Varga Balázs
Két férfi a fagyos Északon: a Jeges-tengeri meteorológiai kutatóállomás tökéletes helyszín egy zárt szituációs drámához.
Az ezredforduló orosz szerzõi filmes újjászületésének fontos pillanata volt 2003-ban két, egymást néhány hónapos különbséggel követõ fiatal filmes debütálás. Andrej Zvjagincev biblikus beavatás-története, a Visszatérés az ismertebb, de Borisz Hlebnyikov és Alekszej Popogrebszkij csendes apa–fiú road movie-ja, a Koktebel is végigjárta a világ fesztiváljait. Orosz közeg, naturalizmus és artisztikum, szuggesztív tájképek, archetipikus történetek, és nem utolsósorban következetesen lassú tempó – e két film, valamint Szokurov, Pavel Lungin, ifj. Andrej German és társaik hasonló karakterû munkái nyomán – a háttérben Tarkovszkij szellemalakjával – sokak szerint elõ is állt a kortárs orosz film meditatív vonulata. A címke bombasztikusan semmitmondó, de legalább keltett némi figyelmet, a filmek pedig járták a maguk útját. Popogrebszkij harmadik munkája például a fesztiválok után eljutott a hazai mozikba is.
Az Így ért véget a nyaram thrilleres beütésû kamaradrámája egy szimbolikus apa–fiú-kapcsolat történetet mesél el a szovjet múlttal való számvetés allegóriájaként. Mindkét összetevõ (az apa–fiú-történet és a posztszovjet allegória) a kortárs orosz film tipikus motívuma. Popogrebszkij azonban az atmoszférateremtés, a kihagyásos szerkesztés és a színészi jelenlét ereje révén izgalmas és eredeti világot teremt a bevett motívumokból.
A Jeges-tengeri meteorológiai kutatóállomás tökéletes helyszín egy zárt szituációs drámához. A fehér éjszakák álmatlan világa, a háromóránként mechanikusan ismétlendõ mérések rituáléja, a végtelen sarkvidéki táj és a totális elszigeteltség együttese a határhelyzet-dramaturgia szilárd pillérei. Az apa-figuraként mûködõ tapasztalt meteorológus, Szergej és a nyári gyakorlatra érkezõ, zöldfülû Pavel beavatás-története merész fordulatokkal vált át a bizalmatlanság és a kiszolgáltatottság thrillerbe illõ, gyilkos hangulatú játszmájába. Mivel a meghatározó cselekményfordulatok értelmezése szinte teljes egészében a nézõre van bízva, a kulcsesemények akár indokolatlannak és érthetetlennek is tûnhetnek. Pavel nem ad át Szergejnek egy sorsfordító rádióüzenetet, és innentõl kezdve saját nem-cselekvésének foglya. Amikor pedig elmondja a tragikus hírt, nem tudja, hogy mire számítson, joggal tart-e a férfi gyilkos haragjától.
Kommunikációképtelenség az egyik, félelem és bûntudat a másik oldalon: a cselekményt ez a kettõs csapdahelyzet eszkalálja. A szereplõk kiszámíthatatlan cselekedeteit az extrém körülmények számlájára is írhatnánk, a zárt szituáció és a határhelyzet-dramaturgia mintha ilyen értelmezést sugallna. Az Így ért véget a nyaram mégsem ragad bele a „mire képes az ember szélsõséges helyzetekben”-típusú absztrakt példázat sémájába. Sokkal erõsebb és világosabb a társadalmi allegória, amely a történetet a posztszovjet örökség feldolgozásának drámájaként vezeti elõ. Az 1930-as évek óta szolgáló kutatóállomás, a ki tudja honnan származó és mire szolgáló nukleáris reaktorelem, a naphosszat lankadatlanul zajló mérések és adattovábbítások monoton rendje – egy racionalitást hirdetõ, a világ feltérképezésére és a természet uralására vállalkozó rendszer apró sejtjének elemei. Egy idejétmúlt, célját vesztett, tönkremenetelében is pusztító kisugárzású rendszer elemei. A kutatóállomást nemsokára kiürítik, Szergej feltehetõen az utolsó meteorológus a bázison. Nyári gyakorlatra érkezõ társa, Pavel már egy új világ képviselõje. Játékos tornagyakorlatok eszközeként használja az állomás kellékeit, az analóg rögzítés helyett õ már a bitek embere, aki a világot mp3 formában és videójátékból ismeri. Szergej a régi rend embere (nevezhetjük szovjet korszaknak is), egy férfi, akit kipróbált az élet. Nem idealizált, de nem is karikatúra-figura. Visszavonulás elõtt álló, sokat tapasztalt férfi, aki látja az új világot, de nem érti. Próbálkozik, de nem tud vele mit kezdeni. Pavel kalandra vágyik, arra, hogy a nyár végén legyen mirõl esszét írnia, ezért jött el az állomásra. A napi rutin kemény lecke, de még nagyobb kihívás Szergej példájával szembesülnie. Popogrebszkij méltányosan bánik hõseivel. Mindkettõnek megadja a maga igazát, és a drámát abban mutatja meg, hogy ez a két ember nem tud egymással (és talán saját magával) mit kezdeni. Az Így ért véget a nyaram nem próbálja visszaperelni az idõt, nem sírja vissza a régi hõsöket. Megmutatja a vesztüket, de egyben azt is, hogy a múlt idõk példája milyen bénító lehet, és ezáltal pusztító. Nem megoldást mutat, hanem konfliktust, és annak feszes, belsõ dinamikáját. Ez talán nem túl sok, de annál pontosabb.
ÍGY ÉRT VÉGET A NYARAM – Kak ja provjol etyim letom, orosz, 2010. Rendezte és írta: Alekszej Popogrebszkij. Kép: Pavel Kosztomarov. Zene: Dimitrij Katkanov. Szereplõk: Grigorij Dobrjgin (Pavel), Szergej Puszkepalisz (Szergej), Igor Csernevics (Nyikolaj). Gyártó: Koktebel Film Company / StarFilm. Forgalmazó: Feliratos. 130 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 51-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10767 |
