Mozi

Rubber, a gumiabroncs

Sepsi László

Rubber – francia, 2010. Rendezte, írta és fényképezte: Quentin Dupieux. Zene: Quentin Dupieux, Gaspard Augé. Szereplők: Thomas F. Duffy (Xavier), Stephen Spinella (Chad),Cecelia Antoinette (Fekete Nő), Gaspard Augé (Stoppos), David Bowe (M. Hughes). Gyártó: Realitism / Canal+ / Arte France. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 85 perc.

Kim Chapironhoz (Sheitan) hasonlóan a filmezéshez a könnyűzene felől érkezett Quentin Dupieux – művésznevén Mr. Oizo – intellektuális vonalon viszi tovább azt a polgárpukkasztó és a nézői elvárásokat semmibe vevő attitűdöt, amely az utóbbi években A betolakodóval és a Mártírokkal hírhedté lett francia horrort jellemzi. Az embergyűlölő gumiabroncs ámokfutását elregélő Rubber csak látszólag építkezik az amerikai exploitation hagyományaiból: Dupieux filmje a mozi apparátusát felettébb didaktikus módon modellező alaphelyzetével – egy csapat kiválasztott távcsövön keresztül figyeli az eseményeket, míg ők maguk is szereplővé nem válnak –, illetve a prológusban és az epilógusban is elhangzó, a tömegfilmben rejlő irracionalitást firtató nagymonológnak köszönhetően sokkal inkább gyökeredzik a godard-i műfajdekonstrukciók, mintsem A rettegés autója és a Crash! gépolajos humuszában.

Abszurd alapötletétől függetlenül a Rubber mégsem sokkal több kifacsart országúti thrillernél, ahol a fantom szerepét egy pszichotikus autóalkatrész játssza, a kortárs francia horrorban fellelhető ideologikus töltet – a feminizmustól (Mártírok) a poszt-kolonializmusig (Vinyan/Az elveszett lelkek) – helyére pedig az önreflexivitás és az irónia műfajtestet szétmaró lúgja került. Quentin Dupieux nehezen kategorizálható rémfilmje felett így mindvégig az a kínos kérdés lebeg, miszerint készítői vajon csak az intellektualizmus vastag védőöltözetében mertek bemerészkedni a vérivó autókkal, gyilkos óvszerekkel és baltával felszerelt húsvéti nyuszikkal operáló amatőr-exploitation felségterületére, vagy filmjük története valóban csupán illusztrációja a benne elhangzó elméleti tételeknek. Akárhogy is, a Hollywoodot ostromló triciklik záróképe egyértelművé teszi, hogy Mr. Oizo ambícióban nem szenved hiányt – legyen példaképe akár az ifjú Godard, akár Peter Jackson.