Kuczogi Szilvia
Fõszereplõnk oligospermiában szenved: bár közérzete remek, kedve általában fickós, az asszony – tõle – mégsem eshet teherbe. A film készítõinek innentõl gyakorlatilag semmit sem kell tenniük, a közönség dõl a röhögéstõl. Nincs is annál viccesebb, mint amikor valakirõl kiderül falloszközpontú világunkban, hogy nem lenne jó tenyészbikának. Minden más fogyatékosságot meg tudunk bocsátani, lehet egy férfi büdös, lúdtalpas, ostoba vagy rövidlátó, csak magtalan ne legyen. Ha mégis, akkor vígjáték van, fesztelenül hátra lehet dõlni, nálunk nincsen vaktöltény, áll a cerka, megköt a gipsz. Igazán kacagtató, ha szövetmintát vesznek a herébõl, ha az orvos hervadtnak nevez egy hímvesszõt, ha a férjnek nincsen kedve egymás után ötvenedszer is kipróbálni, hogy „hátha majd most”. Vígjátékunk legnagyobb baja az ízléstelenség mellett mégis az, hogy rettenetesen unalmas. Azoknak talán kevésbé, akik oktatófilmként nézik végig, és memorizálják, hogy a gyerekcsináláshoz nem kell más, mint a Nap és a Hold együttállása, az ovuláció, bõ kisgatyák, jegelés és a megfelelõen kiválasztott hálószobaszõnyeg-szín.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1056 |
