Gorácz Anikó
Miklauzic Bence keserűen realista Mikszáth-tévéjátékában felvonul a múlt század eleji pesti éjszaka minden furcsa figurája.
„Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs!” – énekelte Cseh Tamás Bereményi Géza sorát a F. M. Dosztojevszkij és az ördög című dalban. Drága bizony, hát még az olyan rátarti hírlapírónak, amilyen Rikner Mihály szerkesztő úr (Fenyő Iván) Miklauzic Bence tévéjátékában. A történet a századfordulón játszódik Budapesten, a bűnös nagyvárosban, ahol egy ködös, kietlen éjszaka a szerkesztőségbe igyekvő Riknert leszólítja egy öngyilkosjelölt, aki éppen a Dunába akarja vetni magát a Lánchídról. A bénult kezű férfi (Székely B. Miklós) megismeri egykori felettesét, hiszen évtizedeken keresztül szedőként dolgozott annál a lapnál, ahol Rikner gyakornokból szerkesztővé vált. A szerencsétlen férfi megpróbálja eladni a sztoriját a hírlapírónak, de egy szimpla öngyilkosságnak alig van már hírértéke a XX. század hajnalán, a szerkesztő sietne is tovább, de ekkor a kripli előáll egy szenzációgyanús sztorival: veszettsége elől menekül a halálba a nyomorult flótás. Emellett már mégsem mehet el csak úgy egy valamirevaló firkász, beülnek hát a Vörös Kakasba egy kései vacsorára, és megállapodnak, hogy az éjszaka végén, mielőtt a dühöngőkór kitörne a szedőn, a szerkesztő ciánnal segít a haldoklón.
„Ha siet szerkesztő úr, a holnap esti kiadásban benne lehet” – csábítja Gimey János a feltörekvő újságírót, aki némi gyanakodás után rákap a csalira. A kripli ugyanis szélhámos, sejti ezt a hírlapíró már a kezdetektől, hiszen ki is mondja: „minden szedő hamiskártyás”, de a tökéletesen felépített színjáték során mégiscsak hagyja magát átejteni. Az előadásban felvonul a teljes nagyzenekar, a pesti éjszaka minden furcsa figurája: a svindlis kocsmáros, a szende örömlány, a koldusbáró, az ördöggel cimboráló öregasszony, a becstelen orvos, az álszent pap, az éhező gyerekek; a századfordulós nagyvárosi fertő valahány túlélésre kiképzett lakója. A cehhet pedig a szerkesztő állja. Busásan megfizeti az árát az értelmiségi önérzetnek, a gőgnek és a hiúságnak, amiért azt hiszi, diplomájával arra is jogot szerzett, hogy a kétkezi munkást magánál alacsonyabb rendűnek tekintse. A történet elején még az értelmiségi játszik a munkással: „ugasson, János, ugasson” – alázza meg nyilvánosan a nyomorék férfit, hiszen tudja jól, hogy pénzzel minden megvásárolható, de a végén fordul a kocka, és a szerkesztőnek szembesülnie kell saját kiszolgáltatottságával. Az erőviszonyok megváltoznak, az egyszerű, tanulatlan szegény ember túljár a gazdag értelmiségi eszén, és az lesz az áldozat, aki társadalmi helyzeténél fogva sebezhetetlennek gondolja magát. Nagy árat fizet a fiatal író a tapasztalatért, de nem marad téma nélkül, tárcát írhat a csalók és szélhámosok színes világáról, egy olyan korról, ahol „a becsület semmit sem számít, ha csizmát kell venni a gyereknek”, és az önérzetes értelmiségiről, akinek elvei vannak, de semmit sem tud az egyszerű emberek valódi problémáiról.
Miklauzic borongós tévéjátéka – alig hihető – Mikszáth-novellákat dolgoz fel, de a történet inkább a fent megidézett Dosztojevszkij, vagy a magyar pályatársak közül Csáth világát tükrözi. Az Éji séták és éji alakok m1-es vetítése után közvetlenül következő műsorajánló a másnapi Szent Péter esernyőjére hívta fel a nézők figyelmét. Erős kontraszt: ugyanaz az író, de két külön világ. A derűs, kedélyes, életigenlő Mikszáth, aki frappáns vidéki történeteivel él a köztudatban, ezekben a nagyvárosi novellákban kevésbé ismert arcát mutatja. Az Éji séták és éji alakok mind elgondolásában, mind témaválasztásában korszerű darab. Új megvilágításba helyezi Mikszáthot, bepillantást enged az egzotikus századforduló hangulatába, miközben a jelenben is aktuális kérdéseket boncolgat. A szegények és gazdagok között húzódó szakadékot éppúgy nem mondhatjuk elavult problémának, ahogyan az értelmiség társadalmi helyzetének átalakulását sem. Az pedig külön öröm, hogy újra készülnek magyar tévéfilmek és tévéjátékok, melyek nemcsak az igényes adaptációknak, de a tehetséges fiataloknak is terepet adnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/02 50-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10501 |
