Forgács Nóra Kinga
Angèle et Tony – francia, 2010. Rendezte és írta: Alix Delaporte. Kép: Claire Mathon. Zene: Mathieu Meastracci. Szereplők: Clotilde Hesme (Angèle), Grégory Gadebois (Tony), Evelyne Didi (Myriam), Antoine Couleau (Yohan). Gyártó: Lionceau Films. Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány. Feliratos. 87 perc.
Angèle afféle konokul hallgatag, bárdolatlanul dacos fõhõsnõ, akinek a múltja – néhány könyöradományként odavetett, hangzatos címszót leszámítva, mint például „balesetben” elhunyt férj, egy börtönbüntetés és egy régen látott gyermek – éppúgy a homályba vész, mint ahogyan aktuális motivációi is kifürkészhetetlenek. Az azonosulási felület hiányában a nézõ kissé tétován és kedvetlenül fog bele annak szétszálazásába, hogyan is válik a lány egy francia halászfalu kis közösségének jogos tagjává, hogy azután talán integrálódni tudjon a társadalomba, és nem utolsósorban saját – a sors által furcsán csonkára összelegózott – családjába, családjaiba.
A fáradság és a figyelem pedig talán mégiscsak megéri: a magát prostituáló Angèle és a halász, Tony találkozása a szörnylétbe dermedt szépség és a komikusan gömbölyû testbe csomagolt jóság randevúja. A közöttük szövõdõ kapcsolat az embertársnak ösztönösen megszavazott bizalom és szeretet szép meséje, ám bizonyos értelemben a pszichés defektusok és szociális deficitek kölcsönös jelenléten alapuló gyógyulásának, korrekciójának ökonomikus rajza is egyben.
Az Angèle és Tony olykor sután, iskolásan fogalmazza meg mondanivalóját, máskor az egyszerû emberi reakciók eszköztelen megmutatásával mégis erõteljes hatást képes elérni. Éppen az egyszerû, bizonytalan, ösztönös egymás felé tapogatózás portréja láttán meglepõ, hogy vénöreg filozófusokhoz méltó érettséggel meghozott sorsformáló döntések vágják végül rövidre a drámai szüzsét, kissé kimódolttá téve a történetszövést. Így Alix Delaporte szociális érzékenységet és személyes elkötelezettséget mutató elsõ nagyjátékfilmje afféle vizsgamunkának hat, ami érdekes ingamozgást mutat üdítõen pontos jelenkori mese és fordulataiban is kiszámítható szocio-drámai publicisztika között. Imponáló visszafogottsága és helyenként megcsillanó humora mindazonáltal kíváncsiságra sarkall.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10819 |
