Hungler Tímea
Sára Júlia filmgyári szatírája beéri az urbánus legendákkal.
A Magyar Filmrendezőről a következő sztereotípia járja: többnyire középgenerációs férfi, kinek a haja hosszú (vagy félhosszú), pulóvert hord és farmernacit (még a díjátadón is), és olyan lila filmeket készít, melyek rajta és a kollégáin kívül, maximum a fesztiválok közönségét hozzák lázba. Egyéb, az urbánus legenda részét képező, közhelyszámba menő féligazságok a honi filmvilágról: a producer – szemben tiszta lelkű direktorával – egy gátlástalan pénzember, akit csak a bevétel izgat; az igazi művész sosem alkuszik meg, még azon az áron sem, ha éhen hal; a női főszerepekhez mindig a szereposztó díványon keresztül vezet az út.
Mertem remélni, hogy Sára Júlia – lévén igencsak behatóan ismeri a mai magyar filmes közeget – tévéfilmje, a Bulvár lesz olyan merész, hogy túllépjen ezeken a bántó közhelyeken. A közel egyórás alkotás azonban sajnos inkább csak ráerősít a köztudatban élő sztereotípiákra. Főhősünk, a rendező (Trill Zsolt) egy „repülő emberről” szeretne filmet forgatni (hű barátja, a szintén magyar filmrendezőt alakító Gyuricza István meg egy pókról); a gátlástalan producer (Kern András) a jacuzziban iszogatja a pezsgőt; a szereplők pedig ilyen mondatokban nyilvánulnak meg, mint hogy „Neked ez csak egy pályázat, de nekem az életem”, „Nem szabad csak agyból, szív nélkül dolgozni”, „Csoda csak akkor van, ha hiszünk benne”, esetleg: „A világ megállíthatatlanul rohan az apokalipszis felé”.
Tévedésben vagyunk azonban, ha azt hisszük, hogy a Bulvár csupa tragédia. A tévéfilm – szándéka szerint – inkább valamiféle keserű szatíra szeretne lenni, ami kifigurázza a közeg jellegzetes figuráit és abszurd helyzeteit, és a tipikust próbálja meg láttatni főszereplőnk egyéni helyzetén keresztül. Ez utóbbi lényege: az ifjú direktor a „repülő ember” helyett bulvárszemetet kénytelen forgatni, mivel a – szintén elrajzolt – kuratórium a rendező egy elszólását túlmagyarázva a szerzői ars poetica helyett egy bulvárfilmre ítéli meg a támogatást, mely valahol Afrikában játszódik egy leprakórházban, és persze zenés-táncos.
Az alaphelyzet akár vicces is lehetne, ha a szereplők nem csúsznának minduntalan bele az önsajnálatba, és nem zuhognának ránk ötpercenként az emlékkönyvekbe illő életbölcseletek, melyek közül a kedvencem egyértelműen a „Lehet, hogy nem tudok megfelelni a világ elvárásainak, de a világ sem felel meg az enyéimnek” kijelentés. A karakterek sajnos legalább ennyire egysíkúak: a naiv, álmodozó filmrendező; a nyomorgó, a pályázatoktól függő filmes barátok; a tudálékos, kissé extrém stábtagok; a butácska, feltörekvő színésznő (Gáspár Kata), és utoljára, de nem utolsósorban az Andy Vajnára hajazó, az USA-ból hazatért, szivarozó, befolyásos producer, kinek azonosítását még az is elősegíti, hogy az a Koltai Róbert kelti életre, aki A miniszter félrelép című filmjét épp neki köszönheti. Nagyjából hasonlóan vicces fordulat, hogy a tihanyi apátságot valahogy bele kell illeszteni a Bulvár című filmbe, lévén ezt Tihany városa szponzorálja, vagy hogy a jacuzziban szivarozgató amerikai producer a paprikás krumplihoz intézett szerelmi vallomása alá beúszik a Hazám, hazám dallama. Itt jegyzendő meg, hogy nem igazán értem, hogy egy 21. századi filmben miért „négereznek” úton-útfélen a szereplők – ha már a szkript aktualizálta és a filmes közegre átültette Görgey Gábor azonos című darabját, az ominózus szófordulatot sem ártott volna maivá tenni.
Annak, hogy hősünk végül is nem árulja el a művészetet – és kis kisiklása ellenére mégiscsak visszatér lánglelkű, tiszta önmagához, vagyis szembemegy a „lepra” bulvárral és azzal a cinikus, opportunista közeggel, amely körbeveszi – az utolsó jelenet volna a zanzája, melyben az „elszállt” rendező „repülő emberként” a magasba emelkedik, ha tetszik kisszerű környezetével szemben szinte „szárnyal”. Sok újat, árnyaltat vagy éppen leleplező erejűt nem nagyon tudunk meg tehát a Bulvár című tévéfilmből a honi filmes világról – amit pedig megtudunk belőle, azt lényegében a pékek, az orvosok vagy uram bocsá’ az újságírók is elmondhatnák, akiknek szintén nem hangzana a szájából idegenül a tévéfilm egyik kulcsmondata: „Ha ebben az országban elkezdek moralizálni, éhen halok”.
BULVÁR – magyar, 2010. Rendezte és írta: Sára Júlia Görgey Gábor drámája alapján. Kép: Babos Tamás. Zene: Melis László. Vágó: Juhász Kata. Hang: Kőporossy János. Szereplők: Trill Zsolt, Gyuricza István, Kern András, Scherer Péter, Koltai Róbert, Gáspár Kata, Bezerédi Zoltán. Gyártó: Cinema-Film – Duna Televízió. 54 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 47-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10535 |
