Mozi

Az ördög városa

Roboz Gábor

Đavolja Varoš – szerb, 2009. Rendezte és írta: Vladimir Paskaljević. Kép: Milan Spasić. Szereplők: Lazar Ristovski (Taksista), Slavko Štimac (Milos), Jana Milić (Natalija), Mira Banjac (Baka). Gyártó: Nova Film. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 82 perc.

Az utóbbi néhány évtizedben elszaporodott mozaikfilmek komplex elbeszélõi szerkezete arra teremt lehetõséget, hogy a különbözõ élettöredékek egymáshoz illesztésével a rendezõ színes tablót kreáljon egy közösségrõl, legyen szó egy esemény apropóján vagy más okból kifolyólag lazábban érintkezõ (Nashville), vagy egy szorosabb kapcsolati hálóval rendelkezõ csoportról (Boogie Nights). A szerb Vladimir Paskaljeviæ tavalyelõtti nagyjátékfilmes debütjében az elõbbi séma alkalmazására voksolt, és a szinte minden tekintetben eltérõ karakterek mikro-történeteinek összefércelésével a forma ismerõi számára újdonságértékkel nem rendelkezõ mozit forgatott.

A két rövidfilmet és egy társíróként jegyzett szkriptet (Optimisták) maga mögött tudó rendezõ tucatnyinál is több figurát zsúfolt a körülbelül nyolcvanperces játékidõbe, holott érezhetõen kevesebb sorsszelet érdekelte igazán. Többségében érzelmileg és/vagy egzisztenciálisan megnyomorított karaktereket skiccelt fel, amelyek között akadnak a szülõi gondoskodástól többé-kevésbé megfosztott kislányok és az életmódjukat titkoló luxusprostik, továbbá felelõtlen léhûtõ, agresszív taxisofõr és kábítószeres filmrendezõ-aspiráns is. A végig fantáziátlan képekben gondolkodó Paskaljeviæ eleinte a humort sem nélkülözve vázolja fel a figuráit, ám a cselekmény kibontása során változtat a tónuson, és elhagyja a megmosolyogtató szituációkat. Ezzel együtt nem sikerül igazán erõteljes drámai töltettel felruháznia a filmjét, ugyanis ilyen szûkös játékidõvel még a fontosabb szerephez jutó hõsök árnyalásáig sem jut el, a náluk is halványabb alakok pedig nem többek narratív kapcsoknál. A dél-szerbiai sziklaformációról elnevezett Az ördög városa messze nem nyújt részletgazdag tablót vagy igazán érdekes történeteket – valójában csak akkor válik egy kicsit is izgalmassá, amikor két-három jelenetben megcsillan végre a rendezõ fekete humora.