak egymással. És Cannes után Szőts, aki pedig többször hitet tesz a magyar film mellett, visszalép, az év végi költségvetésben a filmes ügyekre fordítható miniszteri keretét alaposan megnyirbálják, így azok a produkciók, amelyek Szőts ernyője, szándéknyilatkozatai alapján kezdtek forgatni, kényes helyzetbe kerülnek.
A nyár a Filmalap megszervezésével és banki tárgyalásokkal telik. A bankok zárolják a legnagyobb filmes ügyfeleik számláit. Komolyan felmerül az esélye annak is, hogy követeléseiket a producerek vagyonából fogják kielégíteni. Teljes pánik a produceri oldalon. S ugyan többször felröppen, hogy lesz megegyezés, a magyar államtól egyetlen forint sem érkezik a bankok számláira.
Októberre megszületik a Magyar Nemzeti Filmalap támogatási szabályzata. Novembertől a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is fogadja a filmterveket dokumentumfilmek, valamint animációs munkák készítésére. Bár kétségkívül számos informális/formális egyeztetés, tájékozódás van – például a dokumentumfilmes szakma és az új televíziós hatóság találkozója a Cinefesten – a végső szöveget egyik szervezet sem egyezteti a filmesek képviselőivel.
A két működési szabályzat egyébként átlátható, egyszerű – sokaknak tetszik például a folyamatos illetve gyakori pályázási lehetőség –, de súlyos korlátokkal is tarkított. A Filmalap szabályzatából következően egy nemzetközi koprodukció felállítása, ami pedig eddig igen gyakori volt a hazai filmes praxisban, a kiírás szűkre szabott időkorlátai miatt a jövőben szinte lehetetlennek látszik. A végső vágás sem kompatibilis az európai gyakorlattal. Ki is veri a biztosítékot. A Független Producerek – Pataki Ági által vezetett – Szövetsége tiltakozik, Török Ferenc bejelenti, hogy amíg ez a szabály van, nem pályázik. Az Alap – egyelőre csak az ígéret szintjén – hajlandónak mutatkozik némi engedményre.
Másik súlyos gond, s eddig ezért senki nem szállt síkra, hogy bizonyos műfajok, filmes területek támogatás nélkül maradnak. A kisfilmről, a kísérleti filmről, a filmoktatásról (beleértve a Színház és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjeit),illetve a filmművészeti folyóiratokról és honlapokról minden pályáztató megfeledkezett. S mivel nehezen piacosítható ágazatokról van szó, állami források híján az elsorvadás vagy a megsemmisülés veszélye fenyegeti őket.
Ez a feledékenység egyébként teljes mértékben konform az új rendszer alapkoncepciójával, ugyanis nem a magyar filméletet támogatja, melynek minősége, utánpótlása, sajátos kulturális karaktere jórészt a műhelyek, elsőfilmek, kisfilmek, klubok, fesztiválok, valamint a filmoktatás viszonylataiban alakul ki, hanem kizárólag a komoly nézőszámokat megcélzó egyes produkciókat.
Október-november-december: az új rendszer beüzemelésének időszaka. November táján 100 körüli regisztrált van a Filmalapnál. Megszületnek az első döntések is. Többségük elutasító, elhalasztó, forgatókönyv-konzultációra utasító. Van köztük három éve fejlesztett hármas koprodukció is, Bogdán Árpád Halottlátójának gyártási kérelme (a könyvet egy ismert európai szkriptdoktor is jegyzi). A döntés szerint Bogdánéknak újra kell gondolniuk a könyvet. S ott van Kenyeres Bálint startra kész koprodukciója (Tegnap), melyet elutasítanak az egyablakos összeférhetetlenség miatt. Egy produkció Magyarországon igenis csak egy állami pénzforrást vehet igénybe.
A ríder rendszerről eközben jó hírek érkeznek. A forgatókönyvek megbeszélése állítólag alapos, szakszerű. December elejére azonban már nyilvánvaló, 2011-ben valószínűleg senki sem forgat. Gyártási támogatást decemberig a Filmalaptól senki sem kapott. Andy Vajna azzal nyugtatja a kedélyeket, hogy a pénz átvihető a következő évre. Miközben nyilatkozataiból érezhető, az első beérkezett könyvektől nincs elragadtatva. Egyáltalán, kevésnek tartja az alkotók lelkesedését, furcsán kényelmesnek az attitűdöt. Elhangzik néhány név is, hogy kiket tart fontosnak az új kormánybiztos a magyar filmben, már csak a miheztartás végett. Antal Nimród és Goda Kriszta mellett Tarr Bélát is megemlíti. Hajdú, Kocsis, Mundruczó, Fliegauf, Pálfi – az elmúlt filmrendszer Európa-hírű kineveltjei közül senki nincs említve. Ehhez képest megkönnyebbülés, hogy Vajna maga mondja később, talán Mundruczó lesz az első, aki filmjével az Alapnál elindulhat.
Míg az Alap egyik szobájában már az új könyveket adjusztálják, a másikban felgyorsított tempóban zajlanak a produceri alkuk. Mivel a Filmalap nem jogutódja az MMKA-nak, annak vagyonelemeit – a Mafilmet és a Filmlabort – viszont szívesen megörökölné, Andy Vajna is lépéskényszerben van. Az MMKA tartozásait mihamarabb rendeznie kell, különben a Mafilm és a Labor nem lesz az Alapé. A most már három oldalról megzsarolt producerek kemény döntés előtt állnak: aláírják a megállapodást, vagy perelnek, kockáztatva hogy egyáltalán valaha is forgathatnak. Szép dilemma. Követeléseik 80 százalékát hajlandó az Alap állni, és le kell mondaniuk fesztiválsikereik után járó, sokszor 20-40 milliós nagyságrendű normatív támogatásaikról. Viszont több ablak ebben az országban – mint fenn már említettük – egy darabig nem lesz.
Novemberben összeül a MUOSZ filmkritikusi szakosztálya, felmerül, érdemes-e a 2011-ben bemutatott, a korábbi évek termésénél jóval csekélyebb mennyiségű, 8-9 film között egyáltalán kritikusi díjakat osztani. A gyér listán mindenesetre Tarr Béla utolsó filmje, A torinói ló is szerepel. A szakosztály végül úgy dönt, ugyan a szokásos ünnepségre nincs pénz – a díjak legnagyobb szponzora az MMKA volt –, januárban mégis osztanak díjakat, ha kevesebbet és szerényebb körülmények közt is.
Novemberben a Filmművész Szövetség tagjai is összegyűltek. 80 megfáradt filmes a Rátkai Klubban. Látszik rajtuk, hogy nehéz évük volt. A Szövetség megújítja tisztségviselőit, megállapítja, hogy az újjáépülő struktúra kiépítésére szinte semmilyen befolyása nem volt, s kinyilvánítja, hogy a Filmalap utolsó vágási jogát valójában cenzúrának gondolja.
Ez a cikk eredetileg riportázsnak indult, a szakma különféle képviselőit kértük fel, mondják el a véleményüket a filmes változásokról, sokan válaszoltak, de a nevüket többnyire nem adták hozzá. És ez a legszomorúbb ebben a történetben. Már megint a „fortélyos félelem igazgat”: nem kell ehhez ideológiai cenzúra, elég az egzisztenciális kiszolgáltatottság is.
Három vélemény következik a sok közül:
„Mostantól a filmipart támogatják és nem a filmművészetet. A kis low budget filmek, izgalmas első filmek, kísérletek kora lejárt.”
„Olyan filmek fognak készülni, ahol a nézőszám meg a bevétel a fontos. De ebben én nem hiszek. Ahhoz itt nincs elég pénz. A műfaji film nagyon drága dolog. Az Amadeusnak, ha az a minta, mi egyetlen snittjét sem tudjuk megcsinálni. És ha iszonyú pénzekkel produkálsz, mondjuk 300 ezer nézőt, akkor mi van? Látsz magyar színészeket. De attól még nem ment előrébb a világ. Az art mozikon kívül nincs keresnivalója a magyar filmnek a nemzetközi porondon, nem is volt sosem.”
„Ha van pályázat, az ember pályázik. Én is adtam be. A gond az, hogy ma Magyarországon nem érzed, hogy szükség van egyáltalán a kultúrára. A kultúrát ma kormányzati szinten luxuscikknek tekintik. Filmrendezőként nem számítok produktív embernek. Én csak úgymond – ’pénzt viszek el’. De ez teljesen téves szemlélet.”
Az első magyar film, a Táncz óta a politikai rendszerváltásokkal szoros összefüggésben számtalan filmrendszer váltotta már egymást, s mindegyik megszülte a maga emblematikus műveit. Abban kell bíznunk, ez most sem lesz másként.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 04-05. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10911 |
