Szabó Ádám
A kulturális antropológiától a mozibarát lelkesedéséig a szigetországi mozgóképkánon sosem tapasztalt nézőpontokból válik megismerhetővé.
Francois Truffaut szerint a britek és a filmművészet összeegyeztethetetlenek. Lekicsinylő tézise ma is stigmatikusan érezteti hatását. Elég, ha az olvasó Tarantino 2004-es cannes-i kirohanására gondol, netán az jut eszébe, hogy az amerikai filmdömping mellett a brit celluloidvíziók milyen arányban özönlik el a honi filmszínházakat. Az alulreprezentáltság láttán nem meglepő, ha a téma hazai feldolgozottsága is periférikus, és jórészt a kronologikus áttekintésekben merül ki. A Győri Zsolt által szerkesztett tanulmánykötet, a Fejezetek a brit film történetéből rendhagyóan prezentálja a nemzeti filmgyártás trendjeit. Gyorstalpaló szakirodalom helyett a kötet szöveggyűjteményszerű, és ez a közelítés új utakat törhet a brit mozi recepciójában. Interdiszciplináris szemléletű cikkek tömörülnek a gyűjteményben, így az olvasmányt nemcsak az akadémikusok, de a brit filmek régiójában járatlanok is forgathatják. Nyelvezete, hűen a sokféle közelítésmódhoz, polifóniát tükröz: a szerzők egy része tudományos, mások a laikus olvasókhoz igazított nyelven fogalmazzák meg gondolataikat. Szabó Elemér John Grierson idealista dokumentarizmusát vizsgáló dolgozata például igen részletesen elemzi a rendező antropológiai érdeklődését, emellett Grierson korai periódusára is kitér, szembemenve a Heringhalászok című dokumentumfilmjével nyitó analízisekkel. A könyv jelszava az újszerűség: ismert témák eddig feltáratlan spektrumain játszik, amit leginkább a brit film hibrid voltát illusztráló Határok és határátlépések, és az interpretációs keretek gazdagságát bizonyító (Át)értelmezések című fejezet szövegei képviselnek. Az utóbbi fejezetből jellegzetes példának minősül Kalmár György írása, amelyben a szerzőA szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője totalitárius és szadista Rendjét vázolja fel a film testreprezentációs direktívái révén, vagy Virginás Andrea dolgozata, mely a technikai apparátusok és egy másfajta látásélmény viszonyát elemzi a Kamerales című kultdarabban. Kreatívnak tetszik John Hughson értekezése is, mely szerint A hosszútávfutó magányossága Colin-ja sportszociológiai nézőpontból szemlélve az öntetszelgő intézetigazgató, vagyis a felettes társadalmi osztály ellen síkra szálló rebellis. A Győri Zsolt szerkesztette kötetből tehát az anyaországbeli kutatók dilemmái sem maradnak ki: Hughson vizsgálódásán túl Jeffrey Richards brit filmtörténetírási metódusokat sorjázó fejtegetése, valamint Paul Swann piacszerzési kísérleteket érintő esettanulmánya a mozi kultúraközvetítő szerepét dúcolják alá. A tudományos okfejtés és az olvasóbarát szemszög arany középútjának talán legmarkánsabb példája Juhász Béla Frankenstein-tanulmánya, a Hammer- és az Universal-ciklus összehasonlító elemzése. Az anekdotikus struktúrára Veress József tanulmánya kínál példát, amely Gabriel Pascal producer és George Bernard Shaw viszonyát taglalja. Szintén a könnyed nyelvhasználatot, ugyanakkor a filmszakma gyakorlati részét idézik meg a Peter Strickland-del és Bollók Csabával készített interjúk, amelyekben a rendezők a brit filmek iránti elkötelezettségükön kívül a nemzet filmművészetének egy-egy lehetséges ösvényéről is szót ejtenek. A gyűjtemény talán egyetlen hiátusa napjaink brit szerzőinek (Michael Winterbottom, Shane Meadows stb.) mellőzése: a 2000-es évek art-hullámáról vagy a direktorok kézjegyéről legalább egy portréban tudósíthatna az írók valamelyike, azonban semmi nem zárja ki, hogy idővel ez a rés is betöltődik – például egy újabb esszécsokorral.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2010/12 51-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10420 |
