Nekrológ

Molnár Gál Péter (1936-2011)

Schubert Gusztáv

Molnár Gál Péter kiváló színikritikus volt, a filmkritikát inkább szabadidõs sportként ûzte, nem mellékesen a Filmvilágban. Ha filmrõl írt, akkor is leginkább a színpadi mûfajok, és mindenekfölött a színészek érdekelték. Nemcsak félelmetes hírû kritikus volt (egy színidirektor állítólag elájult, amikor MGP váratlanul megjelent az elõadásán), hanem fanatikus rajongó is, a színpadra úgy tekintett, mint szurkoló a zöld gyepre, a színpad és a nézõtér fülfûtött hangulata éltette, a film ehhez képest már csak annyira kárpótolhatta, mint a Barcelona – Real Madridról lemaradt Barca-drukkert a BL-döntõ felvétele.

Ami nem nyerte el a tetszését, azt virtuóz gúnnyal szedte ízekre, de nem a színészt, nem a rendezõt gyûlölte, hanem a hamis vagy lelketlen színjátszást, a kontár darab-értelmezést és színészvezetést. A zseniért tûzbe ment. Ez a szigorú mérce és alapos felkészültség, imponáló színház- és filmtörténeti tudás jellemezte a Filmvilágban megjelent cikkeit, portréit, és nekrológjait is. Mindenekelõtt a színész és a színészet titka izgatta: lapunkban is többnyire színészóriásokról és filmsztárokról – Greta Garbóról, Lilian Gishrõl, Karádyról, Giulietta Masináról, Stroheimrõl, Moszzsukinról, Jean Gabinrõl, Humphrey Bogartról, James Deanrõl, Marlon Brandóról – írt. De érdekelte az antitalentum rejtelme (Ed Wood), vagy épp egy-egy zsáner (például a vámpírfilm) és filmes/színpadi karakter (Hõsnõ-tipológia) mechanizmusa is. És még valami, ami nélkül nem tudott írni és élni: a humor. Az õ Panteonjában több a komédiás, a szomorú bohóc és a csetlõ-botló börleszkfigura, mint a tragika és a hõsszerelmes. Buster Keaton, Harold Lloyd, Marx-testvérek, a Latabárok, Billy Wilder, Jacques Tati. Fanyar humorát tõlük örökölte.