Csala Károly
Nyikolaj Dosztal Felhõ-mennyországát hazájába a kritikusok az 1992-es év legjobb orosz filmjének szavazták meg, és díjat nyert Svájcban, a Locarno-i fesztiválon is.
– Egy nem angol nyelvû országban helytelenül Clown Heavennek (s nem Cloud Heavennek) írták filmje címét. Az ördög bújhatott a szedõbe, nem tudhatta, hogy hibájával telibe talált.
– Andrej Zsigalov, aki Kolját, a fõszereplõt játssza, civilben bohóc. Érdeklõdése és tehetsége meglehetõsen sokoldalú. Jól énekel és gitározik – ez talán a filmbõl is kiderült –, s ha kedve támad, saját szerzeményeit adja elõ. Még az elején jártunk a forgatásnak, amikor egy este, munka után, odajön hozzám Andrjusa, és azt mondja, hallgassam csak, komponált egy dalocskát. Ez volt az Oblakoraj. Félig komolyan; félig tréfásan megkérdezte: nem illik-e ez a nóta a filmbeli Koljához, nem kéne-e beletennünk valamelyik jelenetbe. Dehogynem! Olyanynyira, hogy a film címét is ez adta végül, mert eredetileg, ahogyan Georgij Nyikolajev megírta, Csillagóra helyi idõ szerint (Zvjozdnij esasz po mesztnomu vremenyi) lett volna.
– Õ csakis forgatókönyvszerzõ, vagy szépíró is?
– Kizárólag forgatókönyvírással foglalkozik. Nekem Georgij Danyelija ajánlotta. Nyikolajev viszonylag fiatal ember, nálam mindenesetre fiatalabb...
– Olvasom a fesztivál mûsorfüzetében, hogy ön 1946-ban született, s elvégezte a moszkvai filmfõiskolát...
– Na, az viszont tévedés. Nem a VGIK-et végeztem, hanem a Viszsije Kurszi, vagyis a már fõiskolai végzettségû emberek átképzését szolgáló, felsõfokú filmkészítõi tanfolyamhallgatója voltam, s ott Danyelija volt a tanárom. Egyébként televíziós újságírói szakon végeztem az egyetemen, de õszintén szólva, semmilyen újságíró nem vagyok, és nem is voltam, mert mindjárt a diploma megszerzése után a filmgyárba mentem. Ez vonzott. Családi örökség ez nálunk.
– Csak nem rokona a Moszfilm vezérigazgatója?
– De bizony, Vologya, a bátyám, õ az. Korábban sokat asszisztenskedett, gyártásvezetõként is dolgozott, méghozzá Bondarcsuk szuperprodukcióiban, volt alkalma kiismerni a szovjet filmgyártás és- szervezés minden csínját-bínját. Így aztán szépen emelkedett fölfelé a ranglétrán – most már nem is egyszerûen vezérigazgató, hanem a Moszfilm elnöke. Tudja, nálunk most annyi elnök van... Ahogy hullik szanaszét a szakma – a Moszfilm is, mellesleg mondva, mert minden stúdió önállósodott, s nem is igen tudnám megmondani, Vologyának pontosan mi is a hatásköre –, ahogy aprózódnak a vállalatok, úgy növekednek a rangok és a címek. De visszatérve a családi örökséghez: nem a bátyámra gondoltam, hanem apámra, aki rendezõ volt, sajnos, egy autóbalesetben korán elhunyt, amikor én még csak tízéves voltam.
– A Felhõ-mennyország elkészültében segített-e az a tény, hogy a Moszfilmhez régi kapcsolat fûzi a családot?
– Mit mondjak... delikát kérdés. Szándékosan nem a Moszfilm egyik stúdiójában próbálkoztam vele, hanem egy független stúdiónál – ilyenek is vannak most már nálunk szép számmal, s három-négy évvel ezelõtt, amikor a Felhõ-mennyországot készítettem, már akkor is úgy teremtek, mint esõ után a gomba –, ezt a stúdiót úgy hívják: 12A.
– Látok még egy ismerõs nevet: Batalov.
– Á nem, puszta névazonosság. A Fegyát játszó Szergej Batalov most már ugyan Moszkvában színházi alkalmazott, de eredetileg omszki színész. Irina Razanova pedig – õ a filmbeli Valja – rjazanyi, de mára már õ is moszkvaivá lett. Nem véletlen egyébként, hogy nem a moszkvai színészek közül válogattunk. Natalja, a fõhõs szerelme is példának okáért minszki. Andrej Zsigalov, a fõszereplõ sem moszkvai akcentussal beszél: cseljabinszki szüntetésû, ezt a „vidéki réteget” hámozta elõ most magából a forgatáson. Õ, ugye, bohóc, nem színész, bár szerepelt már korábban is filmen – én is ott ríttam elõször -; -de megemlítem még, hogy a Tatjana Ivanovnát játszó asszony is csak szegrõl-végrõl filmszínésznõ, valóiéban bábszínész.
– Három évvel ezelõtt mutatták be filmjét. Mit csinált azóta?
– Egy másik filmet forgattam tavaly, illetve még tavalyelõtt Fazil Iszkander írásából. Egy színtiszta komédiát, nem ilyen kettõs arculatú farce-ot, mint amilyen a Felhõ-mennyország. Szuhumiban játszódik – ott is forgattuk, s ma döbbenet látnom a tévében, hogy szinte minden szép helyszínünket ripityára lõtték a harcok során –, egy fotográfusról szól, egy helybeli Casanováról.
– Mit szól az orosz közönség a Felhõ-mennyországhoz?
– Semmit. A közönség nálunk most nem néz mást, csak huszadrangú filmeket. Azokkal van teli minden mozi. Az az igazság, hogy afféle „fesztiválfilmnek” bizonyult a Felhõ-mennyország. Mindenfelé tetszik a kritikusoknak – s kész, ennyi. Jó érzés bejárni vele a világot, de azért hiányzik a nagyközönség elismerése, nem tagadom.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1067 |
