Czirják Pál
1918. Rendezte: Korda Sándor. Szereplők: Beregi Oszkár, Berky Lili, Rajnay Gábor. 84 perc.1936. Rendezte: Gaál Béla. Szereplők: Kiss Ferenc, Egry Mária, Uray Tivadar. 95 perc.1962. Rendezte: Gertler Viktor. Szereplők: Csorba András, Pécsi Ildikó, Latinovits Zoltán. 118 perc.Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmarchívum.
Egyedülálló a hazai filmek DVD-kiadásának terén a Magyar Nemzeti Filmarchívum vállalkozása: egyetlen irodalmi mű három adaptációjának egyidejű megjelentetése. A három alkotás, Jókai Mór Az arany ember című regényének három filmváltozata ráadásul a magyar mozgókép történetének három markánsan elkülönülő korszakát képviseli, vagyis ugyanannak az alapanyagnak ily módon egymás mellé állított különféle feldolgozásai az egyes filmkészítési módok eltéréseit is látványosan kirajzolják. Míg Korda Sándor 1918-as Aranyembere a némafilmgyártás reprezentánsa, Gaál Béla ’36-os adaptációja már a két világháború közti magyar hangosfilmet jeleníti meg, Gertler Viktor ’62-ben született alkotása pedig a korai Kádár-korszak nagyszabású, reprezentatív darabja.
A Korda-opusz már önmagában kuriózum, hiszen a magyar filmgyártás legrégebbi, digitális formában hozzáférhetővé tett darabja, e pillanattól fogva valószínűleg minden némafilm-történeti stúdium kötelező példaanyaga. Ugyanakkor amellett, hogy szépen mutatja a kor mozgóképi kifejezésmódjának sajátosságait (a jellegzetes némafilmes plánozást, a végletekig fokozott színészi gesztusnyelvet), bizonyos megoldásaiban meglepően előremutató, hiszen a már itt hibátlanul alkalmazott flashback-technika vagy a párhuzamos montázs a mai napig szerepelnek a filmalkotók eszköztárában.
Ahol Korda – talán a szecesszió utórezgéseként – még engedte beszűrődni az egzotikus, orientalisztikus motívumokat, ott Gaál – igazodva a változó korszellemhez – már inkább egyfajta népies-romantikus hangra tér át. A ’36-os verzióban valamelyest eltolódnak az egyes karakterek személyiségjegyei is. Amíg például a főszereplő Timár Mihály figurájának Korda értelmezésében lényeges eleme a két asszony közötti őrlődésben is megmutatkozó meghasonlottság, Gaál hőse vívódásai közepette is megőrzi az egyenesség, az emberiesség, a szilárd értékrend és hit glóriáját.
Gertler Jókai-adaptációja is mintha ez utóbbi koncepcióhoz igazodna: szemléletében, alapvető célkitűzésében közeledni látszik harmincas évekbeli elődjéhez. Bár ez voltaképp nem is olyan váratlan, hiszen Gertler – megszabadulva végre az ötvenes évek művészetének ideológiai kötelezettségeitől – újraforgathatott egy olyan klasszikust, amelynél az irodalmi alapanyag kanonikus volta megbocsáthatóvá tette a közönségszórakoztatás szándékát. A néző zavartalan azonosulását pedig mi sem szolgálja jobban, mint az a romantikus, idealizált történetvilág, amelyet a maga gyártási lehetőségei között mind az 1936-os, mind az 1962-es változat igyekszik a lehető legteljesebben reprodukálni.
Az alapmű világ- és emberképétől persze valójában egyik feldolgozás sem tér el jelentősen. Amit regisztrálhatunk, az a hangsúlyok finom módosulása. E három film közös kiadásának elévülhetetlen érdeme, hogy érzékelteti a filmtörténeti folyamatokat, a stílus- és gyártástörténeti változások tanulságait, és mindezt filológiai gondossággal teszi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/12 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10437 |
