Gödrös Frigyes
Részlet Gödrös Frigyes tervezett filmjének irodalmi forgatókönyvéből.
A bontás
Havanna a jelenben, Capellanias-udvarház romjai – külső/nappal
Reggel van. A romos épület bontása folytatódik. Érkeznek a munkások.
A vénséges Melchor botjára támaszkodva őrzi a szerszámokat.
A csörlők dolgoznak. Omlanak a régi ház falai...
Melchor cserepes ajkai folyamatosan mozognak, hangtalanul formálnak szavakat. Nyögések, hümmögés tarkítják monológját..
Egyik Munkás
Na mi kell már megint, öreg??
Melchor hunyorogva a magasba néz, sárgás szemei megállapodnak a kérdezőn, aki nevetve megvonja a vállát, majd egy csákánycsapással újabb téglát bont ki a gerendák körül...
A varázslat
Havanna a jelenben, Capellanias-romház, utcák – külsők/este
Este van. A munkások elvonultak. A környék elcsendesedett.
A vénséges vén Melchor, aki mozdulatlanul ült mindeddig, felemelkedik, és különös mozdulatokkal körbeforgatja pásztorbotját a kőlapok temetője felett.
A városban minden megdermed. Az autók megállnak. A karnevál második napjára készülődők léptei kimerevednek. Az éjszakai felhők rohanása lassul majd leáll.
A forgalmat irányító rendőr mozdulatába dermed. A tenger hullámai sötét jégcsapokként merednek az égnek. A fák leveleinek borzongása megfagy.
Melchor kezében megáll a bot. Aztán a bot lassan elkezd forogni az ellenkező irányba.
Szél kel. Örvénylik. Az idő megfordult.
Vissza az idŐben
Capellanias-udvarház romjai – külső-belső/este
A törmelék közt heverő, levert fekete és fehér márványkockák megemelkednek és felrepülnek a falakra.
A kövek jól célzott ugrásokkal elzárják a hézagokat.
A szegecselt diófalemezek benyomulnak kereteikbe, eközben sebes pörgéssel ismét helyükre fúródnak a sarokvasak csavarjai.
A tető törmelékdarabjai összeilleszkednek, felemelkednek a holt kövekről, zengő cserépviharban szállnak a magasba, és visszazáporoznak a tető gerendázatára.
A Ceres-szobor felülete kivilágosodik.
A szökőkútban megszaporodnak a halak.
A vénséges vén Melchor kulcsot illeszt a főbejárat zárjába, és sorra kitárja az ablakokat.
Amikor meggyújtja a gyertyákat, sárga remegés fut végig a családi olajfestményeken, és csokoládéscsészékhez koccanó kanalak ütemére feketébe öltözött emberek jelennek meg zsongva a ház valamennyi galériáján.
Aztán a hintók útnak erednek az éjszakában. A ház kiürül.
Feltámadás
Udvarház – belSő/éJJEL
Az ágy fejénél égő gyertyák lassan hosszabbodni kezdenek, és felszívják verejtéküket.
Mikor visszanyerik eredeti hosszukat, apácák oltják el mind a négy gyertyát.
Don Marcial, Capellanias márkija a halálos ágyán fekszik, mellén kitüntetések páncélja.
Az orvos hivatásszerű lemondással megrázza a fejét, és az időben visszafelé mozogva hátrálva otthagyja az ágyat.
A márki ujjai megmozdulnak.
Mintha egy láthatatlan zongora billentyűzetén futnának végig.
A márki felnyitja szemét, hunyorog.
A környező homályból újra fény esik az orvosságos üvegecskékre, a damasztrojtokra, a fejtámla skapuláréjára, a dagerrotípiákra, a rácsozat pálmáira.
Marcial most egészen közelről meglátja Anastasio atya hatalmas fülét. Az atya szigorúan várakozik, mintha az ébredező haldokló nem gyónt volna eleget.
Anastasio atya
Mit akarsz még meggyónni? Hallgatlak fiam!
Marcial fáradt arcvonásai most rendeződnek. Megkeményednek. Hirtelen nyugodt hangon megszólal.
Marcial
Voltaképpen milyen jogon üti bele az orrát a dolgaimba, maga vén karmelita?!
Anastasio atya
Hogy mondod fiam?
Marcial úgy érzi enyhül a nyomás a mellkasán. Felül az ágyban.
Marcial
Azt kérdem, mit kárál itt? Minek avatkozik a dolgaimba? Maguk papok Isten dicsőségére, egész életükben ájtatos pofát öltenek, miközben a haza máján híznak!
Az atya felháborodottan néz az orvosra. Az értetlenül mered vissza a papra.
Végül Anastasio atya tekintetét Marcialra szegezve elhátrál az ágytól és aggodalmas testtartást öltve beáll az orvos mellé.
Marcial leugrik az ágyról, tesz egy-két lépést, nyújtózkodik.
Ropognak a csontjai.
Marcial
Úgy tűnik, mintha élnék.
Érdeklődve körbesétál a gyászünnepre felkészített szobában.
Álmélkodva látja a talpas ezüst gyertyatartókat, a vázákat, a nehézillatú magnóliacsokrokkal.
Ahogy így körbejár, egyre vidámabb. A falnál ácsorgó pap és orvos előtt egy pillanatra megtorpan.
Marcial
Van Isten!
– jelenti ki, majd tovább halad.
Az orvos és az atya tátott szájjal figyelik.
Marcial fennhangon kommentálja az eseményeket a paphoz és az orvoshoz hajolva.
Marcial
Hát ez az ünnepi szoba nem volt benne a jóslatban. Nem volt benne Rosario lavórjában. Nem volt benne a tenyeremben, de még a kávézaccban sem!
Úgy tűnik, semmi kedvem meghalni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/05 32-32. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10617 |
