Pintér Judit
Személyes portré egy szenvedélyes művészszemélyiségről.
Pier Paolo Pasolini 1975. november 1-jén délután Furio Colombónak adott Mindannyian veszélyben forgunk című interjúja így fejeződött be:
„– Hallgatom a politikusok szólamait, az összes politikust, és belebolondulok. Azt sem tudják, milyen országról beszélnek, mintha a Holdon élnének. Meg az irodalmárokat. Meg a szociológusokat. Meg mindenféle szakértőket.
– Miből gondolod, hogy bizonyos dolgokat sokkal világosabban látsz?
– Mindenki tudja, hogy a tapasztalataimért személyesen megfizetek. De itt vannak a könyveim meg a filmjeim is. Lehet, hogy én tévedek. De akkor is csak azt tudom mondani, hogy veszélyben vagyunk.”
Mivel későre járt, Colombo utolsó kérdésére – szerinte hogyan kerülhető el a veszély és a kockázat? – Pasolini a választ másnap reggelre ígérte. Éjszaka azonban máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták.
A magyarul most megjelent Pasolini élete című kötet végén olvasható utolsó interjúra 2010 márciusa óta ismét sokan hivatkoznak Olaszországban. Az olasz sajtó tele van „politikusok, irodalmárok, szociológusok, meg mindenféle szakértők” éles polémiáival, a tévéstúdiókban pedig egymást próbálja túlkiabálni a Pasolini-bűntény végleges lezárását, illetve újratárgyalását kívánók tábora. A Pasolini-életrajz szerzője azok közé tartozik, akik szerint „ideje lenne már végre nem erre a halál-mítoszra, hanem Pier Paolo műveire koncentrálni”.
Magyarország az utóbbi években jelentős lépést tett a 20. századi kultúra kiemelkedő egyéniségének mélyebb megismerése felé. Pier Paolo Pasolinit végre nemcsak sokszor zavarbaejtő filmjei (és provokatív nézetei, magatartása), hanem a Kalligram Kiadónál eddig megjelent regénye és két kisregénye (Utcakölykök; Amado mio, Tisztátalan cselekedetek), Eretnek empirizmus című tanulmánykötete (Osiris Kiadó), valamint Naldini életrajzi műve ismeretében árnyaltabban lehet megítélni. A könyvtárnyi Pasolini-monográfia között bizonyára akadnak az utóbbinál „szakszerűbb” munkák is. Ám az 1929-ben született Nico Naldini, éppen a családi kötelékek, a közös ifjúkori emlékek, majd munkakapcsolat élményeinek köszönhetően olyan emberközeli portrét rajzol az unokabátyjáról, amely talán oldani tudja a Pasoliniről nálunk még értelmiségi körökben is rögzült előítéleteket. A szerző a személyes emlékeket bőséges dokumentációval támasztja alá. A Pasolini írásaiból, interjúiból, barátai (és ellenségei), valamint munkatársai vallomásaiból és a levelekből (Naldini szerkesztette Pasolini levelezésének 1988-as kiadását) vett idézetek felhasználásával követi nyomon a – Dobai Péter szavaival – „körkörös harcot vívó, magányos” költő, író, filmrendező és publicista életét, megalkuvásra képtelen gondolatrendszere fejlődés-, valamint multimediális művészete keletkezéstörténetét.
A Friuliban töltött évekről a könyv mintegy harmadát kitevő első fejezet szól: a meghatározó gyermek- és kamaszkor, a szüleivel való bonyolult kapcsolat, az egyszerű paraszti élet iránti végtelen szeretet mellett itt szembesül személyes tragédiájával, „mássága” felfedezésével, de ide nyúlnak vissza baloldali elhivatottságának és művészi kibontakozásának gyökerei is. A „friuli száműzött” Rómában új otthonra talál, és a külvárosok jövő nélküli fiataljait ugyanolyan természetes egyszerűséggel ábrázolja műveiben, mint a parasztfiúkat. „Botrányos őszinteséggel” küzd a gyűlölt fogyasztói társadalom ellen, egészen rettenetes haláláig, amelyet Naldini – sokakkal ellentétben – nem próbál misztifikálni, összeesküvés-elméletekkel indokolni, hanem a maga végzetszerűségében fogadja el.
A kötet Gál Judit (versek: Barna Imre) érzékeny fordításában, Kelemen János lényeglátó utószavával jelent meg. Az egyetlen kritikai megjegyzésem arra a néhány esetre vonatkozik, amikor a fordító a címeknél figyelmen kívül hagyta a (sajnálatosan kevés, de) létező magyar fordításokat. Hogy csak két példát említsek: az Affabulazione című darabnak Szkárosi Endre a Mámor címet adta (a szöveg, a darab bemutatását követően, megjelent a Színház 1993 áprilisi számában); az Abiura dalla Trilogia della vitát pedig Az Élet trilógiájának visszavonása címmel Csantavéri Júlia fordította le a Filmvilág 1987/7-es számában.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/12 13-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10426 |
