Sneé Péter
Ozorai András(Ozorai Bt): Valamikor rendezõ szerettem volna lenni, de nem sikerült. Számos munkakört betöltöttem és végül gyártásvezetõvé léptem elõ Huszárié Csontváry-filmjénél. Dolgoztam együtt Radványi Gézával, Sándor Pállal. Makk Károllyal, Gothár Péterrel és Bereményi Gézával. Utóbbi filmjének párizsi bemutatója elõtt egyeztünk meg Simó Sándorral arról, hogy valami újat csinálunk. Akkor határoztuk el: vállalkozásban készítünk majd filmet, és producerként mûködöm tovább.
Salamon András Zsötemjével kezdtük. Úttörõk voltunk. A rendezõ, valamint Kardos Sándor operatõr és jómagam alapítottunk egy bt-t. Enyém lett az anyagi felelõsség, a játék öröme azonban megérte a kockázatot. Végtére is nem az a fontos, mekkora a nyereség, hanem az, hogy készüljenek jó filmek. Igaz, elõtte megállapodtunk Simóval: amennyiben galiba támad, a Hunnia Stúdió segít, hiszen a magas költségek miatt nem köthettünk biztosítást. Egymilliós tartalékkeretet képeztünk (felét (5 állotta, felét én), és úgy látszott hogy minden rendben lesz.
A Mafilmtõl persze kidobtak, és a rizikó folyton nõtt. Átalakultunk kft.-vé, mert nem akartam egy ostoba baleset miatt mindent elveszíteni. Szerencsére olyanokkal dolgoztam, akikkel nagyon jó, személyes a kapcsolatom, akikhez szakmai tisztelet és barátság köt.
Eddig alvállalkozója voltam a Budapest és a Hunnia Stúdiónak, valamint a Hétfõi Mûhelynek, ám anyagi természetû gondok késztetnek most különválásra: vitába keveredtem a stúdiók vezetõivel arról, mi mennyibe kerül.
Ideje függetlenednem, ugyanis tisztességtelennek tartom, hogy nyolcan dolgozunk itt, a stúdiók meg 15 százalékot zsebelnek be semmiért. A szerepük mindössze annyi, hogy felvegyék az alapítványi támogatást, a többit mi csináljuk. Ha magam igénylem a pénzt, akkor éppen ebbõl a sápból tudom pótolni a tisztességes munkához hiányzó százezreket, nekem ugyanis nincsen akkora rezsim, mint nekik. Mindössze ezt az apró szobát bérlem és telefonálgatok, ennyi az egész.
– A nagy stúdiókéhoz hasonlóaknak ítéled esélyeidet?
Ozorai András: Eddig pályára sem léphettem, mivel egy nem publikált megállapodás szerint az alapítványi pénz 60, 70 vagy 80 százalékát nem tudom, hányad részét – õk kapták meg. A hírek szerint viszont az egyezséget fölrúgták, így talán némi esélyem kínálkozik, kivált akkor, ha olyan alkotókkal pályázhatok, mint Bereményi Géza, Gothár Péter. Egy televíziós együttmûködés ígérete sokat lendítene a dolgon, csak hát azok az urak nemigen állanak szóba velem. Mindenesetre meg kell próbálni! Segítségemre lehetnek a különféle nemzetközi pályázatok is, mindenhonnét lehet pénzt kérni manapság. Készítettem már filmet Euroimage-koprodukcióban olaszokkal és franciákkal, s ha õk elfogadtak partnerüknek, miért ne fogadhatna el az alapítvány? Most jelentkeztem elõször, szeretnék megrendelni ugyanis egy forgatókönyvet Vámos Miklóstól, de nincsen mibõl kifizetnem.
Abban a hiszemben éltem eddig, hogy a stúdiók farvizén elevickélhetek. Naiv voltam. Fillérezgetésre kényszerültem, ami roppant nehezzé teszi a munkát és kifejezetten hátráltatja a filmkészítést. A nyersanyag méterén kell vitáznom, a szállodai éjszakák költségkihatásain töprengenem, közben nincsen semmi tartalékom vészhelyzetekre. Ha saját lábamon állok, az talán biztosabb.
– Miért nem nyújtottál be Te is egy csomagtervet?
Ozorai András: Késõn eszméltem. Ha ismét lehet maradékokra pályázni augusztusban, feltétlenül megteszem. Egyébként hasonló cipõben járunk valamennyien. Nagy szervezkedés kezdõdött, két produceri szövetség is alakult. Lehet, hogy ez a jövõ útja, nem tudom. Próbálkozom én is, de csak jövõre, mivel erre az évre megvan a teendõm.
Amit elõteremtettem külföldi bérmunkákból, azt mindig sikerült ráköltenem a magyar filmre. Nem dicsekvésként említem ezt, egyszerûen beláttam, hogy nem mondhatom Bereményinek: forgasson kevesebbet, mert jobb lakásba szeretnék költözni. És ha olyan produkciókban vehetek részt ezentúl is, amilyeneket szeretek, akkor tényleg nem érdekel, hogy keresek-e rajtuk, vagy sem. Annyi jövedelemre van szükségem csupán, amennyibõl a családom megél, többre nem vágyom. Beérem avval az örömmel, amit a bemutatókon fölcsendülõ taps okoz.
*
Barbalics Péter (Magic Media): Létrehoztuk a Független Magyar Producerek Szövetségét, ahová tizenhárom független filmgyártó szervezet tartozik. Erõsítjük érdekképviseletünket és gyorsítjuk a hírek áramlását, ekként faragnánk le valamennyit az állami cégekkel szembeni hátrányunkból.
Sipos László (Magic Media): Állami mecenatúra nélkül sajnos nincsen filmkészítés. Elõször mi kaptunk lehetõséget arra, hogy producerként tevékenykedhessünk. Az elõzõ években keményen megdolgoztunk ezért. Kis gyártó cég voltunk és nekünk adták ki filmjeiket a stúdiók. Kisebb a rezsink, kevesebb emberrel végezzük a munkát, jobban szót értettünk az alkotókkal is, mint a nagy cégek vezetõi. 1991-tõl négy, azóta már bemutatott filmet készítettünk el: Surányi András Erózióját, Szabó Ildikó Gyerekgyilkosságokját, Sántha László Kutyabaját, és Koltai Róbert Sose halunk meg!-jét. Utóbbi is akként indult, akár a többi, hogy csupán technikai lebonyolítói leszünk, azután szereztünk a meglévõhöz tõkét és gyártási jutalékot sem kértünk. 1993-ban az FMS-sel dolgoztunk együtt, velük készítettük Grunwalsky Ferenc Utriusát, amit a Szemlén vetítettünk és 1992-es pályázaton kaptunk pénzt arra, hogy tavaly végre megcsinálhassuk elsõ saját filmünket, Szász János Woyzeckjét (ez is a Szemlén mutatkozott be a nyilvánosság elõtt). Ilyen elõélet kellett mindehhez, no és az, hogy tizennégy-tizenöt esztendeje a szakmában dolgozzunk, mivel rendkívül fontos a személyes kapcsolatrendszer, valamint a bizalom légkörének megteremtése. Ide nemigen lehet bejutni kívülrõl.
– Saját gyártókapacitással rendelkeztek-e?
Sipos László: Nincsen ilyesmink, a felszerelést béreljük. Csak lámpáink vannak, viszont a szellemi potenciálunk jelentõs.
– Egyedileg pályáztok, vagy csomagtervvel?
Barbalics Péter: Is-is. Utóbbira azért volt szükség, mert valamennyi állami stúdió csomagtervet adott be, és mi sem akartunk elmaradni mellõlük. Sajnos, privilegizált helyzetûek, addigi tevékenységükre való tekintettel súlyos milliókat kapnak, és senki sem vizsgálja, mire kérik a támogatást. Igaz, amikor elutasítottak bennünket tavaly, akkor sem vették figyelembe, hogy mit ajánlunk. Ez – úgy látszik – nem számít.
Sipos László: Mondok egy példát. Mindenütt szükség volna valamiféle dramaturgiai keretre, mivel egy-egy forgatókönyv százezrekbe kerül mainapság. Mi is folyamodtunk érte, de hasztalan, nem kaptuk meg, holott nélküle moccanni sem tudunk. Nemcsak támogatásért kilincselünk hiába, hanem a rendezõk jó ötleteit sem vagyunk képesek felöltöztetni, eladni. A külföldi bérmunkákból származó nyereséget kényszerülünk ilyesmire fordítani, hogy talpon maradhassunk. Magyarán saját pénzünket költjük ott, ahol mások az állami támogatást. Nagyobb a kockázatunk versenytársainkénál, hiszen mi a magunkét fektetjük be, nem külsõ tõkét, és egy bukás mindenünket elviheti.
– Milyen szempontok alapján válogattok az ajánlkozók között?
Sipos László: Attól függ, mivel kopogtatnak és kifélék. Nem minden az üzlet. Elõfordult már, hogy rentábilisnak tetszõ vállalkozásból kimaradtunk, mivel ellenszenvesek voltak az ajánlattevõk, és értéktelennek ítéltük elképzelésüket.
Barbalics Péter: Aki bekopogtat, annak azt mondjuk, add ide a forgatókönyvedet, és ha tetszik, akkor segítünk továbblépni.
Sipos László: Januártól a volt szocialista országok közül elsõként hivatalosan is tagja lett Magyarország az European Media Programnak, amelyben tizennégy alapítvány vén jelenleg, és figyelme kiterjed a filmkészítés valamennyi fázisára, a forgatókönyv megírásától egészen a szinkronizálásig, illetve a forgalmazásig. Támogatást, kölcsönöket kínál (maximálisan negyvenezer ECU-t, ami négy és fél-ötmillió forint körül lehet). Mi már tavaly novemberben megpályáztuk egy forgatókönyvvel, reméljük, sikerrel.
Úgy kezdõdött egyébként, ahogy mondtuk, bejött ide egy fiatal, eladdig ismeretlen rendezõ Bokor Attilának hívják, és nemrég tért haza Amerikából),akinek már három stúdió dobta vissza az ajánlatát. Rokonszenves volt és j ónak találtuk az ötletet, elindítottuk tehát, beadtuk a script foundnak, és úgy fest, hogy kapunk támogatást hozzá.
– Összességében bizakodóak vagytok a jövõt illetõen?
Barbalics Péter: Annak idején a filmgyár készített mûsorokat a képernyõre is, ma viszont természetellenes megosztottság uralkodik a szakmában. Rettenetesen nehéz bejutni a tévéhez, például Koltai Róberttel most forgatott Patika címû sorozatunkról hallani sem akarnak, noha annak minõsége és várható népszerûsége csöppet sem marad alatta a most futókénak, ráadásul szponzorok finanszírozzák, tehát ingyen kínáljuk.
Az együttmûködésnek még a látszata sincsen meg. Ha ez megváltozik, óriási piac szabadul föl, és jelentõsen megnõnek üzleti esélyeink is. Derûlátóak vagyunk.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 18-19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1064 |
