Schubert Gusztáv
Meg lehet-e írni 70 éves késéssel a magyar detektívregényt?
Kondor Vilmos bûnügyi-sorozatának méltatói kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy az író – kinek kilétét krimibe illõen titokzatos homály fedi – megteremtette a ’30-as évek magyar hard boiled krimijét. Magam is lelkes olvasója vagyok a Budapest-tetralógiának, érdemét azonban nem ebben látom, a 30-as, 40-es évek nehézsúlyú krimijét ugyanis nem lehet hetvenéves spéttel beleírni a magyar irodalomtörténetbe. Az olvasás után idõvel felébred bennünk a kétely, ha már ilyen jó nehézsúlyú krimiket lehet írni utólag, ugyan miért is nem tették meg ezt maguk a 30-as évek írói. Merthogy nem tették meg. A Horthy-korszak magyar ponyvaszerzõi rengeteg detektívregényt írtak, de ezt egyáltalán nem Hammett, James M. Cain, vagy Chandler hatására, hanem jobb esetben Poe és Conan Doyle rejtelmes történetei, kevésbé szerencsés pillanataikban Maurice Leblanc (Arsene Lupin) vagy Sax Rohmer (Fu Manchu) ihletésére tették. Pedig a hard boiled alapmûvek már készen voltak: A Véres aratás (1929), A máltai sólyom (1930),A postás mindig kétszer csenget (1934), vagy az elsõ Chandler regény, A hosszú álom (1939) azonban nálunk nem talált követõkre. Ez utóbbi nyilván már át sem érhetett a háborús Európába. Ha azon melegében el is jutnak a pesti könyvesboltokba (ez olyannyira nem történt meg, hogy A máltai sólyom 1967-ben jelent meg elõször magyarul), aligha honosították volna õket a magyar krimiírók, a korabeli magyar ponyvák ugyanis szinte kivétel nélkül eredeti mintáik színhelyén játszódtak, angol kastélyokban, londoni klubokban, párizsi szalonokban, egzotikus-misztikus helyszíneken, vagy épp képzeletbeli nagyhercegségekben. Budapest csak ritka kivételként jelenik meg egy-két regényben, vagy fejezetben. Például Németh Andor és Koestler Artúr közösen írott, javarészt Bécsben játszódó krimijében, A Sanda Kandúrban (ahol az ellopott mesterhegedû nyomába eredõ nyomozót történetesen Kondornak hívják). A „bûnös Budapestrõl” szóló tetralógia azonban bizonyítja, hogy lett volna mód Kondoréhoz hasonló krimit írni a II. világháború elõtti és a háború utáni fõvárosról. Ahogy a korabeli magyar film példája is ezt mutatja. Budapest sztenderd helyszín volt, még ha a fõváros utcáit, hídjait, körútjait, épületeit a külsõ forgatás technikai nehézségei miatt legfeljebb egy-egy röpke pillanatra látjuk, a történetek jellegzetes pesti miliõben játszódnak.
Kondor Budapest noirjait, akárha GPS-re írta volna. Tudatosan, talán túlságosan is nyomatékosan, igyekszik hangsúlyozni, ez a történet itt és most játszódik Budapesten: 1936. októberében, 1939. szeptemberében, 1943. telén, vagy – immár egészen másféle politikai erõviszonyok között – 1946-ban. Fõhõse, Gordon Zsigmond bûnügyi újságíró szinte minden lépését topográfiailag pontosítja: „kilépett a Podmaniczky utcára és a Berlini tér felé indult”. A gondosan megrajzolt várostérkép mellett a szerzõ a korabeli politikai események és politikusok szerepeltetésével is hitelesíti kitalált hõsei és történetei valóságosságát. A Budapest Noir Gömbös Gyula miniszterelnök temetésével kezdõdik, a Bûnös Budapest a német megszállás elõl hozzánk menekülõ lengyelek képével indít, a Budapesti kém története pedig Kállay Miklós titkos béketárgyalásaival szövi egybe Gordon fiktív kémhistóriáját. Valóság és képzelet ilyesfajta vegyítése klasszikus módszer, még Walter Scott fejlesztette tökélyre történelmi regényeiben. Kondor azonban nem történelmi regényt ír, ahhoz túlságosan elnagyolt a politikai háttér, a hard boiled krimihez viszont még ennyi politika ismeret is felesleges; a Budapest-tetralógia igazából inkább politikai krimi mûfajához közelít. Ami egyáltalán lenne baj, de az már igen, hogy Gordon Zsigmond, annak ellenére, hogy zsurnaliszta, mégiscsak Hammett és Chandler keményöklû, érdes humorú, kiábrándult, de alapjában tisztességes detektívjeinek hasonmása. Csakhogy ez a figura a Horthy-korszak társadalmi-politikai közegébe, a Köröndre átplántálva elveszíti hitelét. Sam Spade és Marlowe, ha keservesen is, de végül mindig gyõz, megtalálja és börtönbe juttatja a bûnöst, mert igazából nincs egyedül, a törvény mindig mögötte áll. Gordonnak viszont egy kizökkent világot kellene megemelnie és helyrebillentenie, amihez egy magándetektív vagy egy kíváncsi és lovagias zsurnaliszta természetesen édeskevés. Kondor nem teremtette meg, mert nem teremthette meg a magyar realista bûnügyi regényt, mert nem Budapest volt a bûnös, nem a magyar társadalom, bûnünk sokkal inkább a koré, mint a miénk, a bûn mifelénk száz éve alapvetõen a politikában gyökerezik. Egy egész politikai rendszer túlerejével nem lehet egyedül sikerrel szembeszállni. Ezért nem volt igazi bûnügyi regény sem a két világháború között, sem a Rákosi- majd a Kádár-rezsimben, sem a rendszerváltás lényegesen szabadabb rendszerében. A realista krimi mindig a szabadság rendjérõl szól. Ahol a törvények szellemét folyton félresöpri a politika, ott csak bûn van, a bûnhõdés elmarad.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 35-35. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10833 |
