Pápai Zsolt
Citizen Kane – amerikai, 1941. Rendezte: Orson Welles. Szereplők: Orson Welles, Joseph Cotten, Dorothy Comingore. Forgalmazó: Pro Video. 114 perc.
Mit is lehet mondani néhány szóban minden idõk legjobb mozijáról, a hatvanas évek óta készült filmes toplisták örök elsõ helyezettjérõl? Az Aranypolgár érdemeinek – pazar elbeszéléstechnikai, hõsábrázolásbeli, illetve stiláris megoldásainak – már a puszta felsorolása oldalakat tenne ki. A regényirodalomból átvett több-nézõpontú flashback alkalmazása, vagy a hollywoodi filmben hagyományosan kötelezõ mindentudó elbeszélõ kiiktatása (illetve csak a zárlat utolsó néhány másodpercében történõ beléptetése) éppúgy meglepetésszámba ment a kortársak elõtt, mint az úgynevezett „elsõdleges hatás törvényének” átlépése (amely szerint a hõsök expozícióban körvonalazódó személyiségjegyeinek konzisztenseknek kell maradniuk a késõbbiek során), valamint a címszereplõ karakterének rétegzettsége (aki – mint az egyik figura a filmben megfogalmazza – „nem volt aljas, csak aljasságokat mûvelt”). Mindennek tetejébe a film stiláris leleményeit és a rendezés truvájait a premier óta generációk hada csodálja, kezdve a fõhõs ellentmondásos karakterét nyomatékosító – eklektikus elemekbõl összeállított – díszletezéssel, folytatva az expresszionista világítástechnika csúcsrajáratásával vagy a forradalmian újszerû (néhol közel egy percen át tartó) áttûnésekkel, és befejezve a példátlanul eredeti plánozástechnikával. A zöldfülû Orson Welles álomgyári debütálásában a forgatás során végig igyekezett távol tartani magától az ortodox hollywoodi parancsolatokat, és ez a szándéka a film fényképezéstechnikájában jutott kifejezésre a leglátványosabban. A Gregg Toland operatõrrel kimunkált vizuális világ legmarkánsabb elemei a rendhagyó kamerapozíciókból vett statikus felvételek, a minuciózusan kidolgozott koreográfiájú dinamikus plánok, valamint a mesteri – a kor legmodernebb trükktechnikáinak bevetésével készült, mégis a realizmus illúzióját nyújtó – többteres kompozíciók.
Az Aranypolgár igazi szerzõi film lett, és nem csak az Orson Welles keze nyomát minden pillanatában õrzõ rendezés miatt, hanem azért is, mert a történetébe mintegy bele volt kódolva alkotójának késõbbi sorsa. A filmtörténetben kevés hõs hódított meg olyan magas csúcsokat, mint az Aranypolgár fél világot jármába hajtó Kane polgártársa, de kevés figura is bukott akkorát. Mintha Welles saját magáról, illetve a maga késõbbi pályájáról beszélt volna – mintha elsõre sejtette volna sorsát, amely Hollywoodban késõbb az osztályrészéül jutott.
Extrák: az Aranypolgárnak több nevezetes DVD-kiadása létezik, a most magyarul is megjelenõ változat ezek közül az egyik – sajnos, némileg megcsonkított formában. Roger Ebert kicsit túlbeszélt és Peter Bogdanovich izgalmasabb kommentárját tartalmazza ugyan a magyar kiadás, ellenben hiányzik a lemezrõl az amerikai változaton szereplõ, igen információgazdag Az aranypolgárok csatája címû kétórás dokumentumfilm. Elõzetes, kisfilmek és interjúk (a Kane elsõ feleségét alakító Ruth Warrickkal, valamint a késõbb világhírû rendezõvé avanzsált Robert Wise vágóval) színesítik a csomagot.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10850 |
