Filmvilág

Krónika

Nekrológ

Ötven filmszerep és tucatnyi tévésorozat-fellépés (köztük kettõben címszereplõként): Peter Falk életmûve meglehetõsen termékeny, az utókor mégis csak két Cassavetes-filmje (Férjek, Egy hatás alatt álló nõ) és a Columbo-széria figurájaként emlékezik rá – már élete utolsó éveiben is. Talán érthetõ ez a szemellenzõ, hiszen jóformán mérnöki precizitással ugyanazt a figurát hozza a Murder Inc. idegbeteg bérgyilkoshõseként 1960-ban, kõkemény magánnyomozók paródiájaként a 70-es években (Meghívás egy gyilkos vacsorára, Bohókás nyomozás), és az öregkori road-moviek kalandor nagypapáiként (Mint alma a fájától,Wilder Days), mint rendezõbarátja remekmûveiben vagy a kopottas Hadnagy televíziós nyomozásai során. Ám amennyiben a filmikonok megkülönböztetõ jegye (akár a legnagyobb) sztároktól abban rejlik, hogy csupán eggyel és önmagukkal oszthatóak, Falk igazi prímszámként kerülhet be a filmtörténetbe: minden mûvében szürke kisember-papírba csomagolt idõzített bomba, mániákusan ismételt féltucat gesztusával és monoton hadarásával, aki azután hajszálra a tökéletes pillanatban robban elõ egy váratlan megoldással – egyetlen félmondatba vagy mozdulatba sûrítve az egész figurát, akirõl odáig szent meggyõzõdéssel hittük, nem mondhat semmi újat. Ez az imporvizációs készség és ez a lenyûgözõ saját egyéniség kellett ahhoz, hogy féltucat tényleg kiváló film mellett a legbárgyúbb vígjátékot is élvezhetõvé varázsolja (köztük a Cassavates-hattyúdalt jelentõ Egy kis gubanc bizarr Kettõs kárigény-átiratával), vagy a legkínosabb magasröptû szerzõi alkotásba is emberi színt lopjon (a Castle Keep péknek álló közkatonájától a Berlin felett az ég igazi angyaláig) és kizárólag ennek köszönhetõ, hogy 69 epizódon át (újra)nézhetõ Columbo párbaja az önhitt übergyilkosokkal. Ötven filmjében csak elvétve játszott fõhõst, örök Sajó volt a nagykaliberû sztárok oldalán, játsszanak azok alkoholista feleséget, kérges lelkû haditudósítót vagy géppuskás maffiózót, de miként a kétfõs kabarészámokban, õ mozgatta, éltette a párost – elképesztõ energiájából egyformán táplált hiperaktív Jack Lemmont (Luv), sztoikus Robert Mitchum-öt (Anzio) és neurotikus Cassavetes-t (Mikey és Nicky), vitalitásából jutott nõi pankrátoroknak (All the Marbles) és új életre keltett koldusasszonynak (Egy maroknyi csoda). Végül fél évszázad kellett ahhoz, hogy kimerüljön ez a nyersanyagforrás: mostantól csupán a filmmúzeumok vásznán izzik tovább a ballonkabát alatt, Hadnagyunk már csak a képernyõkön fordulhat vissza még egy utolsó kérdésre.

A határátlépõk közé tartozott. Párizs, József Attila, filmmûvészet, regényírás. Ezek lettek szellemi életének kulcsszavai. A francia kultúrán edzõdött fiatalemberbõl „kritikus elvtárs” lett a kemény majd a puhuló diktatúra országában. Amennyi függetlenséget lehetett, annyit meg is õrzött az irányított sajtó korszakában. Ennek a lapnak – korábbi megjelenési formátumában – a megalakulásától egészen 1975-ig a rovatvezetõje volt. Szókimondása olykor ellenségeket szerzett neki – nem a hatalom felsõbb berkeiben – a rendezõi kar nagyjai sorában. Nem tett lakatot a szájára: filmintézeti igazgatóját is szigorú kritikával illette: élõszóban, s késõbb nyomtatásban, egyik könyvében.

Amíg egészségi állapota engedte, el-eljárt a legújabb magyar filmek sajtóvetítéseire, de már nem írt róluk egyetlen lapba sem. Ha kérdõ pillantást vetettem rá, véleményét tudakolva, csak hümmögött, széttárta a karjait. Egy jóval korábbi filmtörténeti korszak elkötelezettje volt. Még filmet is írt: 1963-ban az egyébként megfilmesíthetetlen Rejtõ Jenõt adaptálta celluloidra (Meztelen diplomata) szép sikerrel. Szarkasztikus humorát egy sci-fi-regényben mutatta meg olvasóinak (A kibernerosz tündöklése és bukása), megelõzve a mûfaj hazai elterjedését. Regényei közül az 1975-ben megjelent, önéletrajzi ihletésû Szemüveg a porban váltott ki nagyobb érdeklõdést.

Aki kritikus létére regényeket ír, azt nem veszi komolyan az irodalmi élet. Pedig Gyertyán Ervinnek jelentõs terjedelmû szépírói hagyatéka van. Az utóbbi hónapokban, a Tekintet folyóirat közölte készülõ újabb regénye részleteit. A szerzõk névsorában, ahol az életkor adatát is közölték, a lap szerkesztõi többször is húsz évvel megfiatalították. Talán örült is, hogy a sajtóhiba ördöge idõt ad neki – ám a való élettõl már nem kapta meg ezt a kegyet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2011/08 02-03. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10722