Gorácz Anikó
Elek Judit erdélyi történetében két diktatúra, a fasizmus és Ceauşescu vészkorszaka siklatja ki a sorsokat.
A filmben az a jó, hogy minden más elbeszélő művészetnél erőteljesebben képes bevonni a befogadót egy-egy konkrét élethelyzetbe, ezáltal személyesen érintetté válunk olyan kérdésekben is, amelyek a mindennapi életünkben aligha kerülnének elő. Ez olyan adottság, amit kiválóan fel lehet használni arra, hogy az emberiség dicsőséges vagy éppen szégyenteljes pillanatait időről időre újrameséljük a következő generációknak.
1980-at írunk, Románia éppen a Ceauşescu-diktatúra szürreális rémálmát alussza. A főhős, Fischer Katica (Kathleen Gati) apja halála után visszatér egykori szülőföldjére, Erdélybe, ahonnan családját deportálták a második világháború alatt. Az akkor néhány éves kislány egy felfeszített padlódeszka nyílásán át kimenekül a vagonból, de testvérei és édesanyja az Auschwitz felé induló vonaton maradnak; ekkor látja őket utoljára. A sínek közt meglapuló Katicát később a helyi erdész családja rejtegeti egy faházban, itt köt életre szóló barátságot az erdész fiával, Sándorral. Az elbeszélés két szálon fut, a családanyaként hazatérő Katherine története mellett megismerjük gyerekkori szerelme sorsát is, aki időközben apja nyomdokaiba lépett, és erdészként a Conducator medvevadászatait vezényli le. Noha a két cselekményszál csak a fináléban találkozik, a hősök sorsa közti párhuzam már az elejétől érezhető. Sándor, bár gyönyörű, életvidám felesége van, elzárkózik attól, hogy gyermekük szülessen, mert a diktatúrának nem akar újabb, magához hasonló rabszolgát nemzeni. Ezt a filozófiát vallotta Katherine nemrég elhunyt apja is, aki azért nem vállalta újabb házasságából született lányát, mert élete végéig attól félt, hogy egyszer megismétlődnek a borzalmak, és ő képtelen lesz megvédeni a szeretteit. De nem csak az elnyomó rendszerekkel (vagy azok súlyos emlékével) kell szembenézniük a hősöknek, hanem saját családjuk válságával is. Sándor holtan találja feleségét egy idegen férfival a borospincében, Katherine pedig ráeszmél, hogy férje viszonyt folytat a húgával, aki velük utazik Erdélybe.
A film legnagyobb erőssége, hogy a női karaktereken keresztül érzékeltetni tudja a nemzedékek közötti különbséget, az élettapasztalatból eredő szemléletbeli eltérést. Katherine, akiben gyerekkora helyszínére visszatérve nem csak a magyar anyanyelv, de az emlékek is felidéződnek (fekete-fehér jelenetek), sokkal óvatosabb, gyanakvóbb és jóval több benne a félelem, mint húgában, aki személyesen nem szenvedte el az üldöztetést. Katherine-ben elevenen él a gyűjtőhelyen kuporgó családok látványa, ezért amikor a zsúfolásig telt, áram nélkül maradt szállodában a folyosón alvó embereket nézi, egy pillanat alatt átjárja a félelem. A nők harmadik generációját Katherine váratlanul megtalált nagynénje, Lenke néni jelenti, akit felnőtt fejjel deportáltak, és aki csodával határos módon visszatért a koncentrációs táborból. Benne nem csak az összegyűjtés félelmei, hanem a megtapasztalt borzalmak emléke is dolgozik. A gyanakvás az évek során embergyűlöletté duzzadt a Ceauşescu-diktatúrában élni kényszerülő holocaust-túlélőben, aki még a saját rokonában sem bízik. Három generáció, három különböző tapasztalat, három különböző életszemlélet, ami örökre meghatározza a sorsukat.
Sajnos az elbeszélés ezt az érdekes női aspektust csak mellékszálként építi a cselekménybe, ami ettől sutává is válik, jó példa erre Katherine és a halottnak hitt nagynéni dialógusa a festményekkel és patinás bútorokkal berendezett kúriában (a dübörgő román kommunizmus éveiben járunk!). A film máshol sem mentes efféle sutaságoktól, a szerelmi légyott közben megfulladt pár totálképéhez például utólag illesztették hozzá azt a férfihangot, ami a kevésbé tájékozott néző számára is egyértelművé teszi, hogy a mustgáz végzett a szereplőkkel. Kár ezekért a dramaturgiai és forgatókönyvírói hibákért, mert a történet nagy lehetőségeket rejtett magában. A Mészöly Miklós novelláját (Szárnyas lovak) és Marguerite Duras kisregényét is (Nyáron, este fél tizenegykor) felhasználó forgatókönyv hiába bővelkedik drámai eseményekben, nem érezzük hihető, életszagú történetnek. A mázsás példázathoz ráadásul meglepően konzervatív feldolgozás társul, mintha nemcsak a történet játszódna 1980-ban, hanem maga a film is akkor készült volna.
VISSZATÉRÉS - RETRACE – magyar-román, 2010. Rendezte és írta: Elek Judit. Kép: Berger László. Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkíj. Vágó: Varga Zoltán. Hang: Kovács György. Producer: Elek Judit, Cornelia Palos. Szereplők: Kathleen Gati (Katherine), Philip Zandén (Steve), Sarah Clark (Julie), Kenderesi Manna (Judith), Demeter András (Teleszkay Sándor). Gyártó: Dánielfilm Stúdió. Forgalmazó: Mozinet. 98 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 48-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10538 |
