Kritika

Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja

Szabó Noémi

The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader – brit, 2010. Rendezte: Michael Apted. Írta: C.S. Lewis regényéből Christopher Markus, Stephen McFeely, Michael Petroni. Kép: Dante Spinotti. Zene: David Arnold. Szereplők: Ben Barnes (Caspian király), Skandar Keynes (Edmund), Georgie Henley (Pevensie), Will Poulter (Eustace). Gyártó: Twentieth Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.

Gyakorlatilag a Harry Potter és a Halál Ereklyéi – I. rész-szel egy időben került mozikba a harmadik Narnia-film, van tehát választási lehetőség a karácsonytájt szórakozni induló családok számára. Igaz, míg a Harry Potter-széria valóban kinőtte már a tizenkét évesek talárját, a Narnia-sorozat epizódról epizódra igyekszik visszafiatalodni, így nem öregszik együtt a rajongókkal, hanem minden alkalommal újakat toboroz.

Mindkét stratégiának megvannak az előnyei és hátulütői: a Narnia-franchise újra és újra kénytelen friss közönséget hódítani, de a mindenkori gyerekeknek mindig izgalmas lehet, és a menetközben felnőtt rajongók nosztalgiából szívesen viszik el porontyaikat a majdan aktuális részre; ezzel szemben a Harry Potter-epizódok között fel sem tűnik egy-két gyengébb fejezet, hiszen egy stabil bázis mindenképpen megnézi az aktuális darabot, mindaddig, amíg Harry története véget nem ér, és az aranytojást tojó tyúk végleg ki nem merül. Sajnos a Narnia ezzel együtt az örök második; a történetvezetés esetlensége, a durván felskiccelt karakterek, a humor hiánya és a helyenként kifejezetten gagyi látványvilág a világ pereméhez tartó kalandos tengeri utazásról mesélő harmadik részben is változatlanul középszerűvé és sekélyessé teszi a végeredményt.

A bebetonozott korhatár stratégiája a főszereplő színészek sorsát is megpecsételi, hiszen hőseink is csak addig léphetnek Narnia területére, amíg még szükségük van a biblikus játszótérre, hogy felnőttként már a megfelelő vallási ikonnal felszerelkezve tudjanak a gonosz útjába állni. Ennek megfelelően a Narnia pixelvilágából kinőtt szereplők kénytelenek betanítani az utánpótlást, majd könnyes búcsút venni Aslantól (valamint a szó szoros és átvitt értelmében is tenyérbe mászó Cin lovagtól), és visszabújni az ismeretlenségbe.