Teszár Dávid
Eric Khoo a japán képregény-rajzoló Yoshihiro Tatsumi szellemi örököse. A mester animált életrajzában szerencsésen egymásra talált a két szerzõ.
Magányos, lecsúszott panellakók (Twelve Storeys, Be With Me), bûnözõk, prostituáltak (Mee Pok Man), alkoholisták (My Magic) – vélhetõen nem ilyen karaktereket szerepeltetne az országimázs filmjében Szingapúr, a világ egyik leggazdagabb állama. Mégis, Eric Khoo, a kortárs szingapúri mozi elsõszámú szerzõje a ’90-es évek közepétõl ilyen marginalizálódott figurákat mozgató, társadalomkritikus drámákkal szerzett nevet magának a nemzetközi filmfesztiválokon, a helyi politikai elit (Lee Kuan Yew, Lee Hsien Loong) legnagyobb megrökönyödésére.
Legfrissebb munkája, az idei cannes-i mustrán bemutatott Tatsumi átigazol ugyan az animáció médiumába, de a megkezdett nyomvonalon halad. Ez annak a mesés egymásra találásnak köszönhetõ, amely a rendezõ és a legendás japán képregény-alkotó, Yoshihiro Tatsumi között létrejött: a Tatsumi ugyanis a japán mûvész rövid történeteibõl (afféle képregény-novelláiból) összeállított, fekete-fehér, animált szkeccsfilm, amelyet a manga-ka saját életének színes képei fûznek egybe. Egy felnõtteknek szóló rajzfilm ma már aligha újszerû, de a Tatsumiban éppen az az érdekfeszítõ, hogy egy olyan szerzõrõl szól, aki nagyon is újszerû témákat emelt be a japán képregény világába az 1950-es évek második felében. Már az elnevezés is Yoshihiro Tatsumitól származik: a gekiga radikálisan szembefordult az akkoriban kizárólag gyermekközönségnek készült, fantasztikummal teli mangával. Forradalmi szellemû alkotói egyrészrõl elvetették az elrajzolt, rajzfilmszerû túlzásokra épülõ ábrázolásmódot és helyette egy realistább vizuális világ megteremtését tûzték ki célul, másrészrõl pedig felnõtteknek szóló, gyakorta szociálisan érzékeny témákat választottak a történeteikhez. A gekiga természetesen masszívan underground maradt a maga saját, kultikus képregény-újságaival (Garo, Com) egészen a ’70-es évek elejéig, amikor is a felnõtt férfiközönséget megcélzó, úgynevezett seinen mangák megjelenésével beolvadt a mainstreambe.
A Tatsumi tehát egyfajta hommage-film, tiszteletteljes fõhajtás és bevezetés egy örök független, az elmúlt néhány évben már angolul is olvasható képregény-zseni mûvészetébe. Önéletrajzi jellegénél fogva mangatörténeti kontextusba ágyazza a mûvészsors nehézségeit, vagyis részben adaptálja a japán szerzõ A Drifting Life címû, több mint 800 oldalas manga-memoárját, emellett pedig bemutat öt, a ’60-as – ’70-es években publikált Tatsumi-képregényt. Az eredeti, egyszerû rajzstílushoz hûen animált, jó érzékkel kiválasztott rövid történetek (Hell, Beloved Monkey, Just a Man, Occupied, Good-Bye) figyelemreméltóan összecsengenek a rendezõ korábbi munkáival: szereplõi magányos, hétköznapi emberek, akiknek az élete tragikus fordulatot vesz. Hiroshima az atombomba után, gyilkosság, munkabaleset, impotencia, munkanélküliség, prostitúció – amennyiben Khoo filmjei apatikus látleletek a nagyvárosi elidegenedésrõl, úgy Tatsumi korabeli hírek által ihletett képregény-novellái sötét tónusú, súlyosan depresszív, elkeseredett jelentések a II. világháború utáni Japán emberi kondíciójáról. (Nem véletlenül jegyzi meg kedélyesen a nippon alkotó az animációs film sajtófüzetében, hogy ha nem lennének átvezetõ, színes passzázsok az egyes epizódok között, akkor a nézõk minden bizonnyal öngyilkosok lennének a vetítés után.)
Khoo mozijában nincsen semmi innovatív, a Tatsumi ugyanis a manga-ka mûveinek merõ animált illusztrációja: ami izgalmas benne, az nem a rendezõ, hanem az eredeti szerzõ érdeme. Tekintve, hogy Yoshihiro Tatsumit a hazáján kívül továbbra is csupán az ínyenc mangafanatikusok szûk köre ismeri, a Tatsumi kuriózumértékû, ekként figyelemreméltó munka: manga- és élettörténeti összefoglaló, valamint korszellem-lenyomat a felkelõ nap országának árnyékos oldaláról.
Tatsumi – szingapúri, 2011. Rendezte és írta: Yoshihiro Tatsumi képregénye alapján Eric Khoo. Gyártó: Infinite Frameworks / Zhao fei Films. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 94 perc.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 42-42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10846 |
