Kovács Bálint
Jól működő, korszerű artmozi-hálózat nélkül nincs magyar filmkultúra. Szakmai tervezet az artmozi-forgalmazás és terjesztés átalakítására.
A magyarországi artfilm-forgalmazás és artmozi-rendszer sorsa bő másfél éve rendezetlen: az MMKA 2009–2010-ben abbahagyta a finanszírozás folyósítását, noha a terjesztők és a mozik továbbra is teljesítették vállalt kötelezettségeiket. A Filmalap ugyan nemrég kifizette az MMKA tartozásainak egy részét, de 2011-ben a filmterjesztés számára semmilyen pályázatot nem írtak ki. (Mindössze 9 mozi nyert a NEFMI digitalizációs pályázatán összesen 100 millió forintot, a kapcsolódó 30 millió forint keretösszegű NKA-szerverpályázat eredménye a mai napig ismeretlen.) A Filmtörvény jelenleg elérhető tervezete lényegében csak a filmgyártásról rendelkezik, a másik két területet miniszteri rendeleti hatáskörbe utasítja, azaz nem mond róla semmit. A helyzet rendezésére Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője öt szakemberrel (Böszörményi Gábor, Koleszár Olga, Kókai Nagy Tímea, Potyondi Rita Linda és Váradi-Bor Judit) közösen javaslatot fogalmazott meg a magyarországi, azaz vidéki és budapesti artfilm-forgalmazás és -terjesztés rendszerének átalakítására.
*
A támogatások elmaradásán, a tartozásokon kívül mit tartanak az artfilm-forgalmazás és -terjesztés legkomolyabb problémáinak?
Nonszensz, hogy e pillanatban egy csomó egyetemi városban egyáltalán nincs artmozi. Ha például egy soproni egyetemista artfilmet szeretne nézni moziban, azt Magyarországon a lakhelyéhez legközelebb Budapesten teheti meg. Se Sopronban, se Győrött, se Veszprémben nincsen artmozi, a szegedi épp nem működik, Pécsett pedig az utolsó küzd a fennmaradásért – mint lúd a jégen – pedig elvileg a területi esélyegyenlőség a kormányzati oldal számára is fontos. Márpedig egy soproni srác nem fog két és fél órát utazni egy filmért; elmegy Bécsbe, vagy letölti torrentről. Ha egyáltalán filmezni szeretne: mert a legnagyobb baj éppen az, hogy ez a generáció szinte teljesen kikopott a közönségből. Ezért a javaslat összeállításakor átgondoltuk: ha az állam pénzt szán erre a területre, mi lehetne vele a célja? Az egyik, hogy a forgalmazott külföldi és magyar filmek ne csak egy-két kitüntetett városban legyenek elérhetők. Másrészt, hogy legyen egy felület, ahol nem csak a piaci sikert szem előtt tartva tudjuk bemutatni ezeket. A harmadik, hogy bemutassuk az európai kulturális sokszínűséget, hiszen egy piaci alapon működő mozi nem mutat be egy bizonyos nézőszámnál kevesebbet vonzó filmet akkor sem, ha az egyébként kulturálisan igényes. A negyedik, hogy a mozi megjelenjen az oktatásban is, hiszen a film mint kommunikációs eszköz jó és korszerű módja annak, hogy fontos dolgokat magyarázzunk el a fiataloknak. Végül, de nem utolsó sorban fontos a nézői utánpótlás kinevelése is. Többek között ezekre is kerestünk megoldást a javaslatban.
A tervezet egyik fontos eleme, hogy a jelenlegi két filmbesorolási kategória helyett hármat hozna létre.
A filmeket legegyszerűbben két kategóriára lehet osztani: az egyik puszta árucikk, amelynek nem feladata a kulturális értékek képviselete, csak a pénz termelése. A másik kategóriának nem ez az elsődleges feladata, hanem a rendezői üzenet továbbítása; ezek késztetnek gondolkodásra, ezektől lesz gazdagabb a néző élete. Ezeket a szerzői filmeket lehetne két csoportra bontani a jelenlegi egy helyett. Az egyik kategóriába besorolás történhetne automatikusan is, amennyiben eleget tesz bizonyos feltételeknek: ide sorolnánk minden magyar filmet, a kis költségvetésű európai filmeket, és minden olyan filmet, amely szerepelt valamelyik komoly fesztivál versenyprogramjában – ezeknek a bemutatását támogatná valamilyen szinten az állam. A besorolás pedig csak pár percet venne igénybe: egy adminisztratív munkatárs egyszerűen ellenőrizné, hogy az adott film teljesítette-e a feltételeket. Ezek kerülnének a vetíthető kategóriába, azaz az artmozik támogatást kapnának a bemutatásukért, mint eddig is – viszont nem kötnék meg a forgalmazók kezét további feltételekkel. Ez utóbbira csak akkor kerülne sor, ha a forgalmazó ezen a csoporton belül art kategóriába szeretné soroltatni a filmjét, mert úgy gondolja, hogy annyira kis szegmenshez szól az egyébként fontos film, hogy extra támogatásra van szükség a bemutatásához. Ehhez viszont már kapcsolódnának kötelezettségek: aki ilyen filmet hoz be, vállalja, hogy vidékre is eljuttat kópiát, és lehetővé teszi más mozik számára is a film bemutatását.
A javaslat támogatások és kötelezettségek szempontjából többféle területi egységet különböztet meg.
Van egyfelől a főváros, másfelől a megyeszékhelyek, egyetemi városok (ma körülbelül húsz városban lenne hely artmozinak, de közel sincs ennyi). Emellett pedig ott vannak a kisvárosok, községek, ahol jellemzően megszűntek a mozik, viszont az állam az utóbbi időben komoly összegeket fordított arra, hogy felélessze a művelődési házak rendszerét – sikerrel. De vetítésre ezekben jelenleg többnyire nincs lehetőség, mert nincs meg az infrastruktúra, és a művház vezetője magától nem tudja, hogyan és honnan kell filmeket szerezni, ahogy arról sincs fogalma, egyáltalán milyen filmek aktuálisak éppen. Ezért a vidéki artmozikhoz hozzá lehetne rendelni három-öt kisvárosi időszakos mozit, ahol hetente egyszer-kétszer lennének vetítések. Az artmozi feladata lenne tehát a tartalom biztosítása, a kópiák beszerzése és kölcsönzése a művházak számára, és az elszámolás elkészítése. A helyi önkormányzatoknak ehhez mindössze egy vetítőgépet, egy vásznat és egy lejátszót kellene vennie ezeknek az intézményeknek, de ez egy jobb állapotú, használt Zsiguli árából kijönne. Ezen kívül egy olyan helybéli személyre lenne szükség – ez lehet a könyvtáros vagy a művház-vezető is –, aki kitesz egy plakátot a helyi postán vagy boltban, betereli az embereket, beszedi a jegyeket, beindítja a vetítést. Néhány helyen ez a rendszer már működik is, nem mi találtuk fel a meleg vizet.
Ezen kívül milyen kötelezettségeik lennének az artmoziknak?
A jelenlegi rendszer nem készteti arra az artmozik üzemeltetőit, hogy gondolkodjanak, hogy tegyenek valamit az iparágért, és hogy minél több nézőt hozzanak be. Csak az egyik része lenne a feltételeknek a kulturális misszió – azaz maguknak a vetített filmeknek a kiválogatása –, de emellett fontos lenne például, hogy egy mozinak legyen éves terve, hogy statisztikát vezessen, és az is, hogy a vetítéseken túl is szerepet vállaljon a filmkultúra terjesztésében: ne kaphasson artmoziknak járó támogatást, aki nem tart filmklubokat, azaz aki nem tanítja meg a fiatalokat a film nyelvére. Szintén fontos lenne, hogy a mozik részt vegyenek az oktatásban; hogy odamenjenek a helyi iskola igazgatónőjéhez, és rábeszéljék, hogy a diákok legalább évente egy-két filmet megnézzenek a moziban.
Az önök modelljének megvalósulása esetén éves szinten mennyi pénzre lenne szükség az artfilmek forgalmazására és terjesztésére?
Az általunk felvázolt rendszer értelmes üzemeltetéséhez állami forrásból számításaink szerint megközelítőleg 640 millió forintra lenne szükség. Ebben nagyon sok minden benne van, a külföldi filmek behozatalának támogatásától kezdve a mozik támogatásáig, része az oktatás is, azaz a nézői és szakmai utánpótlás képzése. A fenti összegen túl az önkormányzatok körülbelül negyedmilliárd forintos támogatása lenne szükséges, így évente körülbelül 900 millió forintból működtethető lenne az egész rendszer – ennyiből nagyjából talán egy autópálya-lehajtót lehet építeni. Ugyanakkor nem látjuk például, hogy a magyar filmek támogatási keretében mekkora összeg lesz elkülönítve a forgalmazásra; hogy milyen összegből gazdálkodhat a Magyar Nemzeti Digitális Archívum a moziknak a filmklubokhoz-oktatáshoz szükséges archív filmmel történő ellátásához; hogy mekkora összeget fog elkülöníteni az NKA a terület népszerűsítéséhez elengedhetetlen folyóiratok, fesztiválok számára. Sokismeretlenes egyenletek ezek, így pedig nehéz üzleti tervet készíteni.
Mekkora esélye van annak, hogy komolyan foglalkozni fognak a parlamentben a javaslattal? Van ennek a hat embernek lobbiereje?
Ez szakmai lépés volt, gondolatébresztési céllal. Nem a tutit akartuk megmondani, hanem egy olyan koncepciót felállítani, ami alapján legalább vitatkozni kezdhetünk. Várjuk a megoldást; a végső koncepciót a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak kell kidolgoznia.
A javaslat nem tér ki az artmozik esetében is esedékes digitális átállás problémájára. Van azért erről is elképzelésük?
Ez nagyon nehéz kérdés, amely pénzügyileg sem jelenik meg a javaslatban. Egyfelől tény, hogy az állam nagyon nagy összeget szánt erre, mert 130 millió forint komoly pénz – de az artmozik digitális átállásához ez csak csepp a tengerben. Ez után a pályázat után az artmozik 59 terméből 9-ben lesz digitális vetítésre alkalmas gép; a nyertes moziknak is csak egy-egy termében. Az ideális az lenne, ha át tudnánk állni arra, hogy minden teremben legyen ilyen gép, de ez termenként nagyjából 20 millió forintnál kezdődik. A mozik ezt képtelenek kigazdálkodni.
Mi lesz így azokkal a mozikkal, akik néhány éven belül nem tudnak egyetlen gépet sem szerezni?
A kereskedelmi alapon működő mozikban nagyjából 2012 első negyedévében fognak végleg eltűnni az új filmek esetében a 35 mm-es kópiák; az artmoziknál kevésbé súlyos a helyzet, de itt is látható, hogy a már egy kicsit is szélesebb közönségréteget megszólító filmeket igyekeznek digitális kópián is behozni. Biztos, hogy a következő években tovább fog szűkülni a piac, de ez egyáltalán nem baj: nagyon nagy a túlkínálat. Pusztán matematikailag megközelítve a kérdést, Budapesten például néhány plázamozi és két-három nagyobb artmozi kényelmesen ki tudná szolgálni a teljes közönséget, persze csak ha kizárólag a nézőszámokkal számolunk. Bizonyos filmekhez nem fognak hozzájutni egyes mozik, lesznek, akik csak olyan filmeket fognak játszani, amelyből van 35 mm-es kópia. Emellett ha egy moziban csak egyetlen teremben lesz digitális gép, hogy lehet majd kifuttatni a filmeket? Sok probléma lesz még ezzel a kérdéssel, az biztos.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 10-11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10908 |
