Schubert Gusztáv
Ha Dennis, a komisz, akkor Henry, a „jófiú”, maga a Gonosz. Az angyalarcú Culkin-kölyök (Reszkessetek betörõk I., II.) kifogyván a kártevõkbõl, harmóniai találékonyságát ezúttal az ártatlanokon gyakorolja. Elõbb kisöccsét fojtja – féltékenységbõl? kíváncsiságból? – a fürdõvízbe, aztán kishúgát csalja a vékony jégre, végül gyanakodni kezdõ mamáját igyekszik magas sziklaszirtrõl a háborgó tengerbe taszigálni. Mintha csak Damien, az Omen kis ördögfattya kelt volna új életre.
Vagy mégsem egészen. Ebben a filmben már nincs semmi misztikus körítés a gyermeki gonoszság körül. Õszinte nyíltsággal árad belõle a gyermekgyûlölet. Derék missziós munka, legfõbb ambíciója leszámolni az ódivatú képzettel, miszerint a gyermek földre szállt angyal volna. Ne higgyünk a hamvas ártatlanságnak – sulykolja belénk a film minden egyes fordulatával –, a gyermek természeténél fogva szörnyeteg. A jó szülõ gondos kertészként gyomlálgasson hát a gyermekkertben: dobja félre – mint itt – a férgeset. Igen bölcs tanács, ki ne hajlana rá mostanság, mikor egyre többet hallhat kilenc-tíz éves gyilkosokról. Reszkessetek gyerekek! És ha kedves az életetek, most az egyszer, el ne vonszoljátok mamátokat a matinéra.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1083 |
