Pápai Zsolt
La Belle Personne – francia, 2008. Rendezte: Christophe Honoré. Szereplők: Louis Garrel, Léa Seydoux, Grégoire Leprince-Ringuet. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 93 perc.
Christophe Honoré direktor lassan tíz éve gyúrja az ipart, stabil tagja a kortárs rendezők és forgatókönyvírók középmezőnyének, néhány szolid sikerrel a háta mögött (Szerelmesdalok; Anyámat!). 2008-as munkája a francia irodalom egyik gigaklasszikusának, Madame de Lafayette Clèves hercegnőjének laza és kortárs közegbe helyezett adaptációja.
A történet a beteljesületlen szerelem átokcsapásáról szól. A főszereplő a fiatal középiskolai olasztanár, Nemours, a tantestület bikája, aki nem válogatós és nem részrehajló: kollégái és diákjai közül egyaránt verbuvál alkalmi szeretőket magának. Lezserül lépdel egyik kapcsolatból a másikba, botladozni csak akkor kezd, amikor találkozik Junie-vel, a diáksereglet porcelánbőrű dívájával. Junie megsebzi Nemours magabiztosságát, és paradox mód még az is súlyosbítja a férfi krízisét, hogy érzelmei viszonzásra találnak. A tanulság: lehet, hogy a nagy szerelmek az égben köttetnek meg, de a földön szakíttatnak szét.
Christophe Honoré nem kizárólag erre a központi cselekményszálra koncentrál, ágas-bogas érzelmi válságok sorát mutatja meg a toldalékfigurák viszonylatait elemezve. A film erejét a két főszereplő játéka adja, no meg az epizódokat színező franciás kedély: a zenegépből felhangzó dalok érzelmi viharokról és az elmúlásról sustorognak; az utcákon az ősz búsong monotonon; és valami különös oknál fogva valamennyi jelenet fülletegen érzéki, játszódjon bár szobabelsőben, tanteremben vagy exteriőrben. Ilyesmi lenne a Házibuli, 16-os karikával, ha René Clair rendezné.
Mindazonáltal gyengíti az opuszt a folytonos elkalandozás a történet fősodrától, továbbá hiteltelen egy-két szituáció is (például az, amelyikben a diák a magánéletéről faggatja tanárát a tanórán). A legzavaróbbak azonban a mélyebb jelentés nélküli és csupán a sztori mozgásban tartását célzó véletlen fordulatok. Több olyan jelenet akad ugyanis, amelyekben két szereplőt kihallgat vagy kifigyel egy spontán módon arra kódorgó harmadik. Ezek a megoldások, a mellékszálakhoz hasonlóan, csorbítják a cselekmény egységét, pedig egy kis dramaturgi pluszmunkával a problémák megoldhatóak lettek volna.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10705 |
