Varró Attila
Contagion – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Scott Z. Burns. Kép: Zene: Cliff Martinez. Szereplők: Matt Damon (Mitch), Kate Winslet (Mears), Lawrence Fishburne (Cheever), Jude Law (Alan), Marion Cotillard (Orantes). Gyártó: Imagenation Abu Dhabi / Participant Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos.106 perc.
Minden olyan rendezõ számára, aki az emberi kapcsolatok szövevényét hûvös hálózatmodellekben szemléli, ahol pillanatnyi események, apró tárgyak vagy röpke helyszínek kohéziója rántja egyfajta mûködési egységbe (nevezzük jobb híján társadalomnak) az entrópiát, jóformán tálcán kínálja magát a ragályfilm szubzsánere. Cronenberg már pályakezdetén lecsapott rá (Veszett), Altman sajnos végleg lecsúszott róla, de a szemléletmód harmadik független prófétája, Steven Soderbergh karanténban sem kerülhette volna el a manapság kórosan elszaporodó fertõzésmozikat – ha pedig nem lehetett indítója a trendnek, kubricki elszánással megpróbálta a maximumot kihozni belõle.
Miként már szócikk szerû címe is jelzi, a Fertõzés tudományos precizitású szemléltetõ ábra (egyben megfellebezhetetlen hitelû kinyilatkoztatás) egy lehetséges kórokozó globális elterjedésérõl és társadalmi hatásáról: az MEV-1 vírus kórtörténete Hong Kongtól Minneapolisig egyszerre hiperrealista apokalipszis-scifi és átfogó társadalomrajz a rendezõtõl megszokott ezerszálú cselekmény tablóképeiben elmesélve. A motívum ezúttal abszolút fõszereplõ, nem csupán horrorkellék (Tébolyultak, Legenda vagyok) – Soderbergh inkább a kor szavát követve egy széthulló társadalom politikai metaforáját látja benne (az Inváziótól Dante dermesztõ Masters of Horror-párosáig), ahol a központi felsõ direktívák csõdhelyzetében a különféle egyéni kezdeményezések pillangóhatásai stabilizálják a teljes rendszert. Szerzõnk egyaránt és maradéktalanul alárendel zsánert, sztárt, narratív bûvészkedést, egyéni látványvilágot ennek az üzenetnek, eképp a Fertõzés magvas gondolatán túl az égvilágon semmit nem kínál a rutinosabb nézõknek. Eltekintve néhány chill out-os hangulatképtõl és kedvelt motívumtól (mint a traumatikus apa-lány viszony), Soderbergh szerényen meghúzódik a nemezis hátterében, ami akár becsülendõ is lehetne, ha nem jellegtelenséget eredményezne mind alkotói, mind mûfaji téren: a szerzõ ezúttal egyfajta zéró-beteg, arctalan és rejtõzködõ kiváltó, akinek beazonosítása elkerülhetetlen (népes sztárgárda lohol nyomában), de a végeredményen nem segít többet, mint halottnak a csók.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 58-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10825 |
