Alföldi Nóra
Üvegtigris 3. – magyar, 2010. Rendezte: Rudolf Péter. Írta: Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda, Rudolf Péter. Kép: Kapitány Iván. Zene: Hrutka Róbert. Szereplők: Rudolf Péter (Lali), Reviczky Gábor (Gaben), Gáspár Sándor (Róka), Szarvas József (Cingár), Horváth Lajos Ottó (Sanyi), Csuja Imre (Csoki). Gyártó: Filmpartners. Forgalmazó: Szuez Film. 100 perc.
Vitathatatlan, hogy az Üvegtigris-széria immáron az ezredfordulós hazai filmipari termékek egyik legendája. Nemcsak azért, mert anno a kritikusok haja hullott a borzalomtól, amit a címszereplő büféskocsi körüli ad hoc poénkodás kiváltott belőlük, hanem mert mindennek tetejébe a közönség rövid úton kulttá avatta a filmet. Minőség ide vagy oda, az Üvegtigris hozzátartozik a szép hagyományú magyar zsánerfilmhez, kivált azért, mert egy hasonló sikerű, a filmsznobokat még inkább kétségbeejtő folytatás is kikerekedett belőle. Könnyen meglehet azonban, hogy a harmadik rész megteremti az egyensúlyt, mert csodával határos módon 2010-re emelkedett a színvonal, a könnyed szórakozást most már egy korrekten összerakott történet is segíti – mi több, a főszereplő Lali látóhatárával egyetemben bővült a karakterek szókincse is.
Történik ugyanis, hogy a kezdeti, jól ismert vidéki varieté-hangulatot követően Lali megvilágosodik, és szó nélkül kitör jól ismert környezetéből, végtére is nem húsz éves már, kalandokra van szüksége. Kapóra jön egy menő verda, ami épp az Üvegtigris-bódénál parkol le, nagymenő ügyvéddel a volán mögött – Kamarás Iván karaktere szokott körülmények között gyorsan ki is fekszik, Lali pedig elszáguld az autóval egyenesen a tulaj magyarosan jet-set életébe, menő házába hisztérikus feleséggel és szeretővel. Szakállas a vígjátéki alapszituáció, nem is tartogat semmi újdonságot, de nem is férnének nagy úttörések a koncepcióba. Marad tehát a könnyeden lengedező sztori és az erre kényelmesen felfekvő, jól méretezett poénok: már az is külön csoda, hogy jól pereg a ritmus, így a néző türelmi küszöbén sem táncolnak az alkotók. Sőt Rudolf Péter direktorként a film utolsó negyedében felsejlő, hatalmas hasalásokat és tűzijátékokat ígérő zárlatot is jótékonyan elhagyja, helyette kedves, kesernyés lírával megáldott véget szavatolt anyagának. Minden jó, ha vége jó, a harmadik ráadás eljuttatta oda a szériát, ahonnan indulnia kellett volna, a csúcson abba is kéne hagyni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10477 |
