Roboz Gábor
Mordecai Richler regényének profi és könnyebben fogyasztható adaptációja.
Akár jelzésértékűnek is tekinthetjük, hogy a több midcult-alkotóval rendszeresen együtt dolgozó Robert Lantos nem szerzői vénával rendelkező filmkészítők, hanem iparosok kezébe adta Mordecai Richler karrierzáró regényének adaptációját. A kanadai író terjedelmes és összetett kötetét egy főleg tévésorozatokon trenírozott rendező (Richard J. Lewis) és egy jobbára televíziós katasztrófafilmeket jegyző forgatókönyvíró (Michael Konyves) ültette át a vászonra, és a magyar származású producer által összeverbuvált stábnak érezhetően két cél lebeghetett a szeme előtt. A végeredményből ítélve egyrészt nem állt szándékukban teljesen átvenni Richler koncepcióját, amelynek központi eleme a történet mesélőjének megbízhatatlan karaktere (lásd a könyv eredeti címét), másrészt közelebb akarták hozni a közönséghez az alapmű nehezen szerethető címszereplőjét.
A filmkészítők úgy vezették elő a történetet, ahogy az egy közönségsikerre pályázó csapathoz illik: a kötelező és meglehetősen drasztikus farigcsáláson túl kidolgoztak egy napjainkhoz kötődő cselekményszálat, amelyen mozgathatják a korosodó főhőst, és újra meg újra megszakították ezt az egymást követő életszakaszok bemutatásával. A tévéproducer fordulatos történetével az alkotók arra kaptak lehetőséget, hogy egy komikus, romantikus és drámai pillanatokat egyaránt felvonultató mozival megszólíthassanak egy igen széles befogadói réteget. És bár a játékidő vége felé jelezték, hogy Barney emlékei nem feltétlenül megbízhatóak, végső soron nem játszották ki Richler egyik legütősebb lapját, holott manapság már a fősodor felé húzó mozilátogatók is egyre edzettebbek a komplexebb elbeszélői szerkezetek befogadása terén. Ami pedig a főhős figuráját illeti, a filmesek ugyan megőrizték valamelyest izgalmas ellentmondásosságát, addig gyúrták, amíg el nem érték, hogy a néző könnyebben szeresse meg az olvasónál, és ez persze nem kis részben a szerepre termett Paul Giamattinak köszönhető.
A Barney és a nők a fentiekkel együtt igényes és szerethető dramedy, amelynek alakításain, képein és dramaturgiáján egyaránt érződik az alkotói rutin, Richler regénye tehát színvonalas kedvcsinálót kapott.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 49-49. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10871 |