Deák Dániel
A műveltségi vetélkedők és a magyar tévézés egy-egy korszakának végét is jelzi a 40 milliós játszma, amelyben először veszíteni kell megtanulni. Ez nekünk, magyaroknak, nem is olyan rossz lecke.
De hová tűnt Vágó István? – tette fel a kérdést az egyszerű tévénéző, miután lepergett a tv2 új kvízműsorának, a 40 milliós játszmának német akciósorozatokra emlékeztető bevezető montázsa. Persze egyszeri tévénéző, mint olyan, nem létezik – gondoskodik róla a jól működő bulvárgépezet, hogy műveltek és naprakészek legyünk celeb-ügyekben, akár akarjuk, akár nem. Aki játékosnak jelentkezik a műsorba, az nyilván akarja, hiszen a kérdések többsége a bulvárvilágra vonatkozik.
Tehát az egyszerű tévénéző már rég tudta, hogy ezúttal nem Vágó fog iskolapadot ácsolni a tévézős fotelből, hanem Rákóczi Ferenc lép színre és az iskolák helyett a cirkusz világa felé vesszük az irányt. A műsorvezető-választás szimbolikus, sőt, kis túlzással, történelmi jelentőségű, Vágó volt az utolsó aktív (és sikeres) tévés, aki már a kritikusok által dicsőített tévé-aranykorban is sikeres volt. Azzal, hogy mára mindkét kereskedelmi tévé lemondott róla – lassan két éve nem vezet műsort –, a korszak, amikor értelmiségiek (vagy annak látszani akarók) vezettek szórakoztató műsorokat, véget ért.
Ezzel együtt annak az időszaknak is vége, amikor egy műveltségi vetélkedő azzal válhatott sikeressé, hogy a végén kiderült, ki a legműveltebb a játékosok közül. Ez már nem elég, és ahogy egyszerű tévénéző, úgy egyszerű tévéműsor sincsen. A kvízműsorkészítők elsőszámú feladata a reality-jelleg erősítése; ahogy a Megasztárban sem a csilingelő hang az érdekes, hanem például az ötvenes, karikaturisztikus hivatalnoknő története a féltékeny férjjel, úgy a 40 milliós játszmában is a házaspárok, barátok veszekedése, taktikázó, pakolászós szerencsétlenkedése, majd a pénz elvesztésének pillanata az érdekes. Rákóczi cirkuszi porondmesterként jól idomít, kicsit lehetne provokatívabb, túl barátságos és megértő a bizonytalan játékosokkal
A 40 milliós játszma természetesen nemzetközi licenc alapján készült, és sikere nem véletlen: egyrészt a jól bevált, táska -és széfnyitogatós műsorokban megismert bankófétisre alapul a produkció. Mindezt azzal fűszerezi, hogy amíg a klasszikus vetélkedők a gyűjtögetésre, az egyre nagyobb nyeremény megszerzésére építenek, addig itt visszafelé haladunk, akár a Memento című filmben. Egy teljes vagyon elvesztésének pszichológiailag igen sűrű folyamatát nézhetjük végig. Kapsz 40 milliót, aztán mi végignézzük, ahogy kifolyik a kezed közül – élő egyenes adásban. Ja, és hozd el a barátodat, hogy legyen kivel összeveszned egy sikertelen kör után. Mindig négy lehetőség közül kell választani, ha rosszra teszel, kútba esik a pénzed – a szó szoros értelemben, hiszen a díszlet és a kelléktár remek eszközei a drámai hatás fokozásának, ahogy az élő közvetítés is, ami amellett, hogy növeli a szereplők (és néha sajnos Rákóczi Ferenc) lámpalázát, az internetes platform bevonását is lehetővé teszi, amit a műsorkészítők igen korlátozottan használnak csak ki.
A produkció csúcspontját a pénzösszegek elhelyezésére szolgáló egypercek képezik – ekkor a szereplők olyanok, mint a katasztrófafilmekben gyors döntéshelyzetbe kényszerített áldozatok: kapkodnak, veszekednek, egyikük általában teljesen leblokkol, míg a másik próbál erőltetetten higgadt maradni – a csoportpszichológia szakemberei nyilván nagy élvezettel nézik a műsort.
Mint ahogy a többiek is, hiszen a 40 milliós játszma szép sikereket aratott, meglepetésre még a Való Világ negyedik szériáját is legyűrte a nézettségi versenyben, ami szép teljesítmény úgy a tv2-től, mint a magyar nézőktől, hiszen egy cizelláltabb produkciót választottak az emberekkel megtöltött állatkert ellenében. Ilyen kis dolgoknak is lehet örülni, amikor az olyan egyszerű kérdések szövegértése sem megy zökkenőmentesen (például egy egész jól szereplő házaspárnak a „Melyik író hagyatékában nem találhatunk orvosi diplomát?” kérdés megértése már sok volt.) A 40 milliós játszma megvalósítása nem hibátlan, olykor elveszti ritmusát a műsor, a kérdések is érdektelenek, ettől függetlenül kellemes színfolt a kertévés produkciók között. Talán a segítségével megtanulunk veszteni, hogy aztán valamikor nyerni is képesek legyünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/02 41-41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10492 |
