Huber Zoltán
A profitorientált kereskedelmi médiában a számok és a tények is csak a szórakoztatást szolgálják. A féltudás azonban a gazdasági szférában különösen sokba kerül.
Bármennyire is túlzónak tûnhet Baudrillard híressé vált szimulakrum-elmélete, a jelek által elfedett, szép csendben megszûnõ valóság víziója a kortárs gazdasági életre már bizonyosan igaz, hiszen a digitálisan száguldó piaci és pénzügyi információk mögül vészesen elfogyott a kézzel fogható, valódi tartalom. Ez a jelenség sokáig természetesen nem nagyon izgatta a forintjait perselybe gyûjtõ átlagembert: a brókerek és befektetési bankárok villódzó számsoron alapuló, a fizikai termékektõl elszakadó virtuális kereskedése az érintetteken kívül keveseket érdekelt. Ez a tipikusan posztmodern jelenség addig nem is avatkozott kimondottan az életünkbe, amíg csak a tõzsdék, a pénzintézetek és a spekulánsok belügye volt – de a módszer nagy hatékonysága miatt szép lassan az összes pénzügyi eszköz képernyõn világító információvá, pixelekbõl összeálló jellé változott, és e jelek rendszere a baudrillard-i gondolatmenetnek megfelelõen önálló életre kelve elkezdte felszámolni maga körül a valóságot. Eljött tehát a bankkártyák, a hitelek és az állandósuló gazdasági válságok kora, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer egy olyan terebélyes, saját entitással rendelkezõ ál-világgá nõtte ki magát, mely afféle láthatatlan, arctalan és kiismerhetetlen fantomként képes emberi sorsokat, hús-vér vállalatokat, de még nemzetgazdaságokat is romba dönteni. Ezzel pedig elérkezett az idõ a mûsorszerkesztõknek is, akik, a különféle gazdasági események információértékét felismerve, a híradásokkal már nemcsak az érintett vállalatvezetõket, részvényeseket és a téma iránt érdeklõdõ keveseket szolgálják ki, de a vacsoráját a televízió elõtt elfogyasztó átlagembert is. A gazdasági hírek végleg kikerültek a tematikus csatornák gettójából, és már nemcsak a kimért közszolgálati, de a profitorientált kereskedelmi média is egyre növekvõ arányban tájékoztat a fontosabb pénzügyi, kereskedelmi és makrogazdasági történésekrõl, illetve tájékoztatásnak álcázva bulvárosítja el ezeket a híreket. Az efféle beszámolóknak, a képernyõre vetített számadatoknak, illetve a felrajzolt csinos grafikonoknak az lenne az elsõdleges feladatuk, hogy megpróbáljanak valahogyan „arcot” adni a valóságtól elszakadt, követhetetlenül komplex szövevénynek, ami a kívülállók számára leginkább egy, a világ felett álló, szeszélyes istenségként rendezgeti a pénzügyi sorsunkat. Ha azonban legalább alapfokon értenénk a fontosabb mutatókat, akkor talán a szellemvilág mögül is kiveszne a misztikum, és tudatos gazdasági szereplõvé válva legalább minimális esélyünk lehetne arra is, hogy felkészülhessünk a várható döccenõkre. A kereskedelmi televíziózásnak azonban egyáltalán nem érdeke a felvilágosító hozzáállás. A mindenkori bulvár az ösztönökre hat – ez a tudati régió azonban örök harcban áll a józan ésszel. A párhuzamos valóságban létezõ, obskurus gazdaság képe alkalmas a bulvárra, és a maga villódzó számaival, százalék-jeleivel tökéletesen illeszkedik a reklámbevételekbõl élõ adók sokkoló vérhíradóiba, hiszen csak így lehet primer érzelmekkel és szenzációval elõrukkolni. A racionális magyarázat, a hideg elemzés, a nyugodt hangú háttér-információ ebbe a világszemléletbe nem férhet bele. Nézzünk csak meg egy átlagos híradást! Örömhírként tálalják, hogy az elõzetesen várt eredményeket meghaladóan, közel kettõ százalék körüli a világgazdasági növekedés, vagy egy szép grafikon mutatja nekünk, hogy az idei költségvetési hiány három százalék körül várható. De hogy ne bízzuk el rögtön magunkat, és féljünk is egy picit, már hallhatjuk is azt a szomorú adatot, hogy a BUX ma bizony tíz százalékot esett, jaj, most akkor mi lesz?! A számokban az a nagyon jó, hogy könnyen és gyorsan magyaráznak meg valamit, de hogy mit, arra már nem is vagyunk kíváncsiak – hiszen rápillantva a mûsorvezetõ válla fölött kivetített összegre, gyorsan el is igazodtunk a nagyvilágban. Rögtön tudjuk a lényeget: ma éppen örülnünk kell, vagy (sokkal gyakrabban) inkább retteghetünk, mert valami csúnya vész közeleg. Minél nagyobb betûtípussal és minél élesebb kontrasztban mutatják az adatot, annál jobban kell félni – ez ilyen egyszerû! Ezekkel a számokkal nemcsak az a nagy probléma, hogy általában fogalmunk sincs róla, mit is mutatnak pontosan, de az is kimondatlanul marad, hogy a bázisuk nélkül (azaz anélkül a mennyiség nélkül, amihez képest kiszámoltuk az adott mutatót) bármiféle százalékos érték értelmezhetetlen. A minimális magyarázatokat is nélkülözõ számadatok sora kétségtelenül hatásos, de üres (semmire nem mutató) és hazug jelekké válnak, és így a leglényegesebb magyarázó erejükké a tálalásuk válik. Végeredményben ma a hírszerkesztõ döntheti el, hogy egy gazdasági adat eléri-e a bulvár ingerküszöbét, azaz alkalmas-e a napi borzongatásra vagy örömre. Ha pedig minden jól megy, még a híradó utáni, riportmagazinnak csak nagy jóindulattal nevezhetõ pletykarovat is utánanézhet a híreknek, tovább sulykolva ezzel a zsigereinket célzó elemi hatást. A fentieknél azonban sokkal károsabb az a mostanság egyre inkább bevett szerkesztõi megoldás, amely ügyesen lebutítja a különbözõ gazdasági eseményeket, és ezzel egy újabb, folytatásos reality-show bontakozik ki a nézõ szeme elõtt, a maga karaktereivel és a véget nem érõ, fordulatokat és izgalmakat sem nélkülözõ sztorival. Mostanában ez úgy néz ki, hogy vannak a gonosz, szipolyozó bankok és az arctalan, népnyomorító spekulánsok – velük pedig forradalmárként küzd minden kisember, anarchista csoport és tüntetõ. Itt van aztán a bután vigyorgó, kigyúrt, újgazdag Amerika, meg a mindent felzabáló, az egyenmosolya mögött fröccsöntött világuralomra készülõ kínai óriáskamasz, és itt a szigorúan tanáros EU-nagybácsi is, aki próbálna rendet tenni, de ezek a léha görögök, lusta portugálok mindig rosszalkodnak. Nem is beszélve a csúnya svájciakról, akik direkt hullámvasútra küldik a valutájukat, és akkor még nem is említettük a borostás orosz medvét, aki fondorlatos mesterkedésével nemsokára gázzal fogja feltámasztani a dicsõségben kimúlt béketábort. Az egyoldalú, a szenzációra fókuszáló, szalagcímes tájékoztatás az alkalmazott leegyszerûsítésen keresztül óhatatlanul elvezet a bántó elõítéletek és sokszor szajkózott, téves magyarázatok minden kritikát nélkülözõ ismételgetéséhez. Ez természetesen kényelmes megoldás a mûsorok készítõinek, hiszen két legyet ütnek egy csapásra. A folytatásos ciklussá terebélyesedõ gazdasági történések nemcsak az állandó drámát biztosítja (elvégre itt a világ sorsa, vagy legalábbis az érintett népek élete a tét!), de az efféle híreken keresztül a bulvár a hiteles információforrás szerepében is tetszeleghet (hiszen aki százalékos adatokkal, grafikonokkal dobálódzik, az biztosan ért hozzá!). A laikus nézõ pedig csak kapkodhatja a fejét, ha meg akarja érteni, pontosan mi és miért is történik körülötte. Vagy önmaga vág neki az értelmezésnek, és végül belefullad az információk özönébe, vagy alkalmazni kezdi a buta sorozatok és más bulvármûsorok feldolgozásánál már jól bevált drámai sémákat, megpróbálva a gazdaság különbözõ szereplõit, eseményeit e bevett minták alapján visszafejteni. A kereskedelmi csatornák természetesen az utóbbi megoldást sugallják (és jutalmazzák). A nézõt végül senki és semmi nem készteti a látottak mélyebb, átfogóbb megértésére, így aztán a tájékozottság hamis illúzióját keltve, a hírfogyasztó értesül ugyan a makrogazdasági adatokról, árfolyamokról és a kereskedelmi megállapodásokról, de a látottak minimális megértésének az igénye sem merül már fel benne. Jogosan merülhet fel azonban a kérdés, miért is tulajdonítok olyan óriási jelentõséget ennek a jelenségnek. Az átlagembert úgysem igazán érinti és érdekli a dolog, így a bulváros tálalásnak sincs semmiféle komolyabb jelentõsége, és az említett vádak csak a bulvár sajátos mûködés-mechanizmusának törvényszerû következményei – ami végeredményben a gazdasági élet és a nézõ privát sorsa szempontjából sem okoz komolyabb károkat. Nos, ez a gondolatmenet talán helytálló lehet addig, amíg például a portugál gazdasági adatok vagy egy amerikai-japán kereskedelmi megállapodás tálalásáról van szó, hiszen ezek az események valóban csak nagy áttételeken keresztül, egészen elhanyagolható mértékben érinthetik a tévé elõtt ülõ Józsi bácsit. Az Európai Unió történéseivel kapcsolatosan ez azonban már korántsem jelenthetõ ki ilyen egyértelmûen, a magyar gazdaságban zajló folyamatok pedig érezhetõ módon befolyásolják majd az állampolgárok életét – így az ilyen hírek értõ követése igenis mindenki számára fontos. És hogy nem a didaktikus népnevelõ szól belõlem, arra frappáns példa a mai magyar társadalom állapota, ahol a csillogó banki akcióknak beugorva milliók adósodtak el, illetve emberek százezrei rettegnek az államcsõdtõl és a nemzeti adósságállománytól anélkül, hogy tudnák, pontosan mit is takarnak ezek a fogalmak. Ebben igenis komoly szerepe van a fentebb elemzett befogadói magatartásnak is, hiszen az elbulvárosodott, drámai reality-showba átcsúszó gazdaság-kép a hamis tájékozottság illúziójába ringatja az embereket, akik emiatt elhiszik, hogy a GDP és BUX számaihoz hasonlóan a THM-ekkel, a devizahitelekkel is meg tudnak birkózni – láthattuk, ez sajnos nem így van. Ez az össznépi tudatlanság nyilvánvalóan sokaknak jól jön: a média egyszerûbben tud híreket gyártani, a politika a gazdasági témákban is nagy hatásfokkal vetheti be a buta populizmust, és a gazdasági szereplõk életét is nagyban megkönnyítik a felszínesen tájékozott, ezért könnyen kifogható kishalak. Egyedül a tévé elõtt ülõ jár rosszul, de ez már csak akkor lesz érdekes, ha elkeseredésében valami olyat tesz, amivel kiérdemel három percet az esti hírmûsorban. A korszak gazdasága valóban egy digitális információn alapuló, õrületesen komplex rendszerré vált, amellyel kapcsolatban nem túlzás kijelenteni, hogy önálló valósággal rendelkezik. Ennek negatív hatásait az átlagember egyedül a releváns információk világos megértésével tompíthatná, de a kereskedelmi televíziózás ahelyett, hogy segítene visszacsempészni a képernyõn pergõ jelek mögé a valóságot, inkább tovább halad a Baudrillard által kijelölt úton. A sugárzott hírek mögül szintén kiszalad a valóság, és ha megkapargatjuk azt a gyenge alapokon álló, néhány hangzatos címben közvetített tudást – a bulvár az informáltság hangzatos jelszava mögött végül még tovább erõsíti a képzetet, hogy a gazdaság egy olyan misztikus valami, ahol hájfejû pénzemberek és gonosz számítógépek ügyködnek a megkopasztásunkon. Mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy a beláthatatlanul bonyolult folyamatok elkerülnek minket, és a felsõbb hatalmak összecsapásaiból ép bõrrel kerülünk ki. Ez az õsi, mitologikus idõket idézõ mentalitás éles ellentétben áll a felelõs állampolgári öngondoskodás, a megalapozott döntésekkel operáló demokrácia és szabad piacgazdaság ideájával – amire égetõ szükségünk lenne, ha ellen akarunk állni az üres reklámoknak, a hangzatos populizmusnak, illetve ha komolyabb megrázkódtatások nélkül akarjuk átvészelni az utazást a világgazdaság virtuális hullámvasútján.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10645 |
