Babiczky László
Állítólag a tudás-alapú társadalmat építjük, ez aligha fog menni hatékony és naprakész hazai tudományos és ismeretterjesztő filmek nélkül.
Érdemes ezt a mostani fesztiválbeszámolót egy kis történeti áttekintéssel kezdeni, rámutatva, hogy a szolnoki képzőművészeti hagyományok hogyan teremtették meg 1969-ben a kulturális hetek keretében, az első képzőművészeti fesztivál lehetőségét. Az itteni filmszemle történetében a legelső levetített film Németh István munkája, a Szolnok művészei volt, mely bemutatta a város festőit és szobrászait. A rendezvényen többek között Czigány Tamás, Mészáros Márta és Jancsó Miklós filmjeit is a levetítették, a képzőművészet és a film kapcsolatáról szervezett vita előadói pedig Kollányi Ágoston Kossuth-díjas filmrendező és Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművészek voltak. A neves filmművészek, képzőművészek, esztéták sorát a szemle a későbbiekben is megtartotta, ügyelve a színvonal és az érdeklődés fenntartására. A több évtizedes hagyomány 1999-ben bővült, mert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felkérte a Tisza művészmozit arra, hogy kétévente rendezzen képzőművészeti filmszemlét, a páratlan éveket pedig szentelje a tudománynak. Ezért 2001-ben a tudományos filmek szerzői hozhatták el alkotásaikat, új rendezvényt teremtve…
A művész-mozik számának drasztikus csökkenése, már-már teljes eltűnése, a meglévők élethalálharca a fennmaradásért egyre nehezebb helyzetbe hozza azokat, akik nem a multiplexek kínálatára kíváncsiak, viszont igényt tartanának a közösségi filmélményre. Így egyre nagyobb jelentősége van azoknak a „filmünnepeknek”, a Cinefesttől a Mediawave-ig, amikor egy-egy fesztivál keretében összegyűlhetnek a filmbarátok és a filmek alkotói. Ilyen ünnep volt idén Szolnokon a Tisza Moziban megrendezett Tudományos és ismeretterjesztő filmek fesztiválja. Harminc ország 140 filmjéből válogathatott a zsűri (Falus András zsűrielnök, Bollók Csaba, Babiczky László). A fesztiválünnepélyes megnyitóján két televíziós alkotó kapott életműdíjat, Ráday Mihály városvédő operatőr és Sáfrány József a természetfilmek megszállott operatőr-rendezője.
„A tudás-alapú társadalomé a jövő!” Hányszor halljuk ezt a bölcsességet! A hétköznapokban azonban mégis gyakorta tapasztaljuk, mintha csökkenne az érdeklődés az emberiség által megszerzett tudás, ismeretanyag iránt. Újabb és újabb generációk nőnek fel, egyre kevesebbet olvasva. Reményt adhat azonban az, hogy a XXI. században megnőtt a képek és ezen belül a mozgóképek szerepe az információ átadásában. A televíziók ontják a mozgóképeket, az internet is számtalan lehetőséget nyújt filmek, videók megtekintésére. Ezért fokozott jelentősége van annak, ha hasznos ismeretek terjesztésére vállalkozik a filmes szakma. A kérdés csak az, képesek vagyunk-e a felvállalt ismeretanyagot, tudást közérthetően, élvezhetően közvetíteni? Megtaláljuk-e azokat a filmes eszközöket, hogy a „tudományos üzenet” befogadható, érthető legyen, hasznosuljon? Mi, filmkészítők, ismerjük-e azt a korszerű tudásanyagot, amit közvetíteni érdemes? És nem utolsó sorban megtaláljuk-e azokat a közvetítő eszközöket, azokat a csatlakozási pontokat, ahol nézőink keresik ezeket az ismereteket?A XXI. század egyik nagy kihívása, hogy hozzá tudunk-e járulni mi, mozgókép készítők a „kiművelt emberfők” társadalmához.
Ebben a folyamatban kiemelkedő szerepe van egy Nemzetközi Tudományos Filmszemlének, mert felhívja a figyelmet arra, hogy ez a műfaj él, tessék használni! Ilyen gondolatok jegyében a zsűri igyekezett azokat a filmeket kiemelni, melyek színvonalas megformálásukon túl olyan gondolatokat közvetítenek, amelyek új, ellentmondásos évezredünk számára fontosnak mondhatók. Így kapott elismerést Sonya Pemberton az öregedés folyamatát élményszerűen és szakszerűen bemutató filmje (Immortal), Jara Maleveznek az otthonszülésről készített indulatmentes, szakszerű alkotása (Beginnings), Petrik András genetikai módosítással foglalkozó alkotása. A fesztivál elismerő plakettjével kitüntetettek mind fontos kérdéseket feszegettek: Valentin Thurn filmje (Kóstold meg a szemetet) a fogyasztói társadalom mérhetetlen pazarlására hívja fel a figyelmet, az Országos Pszichiátriai-és Neurológiai Intézet bezárásának társadalmi következményeivel szembesít Kerényi Mihály alkotása, a Tiszta őrület, Nagy Attila filmje (Kételkedem tehát vagyok) a reklámoktól megvezetett fogyasztó kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet, Niedermayer Edit dokumentumfilmjében, a Baltazár Színházban kivételes érzékenységgel mutatja be a hátrányos helyzetűek világát. Török Zoltán sokszoros díjnyertes filmje, a Vadmagyarország bravúrosan állítja a modern filmtechnikát a természet bemutatásának szolgálatába. A film jól példázza, hogy az ismeretterjesztési szándék önmagában nem elég, legalább annyira fontos feladat a hatásos, élményszerű befogadás lehetőségének megteremtése. Sajnos azt is látni, hogy ez bizony pénz nélkül nem megy. A jó finanszírozási helyzet megteremtése az ismeretterjesztő, tudományos filmek esetében is döntő fontosságú.
Florian Heinzen Ziob filmje, a Növekedés (Growth) szellemesen egyesítette az ismeretterjesztés és az animáció adta lehetőségeket. A személyes hangvételű animációs filmesszé elnyerte a Rotary Klub különdíját és a Filmfesztivál III. díját. A II. díjat az Alzheimer-kór és az ellene folytatott küzdelem empatikus, példaértékű bemutatásáért Szádvári Lídia kapta. A Bárkit utolérhet jól példázza, hogy igazán hatásos akkor lesz a film, ha benne emberi sorsok is megjelennek és nem csak a tudomány tényei.
A Szolnoki Tudományos Filmfesztivál megosztott első díjat adott ki, nem azért mert nem tudott dönteni, hanem azért mert érzékeltetni akarta, hogy egyformán van szükség a szorosan vett természettudományos ismeretek avatott eljuttatására az emberekhez és a humán kulturális ismeretek széleskörű megismertetésére. E két fontos irány együttes jelenléte kell ahhoz, hogy egy ország a fejlődéséhez szükséges kiművelt emberfőkkel rendelkezzen. Az ifj. Kollányi Ágoston rendezte Hullámvadászok bevezet minket a csillagászok kevéssé ismert kutatásainak világába. A film eléggé nem hangsúlyozható érdeme, hogy mindezt közérthetően, a mozgókép érzéki nyelvén teszi.
Nagy György forgatókönyvíró, szerkesztő és egyben a Magyarország története televíziós sorozat kalauza példát mutat abban, hogyan lehet a magyar történelmet fordulatosan, érdekesen, de szakmai megalkuvások nélkül közvetíteni. A sokrészes sorozat nem csak egyes epizódjaiban, de folyamatában is képes volt a közszolgálati televízióban a nézők figyelmét felkelteni. A zsűri nagyra értékelte azt a munkát is, mely a nézők eléréséért folytattak az alkotók. Ezt a sorozat többszöri ismétlésén túl az internetes elérhetőség és a Kossuth könyvkiadó szép kiállítású könyve is segítette.
Méltánylandónak ítélte a zsűri azt a törekvést, hogy az alkotás ne csak elkészüljön, hanem nézőre, befogadóra is találjon, pedig ez lenne a természetes. Sajnos a magyarországi televíziózás nem kezeli érdemük szerint ezeket az alkotásokat, nem társadalmi hasznosságuknak megfelelően helyezi el őket műsorprogramjában. Különösen sajnálatos, hogy a közszolgálati televíziók sem veszik a fáradságot, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a színvonalas ismeretterjesztő művek a bemutatására. Sokszor tapasztaljuk, hogy mintha csak kipipálni akarnák a kötelező leckét, rossz időpontokban tűzik őket műsorukra, ha egyáltalán műsorra tűzik. Ha egyáltalán tudnak róluk, mert bizony nem tolonganak a televíziók filmszerkesztői a magyarországi fesztiválokon sem, hogy lássák, megvegyék, és méltó helyen bemutassák a filmeket, hogy ne csak egy szűk filmkedvelő réteg ismerje meg azokat, hanem a nagy nyilvánosság, a nézők sokasága is, mert a tudományos ismeretterjesztő film csak így tudná betölteni igazi hivatását. Szükség lenne a magyar alkotások pozitív diszkriminációján túl, a legjobb külföldi ismeretterjesztő filmek, sorozatok bemutatására és ebben segíthetne egy magyarországi nemzetközi filmfesztivál kínálata. Ma még ez csak álom. A helyzetet érzékletesen jellemezte Demeter Istvánnak, a házigazda Tisza művészmozi vezetőjének, a szolnoki fesztiválok életben tartójának kesernyés humorú mondata: „a láthatatlan filmek fesztiválját ezennel bezárom”.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 46-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10890 |
